Karácsonyra most ki hozza a micsodát?

A cím jól tükrözi, milyen nagyszerűen sikerült megzavarna a magyar fejeket a nagy nyugati szennyömlenynek. Korábban még egyértelmű volt, ki hozza a fát és az ajándékot ...

A megkérdezett családok -főleg gyermekes anyák - körében óriási eltérések vannak a családi ünnepi szokások tekintetében. A televízió erre még rá is erősít, ugyanis erőszakkal nyomatja a Mikulást jóval dec. 06-a után is, amikor a hazai gyermekek ajándékot kaptak a cipőcskéjükbe.

Mondd el a véleményed! Fórumtopik Mikulásról és Jézuskáról >>>

Körülbelül eddig tart az egyetértés, innenől fogva azonban a családi szokások olyan eltérőek, és annyi féla kamudumával állnak elő sarjaik előtt a kedves szülők, hogy ha ez így folytatódik, néhány éven belül teljesen kiveszhet az angyalka és Jézuska mítosz, ami hazánkban korábban a döntően jellemző volt.

Ki hozza a karácsonyfát?
Az álláspontok már itt sem egységesek. Mikulás kontra télapó, az angyalok, vagy apuka és anyuka a gyerekekkel együtt vásárolják és díszítik fel, mint lakásdíszt? Esetleg Jézuska hozza az alá kerülő ajándékokkal együtt? Jóformán ahágy ház, annyi megoldás erre a kérdésre, és a bonyodalmak csak fokozdónak, a szülők "hazudókája" pedig végtelennek bizonyul. Vannak családok, ahol a szentestét sem várják meg, előre feldekorálják és földíszítik a fát is, mondván, ezzel hosszabbra nyúlik az öröm.

Ki hozza az ajándékot?
Talán a legtöbb helyen az angyal, vagy Jézuska az ajándékhozó, itt is beficcen egy-egy Mikuláspárti nyugatimádó, dupla terhet róva ezzel a vén szakállas jóakaróra. Azonban számtalan megoldás kínálkozik arra, hogy miért is kell (???) akkor az ajándékokat megköszönni a szülőknek, egymásnak. (A lényeg, a titok őrizte meglepetés már régen oda van!) A legfurább az, hogy sok családban az 1-2 éves gyermekek nevében vásárolnak egymásnak a szülők mindenféle dolgokat, képes albumot, tenyérnyomos gipszkiöntőt és mindenféle drágább-olcsóbb holmit. Van ahol teljesen kihúzzák a dugót az illóziós palackból, és egyből tudatják, hogy itten kérem szépen egymás megajándékozása folyik, és a bibliai csoda csak egy klassz sztori, de a menő sztárújságok csak azzal foglalkoznak minden évben, hogy biztosan szeplőtelen volt-e a fogantatás, meg hogy a sztárok mit adtak/kaptak. A valódi lényeg elsikkad.

Honfitudatos túlkapások
A mélymagyar nemzettudatú családokban - ilyen is van! - nem is kersztényi ünnepre készülnek, hanem a Kara (sötét) Csúny(forduló) -ra vagyis a téli napfordulóra, s az ajándékot az aranyos csikó hozza, mely a régiségben a táltos paripa megfelelője volt. Ide vezethető vissza, hogy karácsonykor miért olyan népszerű ajándék a hintaló a kicsi gyermekek számára.

Érdemes megfontolnunk, mit és hogyan aduk át gyermekeinknak az ünnepvárás, ünneplés hagyományából és kultúrjából.