Pécsi Marcell: Mese hirtelenjében

Lillinek

[...]
     -Te, kisfiam - szólt most a fehér ember kisebbik fehér fiához -, te megmászod a fehér hegyeket, bizony sebtiben átkelsz rajtuk, s addig meg sem állsz, míg meg nem találod a nem fehér várost és benne Norbert, az ágról szakasztott másodat, aki most cipészlegényként vegetál. Nála fogsz szerencsét próbálni. Megértetted ?

          Lillinek

     Egyszer volt egyszer egy fehér ember. Annak volt két fehér fia. Meg egy hófehér felesége. Egy fehér erdőben éltek, még a nagy fehér hegyeken is túl, ahol a kis fehér malac túr és lengeti kurta fehér farkát. Ott minden fehér volt. Egy aprócska fehér házban laktak. Ezek fehér írek voltak.
     Az egyik fehér estén így szólt a fehér ember két fehér fiához és hófehér feleségéhez:
     -Na ti fehér családom. Keveset termelünk, keveset eszünk, változtassunk rajta izibe, a fehér életbe!
     -Ne káromold a fehéret, apjuk, mert még megharagszik ránk - mondta a hófehér asszony.
     -Az asszony neve hallgass ! Most azonnal elindul ki-ki szerencsét próbálni !
     -Te, kisfiam - szólt most a fehér ember kisebbik fehér fiához -, te megmászod a fehér hegyeket, bizony sebtiben átkelsz rajtuk, s addig meg sem állsz, míg meg nem találod a nem fehér várost és benne Norbert, az ágról szakasztott másodat, aki most cipészlegényként vegetál. Nála fogsz szerencsét próbálni. Megértetted ?
     -Meg, apám, meg - válaszolta gyorsan a fiatalabbik fehér fiú, mert nem szeretett fehér apjával vitatkozni.
     -Te fiam, pedig - fordult most a fehér ember idősebbik fehér fia felé - elmégy a másik irányba, átall a nagy fehér erdőn, míg a nagy fehér tengerhez el nem érsz. Ott elszegődsz a fehér hajóácshoz, aki a te fehér keresztapád. Kitanulod nála a mesterséget, szolgálsz négy kemény évet, utána behajózol és elmész a nagy fehér tengeren túlra, ahol fehér ember még sohasem járt ! Ott aztán körülnézel, és sebtiben visszafordulsz, magaddal hozva mindenfélét. Indulj tüstént !
     -Igen, apám - mondta az idősebbik fehér fiú, s tüstént elindult.
     -Asszony, te szépen kimeszeled a házat, amíg mi távol vagyunk, kéthavonta egyszer kitakarítod a szobákat, és fehér kenyeret sütsz, mindennap egyet, és minden este az egy negyedét megeszed, a többit félre teszed. Így vársz minket haza !
     -De apjukom, te hová mész nagy hirtelenjében ? - firtatta joggal a hófehér asszony a fehér ház urát.
     -Hát jól van, asszony, ha ennyire tudni akarod, elmondom, hogy én elindulok a harmadik úton, körbe a ház körül, s azon gondolkodom majd, hogyan lehetnék híres, sikeres és gazdag feltaláló ! Nehéz veszélyes út lesz, ezt elhiheted !
     -Elhiszem, apjuk .
     Azzal elindultak, Ki-ki a maga útján. A fehér erdő csak úgy rengett a lépteiktől.
     A fiatalabbik fehér fiú hamarosan a nem fehér városba ért. Annak rendje és módja szerint megtalálta Norbert, a cipészlegényt, hiszen ágról szakasztott mása volt. Összehaverkodtak és együtt dolgoztak ezentúl, míg pár év múlva Norber össze nem házasodott Judival. Ezután már a kisebbik fehér fiú nem akart Norberrel maradni. Inkább hazatérni vágyott. Megpróbálta a szerencsét, sikerült is neki, megkérte hát Norbert, adjon neki valami bizonyságot , hogy ő itt volt, dolgozott, barátok lettek, miegymás; hogy gyanakvó fehér szülei biztosan higgyenek neki, ha hazaér. Norbert megkérte Zsolt, hogy készítsen egy négyszemélyes teáskészletet barátja számára, és a kannára írja rá apró betűkkel az egész történetüket, így biztosan elhiszik majd - másrészről ez pedig praktikus ajándéknak tűnt.
     Zsol ezt gyorsan megtette, hiszen autentikus porcelánművész volt, becsomagolta s a kisebbik fehér fiú kezébe nyomta. Az addigra már összeszedelődzködött, megköszönte szépen a tárgyi bizonyságot és sebbel-lobbal otthagyta Zsolt, Norbert és Judit; mihamarabb haza akart érni már, hiányzott neki a fehér otthon melege, meg a kis kurta fehér farkú fehér malac túrásai.
     Ezekben a pillanatokban fordult vissza az idősebbik fehér fiú is a nagy fehér tengeren túlról. Hazahúzta őt is a szíve, a fehér anyaföldre.
     Bizony, minden úgy történt, ahogyan azt fehér apja néhány évvel azelőtt elhatározta. Az idősebbik fehér fiú a nagy fehér tenger partján megtalálta a fehér hajóácsot. Négy kemény esztendőt szolgált nála, s addigra szabadidejében el is készítette a saját fehér hajóját. Fehér legénységet szerződtetett s nekivágott a nagy fehér tengernek, hogy olyan földre jusson, ahol még fehér ember sohasem járt.
     Egy nagy fehér földre bukkant, amit Zöldországnak hívtak és csupa seszínű ember és teremtmény lakta. A fehér fiú körülnézett, zöld cserjéket és más zöld növényeket talált, meg viszkit, ami Zöldország nemzeti italának számított, ezekből vitt haza, amennyi csak elfért a fehér hajó gyomrában.
     Az öreg fehér ember évekig rótta a ház körül a harmadik fehér utat. Mire fehér fiai lépéseitől újra rengett a fehér föld a fehér erdőben, tudta hogy hogyan lehet híres, sikeres és gazdag feltaláló. Tudta végre mit kell feltalálni. Gyorsan letért hát a harmadik fehér útról, belépett aprócska fehér házába, és odaszólt az asszonynak:
     -Hófehér asszonyom ! Teríts meg, jönnek fehér fiaink haza ! Forralj fehér vizet egy nagy fehér üstben, a fehér kenyereket süssed meg újra és fehér tálakban szervírozd nekünk !
     A hófehér asszony úgy is tett, ahogy ura parancsolta . Nem kérdezett semmit sem. A fehér asztalra fehér abroszt terített, fehér tányérokat vett elő és fehér evőeszközöket, fehér vizet tett fel egy fehér üstben forrni, és a több tonnányi háromnegyed fehér kenyereket a fehér sütőbe pakolta. Ekkor kinyílt az ajtó és belépett az idősebbik fehér fiú.
     Lett is nagy sírás-rívás, nagy fehér öröm a fehér nappaliban.
     A fehér fiú így szólt :
     -Fehér édesapám. Megjártam a nagy fehér tengert, Zöldországból hoztam ezt kegyelmednek - azzal előhúzott egy mázsányi elszáradt, megbarnult cserjét a pakkjából. - Ez pedig az ottaniak itala - mutatott arra a néhány rekeszre, ami kilátszott az összeaszott növénycsomag mögött. - Viszki !
     -Ezt már nevezem. Édes fehér fiam ! Viszki - szólt emberesen a fehér ember. No fiam. Locsold meg ezzel a barna itallal azokat a barna leveleket, de izibe !
     A fehér fiú iziben engedelmeskedett.
     -Most pedig bele ezeket a mi fehér üstünkbe !
     A fehér fiú szemvillanás alatt mindet beleszórta a zubogó fehér lébe.
     Abban a szempillantásban betoppant a kisebbik fehér fiú:
     -Fehér édesapám. Megpróbáltam a szerencsét, sikerült is, most már itthon vagyok. Ezt hoztam bizonyságul - azzal átnyújtotta a teáskészletet, amit Zsol készített.
     -Eredj fiam, zárd el a fehér gázt - toppantott a fehér ember nagyobbik fehér fia felé. - Te pedig, kis fehér fiam, fogj egy fehér merőkanalat és merj abból a fehér üstből ebbe a kannába ! Asszony, a csészéket állítsd sorba ! a fehér kenyereket meg tedd a fehér tányérokra !
     Úgy is történt minden, ahogy a fehér ember mondta.
     Leültek a fehér asztalhoz, elmondták a fehér imádságot, majd nekiláttak.
     Zöld csészékből itták az ízes, forró, barna folyadékot, a fehér ember találmányát az ír krémteát; s a melegtől mindnyájak kivörösödtek, hogy szinte meg sem ismerték egymást. Mindnyájan felségesen érezték magukat.
     Aki nem hiszi, járjon utána ! Menjen el a nagy fehér tengerig. Át egészen a fehér mezőkön, be a fehér erdőbe; kövesse a kurta fehér farkú kismalacot. Ahol a legnagyobbat túrja ott kezdődik ez a mese.