MELEG napok - mások, máshogy

Homoszexuális, homokos, homi, homokozó, meleg, langyos, langyi, hogy csak a finomabb megnevezéseket enyhítsem. Ennyi neve csak a tabuknak van. A férfi nemi szervnek, a nőinek, meg a szexuális aktusnak, és talán Ságvárinak, bár az egy másik ismert okból..

Verebes István a reggeli műsorban érdeklődött, melyik kifejezés a legmegfelelőbb egy homoszexuális, komoly, társaságbeli személy számára. A kérdés természetesen kulturált hangnemben Ön-öző hangnemben lett feltéve.

Milyen jó, hogy az angol nyelv szavai már-már meghonosodtak hazánkban, így a gay szót is ismeri már többnyire mindenki, az Interneten is kényelmesen keresgélhetünk gay weblapok között. A napokban pedig igen jó, meleg filmeket sugárzott a televízió, így társaságban nyilvánosan is érdeklődhetünk a szexuális szokásokról, a filmek alapján bármelyik oldalon kifejthetjük állásfoglalásunkat, senkit nem sértünk meg vele személyesen. Ma már a politikusok is nyíltan vallomást tehetnek nemi identitásukról, s ott tartunk, hogy a darabokban itt-ott megjelenik egy-egy szimpatikus homoszexuális szereplő.

A gyerekeknek nem kell magyarázni semmit erről, ők a tévé fő közönsége. Meleg az a fiú, aki fiút szeret – mondja a hatéves kisiskolás. Körülbelül ennyit tudhat egy ilyen korú gyermek a házasságról is, és elég is neki ennyi.

Művészek
A művészek között egyre többen vallják magukat melegnek. Vajon miért? Korszellem ez, vagy kiválasztottság – vetik fel a kérdést. Józan paraszti ésszel nem nehéz a magyarázat. Nem a melegek tehetségesebbek, hanem az élet másféle vonulatát éli meg a magányos ember, aki csak egy személyt etet, ruház, s ugyancsak mást, aki 20-22 évesen megnősül, hamarosan egy-két – vagy több – gyermeke születik. Az egyedül élő egész nap alkothat, este társaságban feltöltődik korának szellemi irányultságával; nem számít, mikor megy haza. A családos pedig szükségképpen sok időt tölt el gyermekeivel. Bölcsőde, óvoda, iskola, ruházkodás étel-ital nem várathat magára, amíg a szülő életfilozófiáját építgeti. (Még a problémás szülőre is vár a szülői értekezlet, fogadóóra munka után, s tanárként tudom, hogy bármelyik iskolában tanítottam, szülői értekezletre nagyrészt eljöttek a szülők. Csak a pedagógus az oka, ha a szülők negligálják az iskolát.)

A másság felfedezése
Kétségtelen, hogy amikor az ember felfedezi saját másságát, elég hosszú időbe telik, hogy megbirkózzék ezzel a tudattal. Távol tartja magát korosztálya csoportjaitól, s ha tehetséges, teremt magának időt valamilyen művészettel foglalkozni. Fontos, hogy megtalálja a helyét a világban, valamiben kitűnjön a többiek közül, elismerjék, ha már ellenkező nemű hódításaival nem dicsekedhet. Minthogy a szülőkkel is nehéz megértetni helyzetét, több időt tölt gyakorlással, önképzéssel (mármint akkor, ha valóban tehetséges). Aztán fel kell készülnie olyan életre, ahol elsősorban önmagára számíthat. Igaz, nem kell házastársát, gyermekét eltartani, de nem is tudja könnyen felhasználni az előző generáció tapasztalatait. Kinn a világban meg kell barátkoznia azokkal, akik hasonló sorsúak és megértik. S egy idő után a társadalom kényszeríti, hogy beszéljen másságáról, hiszen nem tehet eleget a szokásos elvárásoknak.

Egyszóval, nem árt, ha nyelveket tanul, fest, zenél, filmet, színházat rendez, játszik. S a szabad szakmákban kevésbé fogják számon kérni, kivel tölti az éjszakáit.

Magam elfogadása
Ez jelenti a legnehezebb feladatot. Ha magammal meg tudok birkózni, kereshetlek Téged, a második személyt. Az utóbbi napokban a tévében vetített filmek között láthattuk Oscar Wild-ot, aki előbb megházasodik, gyermekeket nemz, s csak azután fedezi fel, hogy valójában férfitestbe öltözött asszonylélekkel kell élnie. Persze, ez nem tisztán van így, mert irodalmi munkássága férfi-lelket mutat, önazonossága világos, nem szökik meg a börtönbüntetéstől, tetteivel kontrasztban szereti feleségét és gyermekeit; saját korában ezeket nő nem viselte volna el ilyen lélekkel. (Anna Kareninának egy válás miatt nem volt helye kora társadalmában.)

A Philadelphia ügyvédje, Andy, kivételesen szerencsés családba született. Nemcsak hűséges kedvese van, de szülei, testvérei mellette állnak, rokon gyermeket tarthat a kezében, tehetséges, munkáját elismerik. Ilyen hátországgal könnyebb a világ elé állni, ha bajba kerül, mint akit kitagadnak a szülei, vagy rendszeresen megszégyenítik társai. Mert a legtöbb kamasz igen fiatalon megismeri a gyerekek kegyetlenségét, ha különbözik a többitől. Aki nem vesz részt a harcos játékokban, azt hamarosan lebuzizzák. Osztálytársaitól hamarabb kapja meg sértésként a nevet, mielőtt saját maga felfedezte volna. Aztán tagadni, tagadni, tagadni kényszerül. Egyik igen jóképű tizennégy éves fiúnak minden szünetben az ajtó védelmét kellett keresnie, mert társai azzal fenyegették, hogy megnézik, mi van a gatyájában.

Aki elfogadta önmagát, megfelelő társakat, társaságot is talált, szembe mer nézni másokkal. Most már a kirekesztő társadalom lesz a „más”, hiszen a közösség erkölcsi védelmet nyújthat. Nyíltan kimennek az utcára, kicsit bohókásan, gyakran bohócosan, s mint egykor a május elsejei felvonulást, most őket is kíváncsiak hada kíséri. Lehet fényképezni, videózni, de sajnos a tojásdobálás is szokássá vált kis hazánkban. Vannak, akik rántottaevés helyett azzal viccel, hogy a tojással mások arcát, fejét célozza. A legfurcsább azonban, hogy a dobálót nem állítják le a körülötte lévők. Ilyen sikere lenne az agresszivitásnak? Ötvenkét évvel a világháború után nem tudjuk elviselni mások szabadságát? Nem büszkeség, hanem bátorság kell ma is ahhoz, hogy valaki nyíltan vallani merje hovatartozását.

Nem tartunk még a büszkeségnél...
Egy zsidó iskola tanulói a villamoson ne említsék zsidóságukat. A csendes cigányasszonyt a héven egy durva férfihang lecigányozza. A melegeket megdobálják. Holott nem kellene több, mint hogy egy kívülálló megakadályozza a sértést. (A héven rászóltam a durva férfire, de rajtam kívül senkit sem zavart a gonoszság. Ettől az egyetlen figyelmeztetéstől leállt a gúnyolódó.) Ott van bennünk az elkülönülés, félünk rászólni a szemetelőre, nem érezzük valódinak az igazságunkat. Ezért győzhetnek mindig a nagyhangúak, a durvábbak. Nem meleg büszkeségre lenne szükség, hanem egyszerű emberi elfogadásra. Szembenézni azzal, hogy más körben mi vagyunk mások.

Dobosy Ildikó