A világ legnagyobb nőirtása - boszorkányüldözés

Varázslat, mágia, seprűn lovaglás, hatalmas üst, boszorkányszombat, átváltoztatás, cimboraság az ördöggel és még sorolhatnám. Napjainkban az emberek többsége nemigen hisz bennük. Néhány évszázaddal ezelőtt viszont a mindennapi élet része volt. Most újra reneszánszát éli a boszorkányhit.

Mégpedig annyira, hogy soha nem lehetett tudni, mikor vádolják a család valamelyik hölgy- (néha férfi-) tagját a szigorúan tiltott tevékenységgel.

Nézzük, mi a boszorkányüldözés hátterében álló hétköznapi, tulajdonképpen társadalmi konfliktus mint valós ok. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy a boszorkányok erejében és létében kételkednék, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy a bevádolt, megkínzott, halálra ítélt emberek zöme nem folytatott mágikus tevékenységet. A mágiát ténylegesen alkalmazó asszonyok és férfiak többsége sem ártó szándékkal, hanem gyógyítás céljával teremtett kapcsolatot a természetfeletti erőkkel.

Boszorkányos vádaskodás
A boszorkányüldözés egyértelműen a kereszténység intézményéhez, a katolikus egyházhoz kapcsolódik. Felettébb érdekes, hogy a Krisztus utáni második században a keresztény csoportok maguk is „eretnekeknek” számítottak a többségi pogány társadalom szemében.  Tipikusan sztereotip vádaskodások érték a korai keresztényeket: például, hogy a szamárfejet illetve a pap nemi szervét imádják; tésztába burkolt gyermeket döfködnek halálra, majd a vérét isszák; lakomákon vedelnek, a kutyákat a lámpához kötik, majd eloltják a lámpát; vagy  vérfertőzés, orgia esete áll fenn. A végtelenségig lehetne folytatni a sort.

A történelem folyamán tapasztalható sztereotip vádaskodás jellemvonásai hasonlatosak: egy viszonylag kis létszámú, valamilyen szempontból ellenséges csoport titkos helyen találkozik, és olyan tevékenységet folytat, mely a saját (többségi) csoport, közösség szemszögéből nem ildomos. A vádaskodásnak az a célja, hogy kisebbségi csoportot megbélyegezze, kiiktassa. Nem kell vitába szállni velük, mert egyszerűen nem tartoznak az emberi kategóriába. Azokat a dimenziókat túlozzák el, nagyítják fel, melyek a saját csoport számára elfogadhatatlanok (vérfertőzés, gyermekgyilkosság, stb.).

Tömeges emberirtás
A boszorkányüldözés, ami tulajdonképpen tömeges emberirtást jelentett, sajátos európai jelenség volt a 13-18. század között. Egyes források szerint 8 millió áldozata volt a boszorkánypereknek, a reális szám kb. 1-1,5 millióra tehető. A vádlottak illetve elítéltek 90%-a volt nő – bár férfiáldozatok is előfordultak.

A felvilágosodás eljövetelével, a 18. században az abszolutista államok ugyan véget vetettek a jelenségnek, de ennek ellenére továbbra is rendeztek pereket. A felvilágosodás embere szerint a boszorkányüldözés nem más, mint eltorzult felfogás, az értelem hiánya, sötét középkor illetve a jogrendszer hiánya. Az utóbbi értékelés nem egészen állja meg a helyét, mert csak korunkban jogszerűtlen, akkor az adott kor jogrendszerét követte.

Egyes társadalomkutatók szerint az üldözéseket egyszerűen meg lehet magyarázni. A mindenkori hatalom - esetünkben a katolikus egyház -  a történelem során mindig is igyekezett megtartani uralmát. A termékenység és egyéb kereszténység előtti vallások, hiedelmek veszélyeztették a fennálló társadalmi rendet, hierarchiát, ezért az egyház irtotta a számára nem kívánatos elemeket, melyek valós konfliktust, veszélyt jelentettek számukra.

Lényegében az egyház beavatkozott a helyi társadalmi életbe, egy közösség számára idegen ideológiát próbált meghonosítani egy olyan társadalomban, ahol létezett a fehér- és fekete mágia művelése is. Az egyház szempontjából minden mágia elítélendő, az ördögtől származik; viszont a helyi közösségekben létezett a gyógyító mágia is. Az inkvizíció tevékenysége odáig fajult, hogy gyógyító embereket, táltosokat kínoztak és öltek meg, akik egyszerűen nem értették, miért is vádolták őket az ördöggel való lepaktálással, mikor ők is a rossz ellen küzdöttek.

A helyi közösségekben rejlő konfliktusok
A bevádolt személyek általában idős, egyedülálló, a társadalom perifériáján élő asszonyok voltak, míg a vádlók a helyi társadalom jómódú emberi. A vádaskodás annak köszönhető, hogy az új, gazdagodó elit felrúgta a régebbi társadalmi normákat, pl. a szomszédság intézményét, melynek része volt pl. a kölcsönkérés. Az új, gazdagodó rétegnél ez a szokás már nem volt jellemző.

Mindannyian tudjuk, hogy a balszerencse, a betegség bármikor bekövetkezhet anyagi helyzettől függetlenül. Így könnyen következhet ebből az az elképzelés, hogy a segítség visszautasítását elszenvedettek bosszút álltak a szolidaritás szabályait már figyelembe nem vevő módosabbakon. Holott korántsem bizonyos, hogy a baj és a kérés visszautasítása között valóban létezett közvetlen kapcsolat.

Férfiuralom feminista szemszögből
A feminista megközelítés szerint az a magyarázat, hogy a bevádolt boszorkányok általában gyógyító- illetve javasasszonyok, bábák voltak. A boszorkányégetések pedig tulajdonképpen a férfiak által uralt társadalom félelmének kivetülése, mivel a bábák diszponáltak a szülés felett. Később az orvostudomány egyre nagyobb térhódításával a férfiak átvették a bábák szerepét. A kórházak, klinikák megjelenésével pedig már a szülés fölött is a férfiak rendelkeztek.

Bűnbakkeresés
Egy másik nézet szerint a kollektív bűnbakkeresés problematikájáról volt szó a boszorkányüldözések során. A tartós rossz idő kezdetben nem okozott bajt, mert volt élelemtartalék. Amikor azonban elfogyott, éhínség alakult ki, melynek következtében kezdetét vették a járványok is.  Ilyenkor lépett életbe a bűnbakkeresés mechanizmusa: kellett, hogy oka legyen a bajnak.  Ez már olyan jelentős méretű problémaként mutatkozott, hogy nem lehetett egy emberre kenni, így csoportok ellen indul a vádaskodás.

Egy lokális helyzetbe avatkozott bele az inkvizíció, mert hatalmát védeni akarta, továbbá befolyásolni a populáris kultúrát, így betiltott mindent, ami a kereszténység ideje előtti kultúrkörhöz tartozott.

Ez a jelenség egyébként napjainkban is megfigyelhető: el lehet azon gondolkodni, hogy mely társadalmi csoportok a bűnbakok, és milyen konfliktusokat használ ki a hatalom.

Révész Márta