Hemingway kézírása tízezer dollárt ér

10 ezer dollárért árverezték el a New York-i Christie’s aukciós házban Ernest Hemingway egy levelét.

Az 1948-as levelet Charles P. Thompsonnak írta az Öreg halász és a tenger szerzője, amelyben be is mutatja  a kisregény történetének főbb vonalait.

Hemingway 1952-ben írta meg végül Nobel-díjas regényét, melynek hősét egy valós személyről Gregorio Fuentes kubai kapitányról mintázta meg.

A kapitány közeli barátja volt az írónak, sőt maga keverte Hemingway koktéljait, és gyakran kerestek együtt kalandokat a tengerre kihajózva.

A kisregény megrázó történetben mutatja be Santiago, a halász küzdelmét a hallal, majd gyilkos ellenfeleivel, a cápákkal, akik bár elveszik zsákmányát, ő maga mégis győztesként magasztosul fel a küzdelem végén.

A 20. század egyik legjelentősebb kisregénye gyönyörű bibliai képekkel, szimbólumokkal (hal, mester és tanítvány kapcsolata, Jézussal való hasonlatosság) emelte az irodalom élvonalába Hemingway munkásságát.

Ha tudni akarod, hogy a te kézírásod mit árul el, akkor nézz szét itt >>

-kv-