A Kelet titka, amire a Nyugat vágyik

Szakadék Kelet és Nyugat között? Más tanulási mód, más stresszküszöb - miért ekkora a különbség Kelet és Nyugat között?

Kelet és Nyugat végtelenül különböző, halljuk egyre gyakrabban az orientalisták, filozófusok és világutazók szájából.

A hangok, hangulatok a színek és ízek, de ami a legfontosabb a mentális világkép, a belső gondolatok, amelybe az adott világtáj embere beleszületik.

Ha az ember Indiába indul, s ott szeretne a rejtett, misztikus tudásra szert tenni, könnyen célba érhet, de amire kíváncsi, azért kitartóan meg kell dolgoznia a helyszínen. Ugyanígy azok a világutazók, akik Kelet mesés spirituális szigeteire tértek, Nepálba, Kína rejtett tartományaiba, vagy akár egy zen kolostorba, először akadályokba ütköznek.

Hogy mi ez az akadály? A szokásrendszer, az életmód.

Rohanunk. De hova?
Európai emberként, s a fejlett társadalmak mindegyikében azzal találkozhatunk, hogy a gyermekeket már kicsi koruktól tanítják. Nem nevelik, hanem oktatják, módszerek szerint olykor sulykolják elméjüket. Tudósok már évtizedek óta sejtik, tudják hogy a gyermek jóval korábban okítható, mint azt mondjuk a századelőn elképzeltük. Maria Montessori olasz pedagógus és gondolkodó hangot adott annak az elképzelésének, miszerint a gyermekek érett szellemi lények, és dologra, tettekre sarkallhatók, s meg is teremtette nekik ezt a környezetet. Azt azonban valószínűleg álmában sem gondolta volna, hogy a korai gyermekközpontú nevelésből száz esztendővel később egy mentális hajsza lesz. Korunk tudósai egészen odáig merészkedtek, hogy már nem csak óvodában, de a bölcsődében is, sőt még korábban tanítják a gyermekeket. Felfedezték, hogy fél éves kor körül egészen egyszerűen meg tud tanulni alapszinten olvasni minden kicsi ember-csoda, s ha ezt a készséget a nyelv, a beszéd fejlődésével párhuzamosan fenntartjuk, akkor az olvasás már tökéletes szintű lehet 5 éves korban!

Mesés Kelet
Keleten más a helyzet. Ha ezzel a nyugati mentalitással állítunk be a gurukula (iskola) vagy a mester kapuján, biztos, hogy sepregetésre fognak bennünket. A zen történetek igen nagy hányada az előkészületekről szól, arról, hogy a tanítvány akar tudni, arról, hogy készül a tanulásra, s észre sem veszi, már készen is van leckéivel, noha közben talán csak a földet suvickolta, s a mestert jó, ha évszakonként egyszer látta. Keleten megvan a módja, a készülés a lényeg, az, hogy csináld, vagyis maga a folyamat. Miért?
 
HarmoNet-tipp: A zen meditáció >>

A Balkántól keletre lemaradtak?

A nyugati gondolkodás egy fejlődő társadalom humanista eszményképe. A cél, hogy mindent, amit elérhetünk, érjük is el, mihamarabb. Keleten az út számít, maga a folyamat. Azt gondolnánk, nos valóban, a keleti kultúrák emberei elmaradottabbak, nem tudják mi a jó nekik. Minek törődnek apróságokkal, miért töltenek akár 52 évet egy nyelv megtanulásával, mint a szanszkrit tökéletesítésével, amikor a cél már kevésbé érdekli őket...?!
 
Kelet varázsa, hogy olyan misztikus házasságot kötött az Út és Cél között, melyet mi, a Greenwich vonalhoz közelebb születettek nem is sejthetünk. Kelet tudása, hogy az út és a cél egyezik, mert a cél önmagában érthetetlen és megismerhetetlen, de az út, nem különbözik a végcéltól, és magát a tudást adja a keresőnek. Mindez a tudás azokból az ősi vallásokból és gondolkodási rendszerekből érthető meg, melyek magjai a keresztény kultúrkörben még csak néhány évtizede tudtak igazán beágyazódni. Ennél fogva a Kelet embere érti, hogy a rohanásnak és a felhalmozott tudásnak nincs értelme. Miért? Mert a tudás az a folyamat, amelyet végzel.

A tanulás tanulsága

Nyugaton ebbe a tudás és tanulás őrületbe egyre több fiatal rokkan bele, az elmúlt 30 évben megnövekedett a drogfogyasztásos esetek, illetve túladagolások száma, az öngyilkosságok száma; a környezetszennyezés, és a gyorsételek fogyasztásának szokásrendszere pedig egyszerűen robbanásszerűen nőtt.

A céljaink, a karrier, az elképzeléseink, ezek mind rendkívül fontosak nekünk, s inkább fogyasztunk egészségtelen élelmiszereket, inkább eldobjuk a tányérokat, mint elmosni kelljen, inkább lemondunk emberi kapcsolatainkról is, csak, hogy egy pár évig nyelvet tanulhassunk valamely külföldi országban.

Közben azt kérdezzük: ha egész nap csak az egyszerű teendőket végzem, mi lesz velem? Mi lesz a munkámmal? Ha kötelességeit végző anya leszek, mi lesz velem? Mi lesz a jövőmmel?

A Kelet embere megértette, hogy a fejlődés csak spirituális belső összhanggal követhető, s csak úgy tartható fenn, ha mindenki a személyének megfelelő kötelességeket végzi. A tanulás, célok elérése, végtelenül lényeges, de az embert felőrlő, célhajhász elképzelések feleslegesek, mi több ostobák. Ez a gondolkodási különbség kultúránkból, nyelvünkből, amely mindig kiválóan mutatja egy társadalom világképét, vallási nézeteinktől függ. Ha vallásunk a materializmus (csak láthatóban hisz, anyagelvűség), a hedonizmus (nekem jó legyen, örömelvűség), akkor azt érezzük majd, a cél a mielőbbi, végtelen felhalmozás.

HarmoNet tipp: Goldi Indiai útja - aki csinálja ÉS beszél is róla >>

Hogyan jutnak hozzá a különböző népek e tudáshoz, miért eltérő a megvalósítás és a stressz-szint?

A Kelet embere tudásszerzésében gyakrabban használja az úgynevezett deduktív, alászálló, kinyilatkoztatáson alapuló irányvonalat. Ez lényegében annyit jelent, hogy gyakran egy-egy vallási irat, filozófiai tanítás, lefektetett módszer szerint élik az emberek az életüket. A célt már nem kell keresni, mert a cél a helyes, a lefektetettek szerinti élet. Talán kezdetben nekünk kicsit kötöttnek tűnhet ebbe beleszületni, s ezt követni, de ezek az emberek fennakadások nélkül végzik kötelességeiket, s ezáltal elégedettek ha az előírtakat ellátták. Kevésbé gyötri őket az azonnali önmegvalósítás gyötrelme, ezáltal stresszmentes(ebb) életet élhetnek.

A fejlett társadalmakban azonban ezzel szemben az induktív, felfelé szálló tudásszerzést választjuk. Így nem csak a célokat jelöljük ki magunk, hanem az egész folyamatot is. Mi akarjuk kitalálni, és megélni életünket. Mintha mi akarnánk írni, rendezni, eljátszani is a filmet, de mi lennénk a sminkes, a fodrász, a jelmezes és még a néző is. A Nyugat embere ezért bár látszólag szabadabb, jóval több terhet vesz a nyakába, s az önmegvalósításból fakadó mérhetetlen nagy stressznek teszi ki magát. Hogy van-e értelme? Azt csak az Ég tudhatja.
 
Ha Nyugatra születtél?

A gyakorlatban persze, hogy megismerjük ezt a gondolkodást, nem szükséges elutaznunk a Távol-Kelet csodás vidékeire. Két okból. Egyrészről, mert utazni és megérteni nem ugyanaz, mint beleszületni egy társadalomba, így majdnem felesleges az áttérés, továbbá mert maga a mentalitás, amennyire átvehető, annyira felvehető a puszta nyitottságunkkal, az elfogadással is. Elég, ha végiggondoljuk életünket. Tetteinket igyekezzünk úgy csoportosítani, hogy rendszert alkossanak, életünk kövesse a természet rendjét, s figyeljünk a test egyéni vágyaira is, amely megsúgja nekünk a helyes utat, mire van szükségünk, s mire nem, de soha ne hagyjuk a vágyakat veszettül elharapózni. Az arany középút elve a legegészségesebb.

Próbáljuk meg megérteni az összhangot az Út és Cél filozófiája között, hogy a spirituális szabadsághoz, a természetfeletti világok kiismeréséhez a legjobb, ha olyan tetteket végzünk, amelyek gyakorlatiasak, beleolvadnak a hétköznapokba, és nem vonnak el minket a természetes életterünktől.

Tanulmányaink, képzésünk során pedig törekedjünk a kiegyenlítettségre, tökéletesen értelmetlen rövidtávú, múló anyagi célokat hajhászni, amikor az egyetlen cél maga a tapasztalás, hiszen ezért küldtek minket ebbe a világba. Ez az út, az ember számára előre ki van jelölve. Újabb utak keresése, ezek teljesítése csak felesleges feszültségeket kelt.