Egy misztikus világ titkai: életről és halálról

Teotihuacán, Mexikótól alig tíz kilométerre elhelyezkedő romváros. Itt található a Quetzalcoatl, a Tollaskígyó temploma, a Nap és a Hold piramisa, valamint a Pillangómadár palotája. Évezredek óta őrzik az istenek a várost a körülvevő erdőkben élő vadaktól és a még vadabb emberi hanyagságtól, vandalizmustól.

Barátom kiküldetésben Mexikó városába indult, s lehetőséget kapott, hogy engem is magával vigyen. Egy hónapig kellett kinn dolgoznia, nem lenne méltányos a hozzátartozóját itthon hagyni. Régen készültem erre az útra, mint történészt nagyon érdekeltek a maják és a letűnt világok emlékei. Bár sokan figyelmeztettek, hogy nem lenne helyes egy hölgynek egyedül sétálni egy közép-amerikai városban, úgy döntöttem, hogy nem félve semmitől felfedezem magamnak a környéket.

A szállás megfelelő volt, kétágyas szobát kaptunk zuhanyozóval, bár a meleg víz nem folyt, de az időjárás miatt nem is nagyon hiányzott. Örültünk a hideg víz frissítő hatásának. Figyelmeztettek, hogy csak palackból igyak vizet. Ez ellenkezett a szokásaimmal, de nem akartam hasmenéssel nehezíteni utamat. Spanyol a hivatalos nyelv, de a fiatalok szinte mindenütt a világon megértik az angolt, és szívesen útba igazítanak. Márpedig én szeretek ismerkedni idegenekkel. Akkor is kérdezek, ha nincs rá szükségem. Aztán úgyis megyek a magam feje után.

Bonampak romváros
Mexikó szövetségi államhoz tartozik ez a maja romváros. Leghíresebb műemléke az Óriás Jaguár templom. Nevét a templomajtó szemöldökfájára faragott jaguártól kapta. A festett vörös homlokzat magasra törő tűjelként ragyog a tropikus, zöld vadon felett. Bámulatos a maja építészet: fémszerszámok, balták, kerekek segítsége nélkül készültek a piramisok. Egy kész piramisra egy meredeken magasba szökkenő másikat voltak képesek építeni. Az egész felületet vastag rétegben vakítóan fényes, világos csontszínű stukkó fedi.

Ezer évig virágzott itt a város, majd a naptevékenységek, a föld kimerülése miatt és még ki tudja milyen okokból elnéptelenedett. A gyönyörű épületeket visszahódította az őserdő. Jaguárok, ajakos disznók, pókmajmok láthatók, és a maja istenek szellemei kísértenek. De hát ábrázolásaik szerint hittek a lélekvándorlásban, tudhatták azt is, hogy valahol újjászületnek. 

Élet a halál után
Az ember nemcsak testet, hanem lelket és szellemet jelentett számukra. Ha bűnös volt – és ki nem az – a halál ura és úrnője, Miclantechutli és Miclantechutliuatl  karjukban vitték Mictlan alvilágába. Itt találkoztak az erkölcstelenség istennőjével. A legyek istennője tisztítja meg bűneitől az embert, amikor meghallgatja vallomását. Ha megtisztult, újjászülethet Coatlicue földistennő karjában. Coatlicue életet adott és elvett. Földrengései elringatták a bölcsőben a csecsemőket; arcát két kígyó – az éjjel és a nappal – fejéből alakították ki.

Ha az ember erényes életet élt, a számos mennyország egyikében került. Szülő nők a kukorica-mennybe, csecsemők a szoptatófa árnyékába, másokat Esőisten várta.
Pillangó úr és Pillangó úrhölgy az áldozat istenei voltak. Virágszedés közben óvatlanul eltörtek egy fát, amelyből vér fakadt. (A figyelmetlenség nagy bűn minden kultúrában. A vándorló kínai szerzetesnek is azért kellett újjászületnie a földre, mert meditálás közben elaludt, és egy búzaszemet eltaposott.)

HarmoNet tipp: A mennyekbe vezető lépcsők >>

Az Édenkert
Itt élt Ádám és Éva maja megfelelője, az isteni pár, aki egy. Az őseredeti istenpár Ometeotl egyetlen személy volt, önmagát termékenyítette meg. Minthogy nem ismerték az időt, az istennő megszülhette akár saját anyját is, vagy bármely rokonát. Ők örök életet éltek, mint a csillagok, bolygók. Vénusz – Quetzalcoatl Hajnalcsillag és Vacsoracsillag, ugyanakkor Jégisten is egyben.

Az őspár életet adott a szél istenének, aki fiút nemzett, majd egybeolvastak, és így jött létre Tollaskígyó, a jóság és bölcsesség tanítója.

Számolás, mérés
Az építészethez, gazdálkodáshoz szükséges a pontos mértékek azonosítása. A pont az egyes számokat, a vonal az ötösöket jelentette. A maják ismerték a Nap, a bolygók, a csillagok járását, és építményeikben üzenetet hagytak a jövő nemzedékének is a kozmikus katasztrófákról. Értették a tízes számrendszert is, de csak azokkal akartak közölni tanítást, akik képesek voltak megérteni a kilences és a 260 kozmikus jelentőségét.

Minden egek és a Föld négy részre lett osztva, az Éjjel és a halál fekete világa, az Áldozat és a tűz vörös világa, a kék színű Nap-világ, a fehér színű Jóság és bölcsesség világa.

Pakal király tanítása
Hogy valójában a nagy tanító, avagy Tollaskígyó – Pakal király mit tanított, arra csak következtetni lehet. Egyre többen kutatják az üzenetet, mindenki a maga gondolkodása szerint. Én ezt olvastam ki belőle:

A lélek azért testesül meg ezen a földi világon, hogy megtisztuljon. Itt emelheti energiaszintjét, és a fizikai részek halála után egyesülhet a Teremtővel. Amíg azonban nem tisztul meg a lélek, addig körforgásban jár újabb és újabb megtestesülések szintjén. De bármelyik változat történik, a világ egységes. Ugyanannak az energiának részei vagyunk, én vagyok te, te vagy én, ha valakit megkárosítunk, magunkat károsítjuk.
Ha pedig valakit képesek vagyunk felemelni, magunk is emelkedünk az által. Ez is, az is az érzékek csalfa játéka, s egy életen át ezzel játszunk.

HarmoNet tipp: Mu földje >>

Dobosy Ildikó

Képek: Quetzalcoatl, Bonampak romvárosa, Ometeotl