Nagypéntekre nagy varázslatok

Összegyűjtöttük a legfontosabb nagypénteki varázslatokat, amiket eleink végeztek ezen a napon. Ilyenkor ugyanis különlegesen hatékony minden varázslat. Ha mást nem, legalább egy korty pálinkát igyunk, hiszen ez hagyományosan jót tesz a gyomornak!

Jézus krisztus keresztre feszítésének napja – a katolikus szertartásról
Nagypénteken az egyházban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak.

Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

Verjük meg Pilátust!
A mágikus gonoszűzés szokása volt a Pilátusverés, a Pilátuségetés. Amikor a pap az "Irgalmazz nekem" kezdetű zsoltárt felolvassa, a misekönyvet az oltár lépcsőjéhez üti. Az asszonyok ekkor összecsapják az imakönyvüket, a férfiak pedig nagy zajjal a padot, a gyermekek a földet verik. Ez a jézus halálakor széthasadt templomi kárpit hangját idézi fel.

Időjárás és jószág varázslatok
Ilyenkor a jószág is pihen. Gyomán úgy tartják, ezen a napon az elhunytak szellemei járnak kísérteni az élőket. Kapuváron - azt mondják - ha ezen a napon esik az eső, akkor az eke hétszer fog kifordulni a földből a szárazságtól. Ha nagypénteken sok eső esik, még napjainkban is úgy tartják az állatokat tartó emberek, hogy a nyár folyamán sok lesz a májmétely, sok juh és szarvasmarha megbetegszik. A gazdák ezen a napon herélték az állataikat. A herélés végezetével a gazdasszony délutánra elkészítette a here pörköltet, amit a ház ura evett meg, ezzel biztosítva a jövő évi termékenységet a családban.
 
Asszonyok - lányok varázslatai
A patakban, vagy a kútnál hajnalban kell megfürdeni, s utána nem szabad megtörülközni. Szépek, fiatalok, szeplőtlenek leszünk, ha így cselekszünk.
A lányoknak és az asszonyoknak nagypénteken különleges teendőik voltak. Ezen a napon egy kicsit levágtak a hajuk végéből, hogy hosszabbra nőjön és a moly ne essen bele.
Napfelkelte előtt az ajtókat és az ablakokat kinyitották, hogy az ágyneműt a nagypénteki szél járja át, és moly ne essen bele. Sok asszony az ágyneműt és más szövevényt a tornácra, kerítésre rakta, hogy jobban szellőzzön.

Varázslatok az egészség megőrzésére
Nagypéntek a megtisztulásé, a baj és a betegség távoltartására szolgált a rituális fürdés és a féregűzés. Ilyenkor számtalan rituálé volt ország szerte, hogy a fürdés folyamata meghozza a kívánt eredményt. Volt ahol égő szenet merítettek a hideg vízbe, s abban a vízben mosdottak. Volt ahol tetőtől talpig kellett mosdani, volt ahol inkább az arcmosáson volt a hangsúly.
Érdekes, hogy Korondon, nagypénteken a halon kívül semmiféle húsfélét vagy zsírosat nem fogyasztanak, sokan még a kenyeret, tojást, tejet sem eszik meg, a lótököt viszont megették. Ekkor itták meg a pálinkát is, miközben a beszélgetés, a szórakozás sokszor az éjszakába nyúlt. Göcsejben ezen a reggelen megivott pálinka nagyon jó a gyomornak.

Boszorkány lesés napja
Nagypéntek napján lehullott a titok leple, ekkor kiderülhetett, hogy kik a falu boszorkái. Csupán egy fakanálra volt szükség méghozzá olyan fakanálra, amivel a festéket kevergették a húsvéti tojáshoz. Erre kellet egy lyukat fúrni, s aki ezen átnézett a templomban mise közben megláthatta ki a boszorkány. A boszorkányok – úgy tartották - az oltárnak, vagy az úrasztalának háttal ülnek és nagy szarvuk van. Miután kiderült, ki a boszorkány, ki kellett futni a templomból, át a keresztúton, mert ha a boszorkány előbb ért volna ki, mint az aki meglátta, akkor utoléri őt a rontás. Ha azonban időben kifutottak, a boszorkányok nem tudnak ártani a kíváncsiskodó személynek.

Szerelemi Tojás jóslás Nagypénteken
Jóslásra is használták a tojást: ha nagypéntek éjjelén feltörték, s egy pohár vízbe csurgatták, a formája megmutatta, milyen lesz a jövő évi termés. Volt, ahol a lányok tojáshéjat tettek a küszöbre húsvét előtti este, hogy megtudják, mi lesz a férjük foglalkozása. Ugyanaz lesz, mint az első férfié, aki belép a házba.

Próbáld ki te is a pogány tojás jósdát itt >>>