Mi jut elsőként egy kalandvágyó férfi eszébe?

Kanadai csoport indul meghódítani a Csomolungmát, az Istennőt. Már tíz napja menetelnek fölfelé az alaptábor felé. Minden nap rövid üzenetet küldenek haza műhold közvetítéssel. Tíz férfi áll a kamera előtt, a fotós megkérdezi: „mit üzentek?” Egy harmincas férfi belekiabál a kamerába: ”Mama!” Aztán a többiek is mindnyájan. „Mama, mama, mama!” – nevetnek boldogan.

Anyu, gyere, anyu segíts, anyu! - Hangzik reggel, délben este...
Mama! Ez az első szó, ami a kalandvágyó férfiak eszébe jut. S otthon, a megbeszélt időben pontosan, ott ülnek a mamák a tévé előtt. Egész nap készülnek erre a néhány percre, pontosan úgy, mint a kis óvodások anyukája az anyák napi ünnepségre.

Selyemszál köti össze a gyermeket és az anyát. Eltéphetetlen szál akkor is, ha a gyermek más földrészen él. Az év bizonyos napjain az anyák Londonba, Kanadába, Kaliforniába, Sydneybe utaznak, mert ott él, dolgozik a gyerek, s talán az unokák is. A távolság a földrészek között napszakokkal mérhető. Este indulunk, reggel, vagy másnap délután már öleljük egymást.

Széken az ágy mellett
„Mi volt a legszebb emléked anyukádról?” – kérdeztem a tíz éves kislányt. „Az, amikor eltörött a karom, megoperáltak, és három napig az ágyam mellett ült.” Eszembe jutott a II. sz. Gyermekklinika, ahol minden ágy mellett egy szülő ült. Anyukák, apukák őrzik a gyerekek álmait, simogatják a fájó testrészeket, vigasztalják a fel-felsíró gyerekeket éjszaka.

HarmoNet tipp: Ilyen kedves doktorbácsit még nem is láttam! >>

Amit a gyerek tapasztal a szüleitől, azt fogja továbbadni a saját családjának.

Naponta az iskola előtt
Marika apai segítség nélkül nevelte ikerlányait. Minden nap várta őket munka után. Aztán elvállalta, hogyha benn kell maradnom az iskolában értekezleten, az én kislányomat is hazaviszi, megeteti a sajátjaival együtt. Hozzá mentem én is a gyerekért. Amikor az osztállyal Weimarba utaztunk, végigjárta a gyerekek szálláshelyét, meggyőződött, hogy a családoknál jó helyük lesz. Ugyancsak szállást szerzett az osztálynak Berlinben. Ezért kérhettem tőle, hogy amikor náluk leszek családlátogatáson, hadd jöjjön velem az egész osztály. Szépen leülnek csendben, megismerik egymás lakását, családját. Minthogy ő egyetértett, könnyebb volt a többi szülőt is meggyőzni, hogy egy osztály elfér egy szobában. Ezekkel a tanulókkal ma is jó kapcsolatunk van, s ez az első anyukának köszönhető.
 

Anyuka
Anyukának hívta anyukám az anyukáját. Ami megtanítható, azt ők tanították. Legfőképpen azt, hogy a dolgokat többféleképpen is meg lehet oldani. A számtanpéldákat, a főzést, a vásárlást, s ha valami hiányzik, legyünk képesek mással pótolni. Az anyukák a legnehezebb helyzetben is találnak megoldást. Ki ismeri azt a szót ma, hogy feketézni? Pestről ruhákat vinni vidékre, s élelemre cserélni, hogy friss zöldséget ehessen a gyermek. Zsúfolt vonatokon és vonattetőkön ültek csomagokat szorongatva. De még annál is szebbek voltak a versek, és a mesék, amiket mondtak főzés közben. Születésnapi ajándékként verset tanulhatunk, zongorázhatunk szeretteinknek. Egy olyan ház, ahol ének, zene, költészet mindennapos szórakozás, a barátság könnyen terem. Az örömet könnyű megosztani, megtalálják az embert a hasonlóak. A két anyuka minden betérőnek adott egy tányér ételt vagy egy szelet süteményt.

A legnagyobb ajándék
Amíg anyukánk él, van hová mennünk. Csak annyit kell mondani: hozzád költözöm, s ő odaadja egész addigi életét, vagyonát. Amíg neki van, neked is jut, és a gyermekeidnek is. Hogyan csinálják? Ez az anyák misztériuma. Szinte kérni se kell, kitalálják a gondolatunkat. S az számukra az igazi öröm, ha minket boldognak látnak.

Dobosy Ildikó

Fórumozz velünk Anyák napján is! >>