Orvosi műhiba - Két gyermekét ölték meg kórházban

Fogadd hadüzenetnek, tájékoztatásnak, vagy egy hírnek. Bármi módon is érint meg, egy biztos, hidegen nem hagy. A kórházi szülés tökéletességéről, makulátlanságáról már sokat hallottunk, s tudjuk azt is, hogy éppen úgy hiba-galiba csúszhat abba a bizonyos levesbe, miként az otthonokban szüléseknél is olykor megtörténhet a baj. Ma Magyarországon a nőknek, asszonyoknak nincs választásuk, habár pszichológusok ezrei bizonyították már, hogy az édesanya szorongása, lelki bizonytalansága többet árt, mint az, hogy a mama otthon szül.

A kórházi szüléseket összességében teljesebbnek, szakmailag korrektebbnek és biztonságosabbnak nyilvánították, ami így is van egy komplikáció esetén. De mi van azzal, aki nem óhajt kórházban szülni, és úgy kerül be? Egy leány, aki gyermekét választott orvos nélkül, kórházban szülte meg. Végül az aktuális hidegfronti hatás miatt ágyat sem kapott, kénytelen volt a szülőszéken aludni - már, ha annak lehet nevezni - a gyermek pedig oxigénhiányosnak minősült, finoman szólva is, nem lett makulátlanul ellátva. Nem tudtak kihez fordulni, egyszerűen tökéletlen ellátásban részesült az anya és a kisded.
A kórháznak egy ügy. A családnak egy kihívásokkal teli életből fakadó örök trauma.

Egy asszony, aki kórházban szülte három gyermekét. Az elsőt halva szülte meg. Rosszulléttel és magas vérnyomással vonult kórházba. Kivizsgálást kért, amelyet megtagadtak tőle. Az édesanya jelezte, hogy a gyermek nem mozog, nem jelez. Az orvos a gyermeket lustának írta le és vizsgálat nélkül a helyére küldte az anyát. Az édesanya két napon keresztül feküdt a kórházban, ahol ez idő alatt a pulzusán kívül semmit sem vizsgáltak meg rajta. Végezetül rosszabbodó állapota miatt sikerült elérnie, hogy megultrahangozzák, a gyermek ekkor már, idézem: „oszlott”. Magyarázatot, kártérítést nem kapott. A hagyományos ellátásban részesült, majd útjára bocsátották. Mentálhigiénés ellátást, iránymutatást semmilyen formában nem kapott.

Második gyermekét egy figyelmes orvossal szülte, és nagy öröm volt számára. A lelkesedés addig vitte előre, amíg harmadszorra is vállalkozott a terhességre. A várandósság rendben zajlott, de a választott szülészorvos éppen nem volt a fővárosban a folyamat indulásakor. Az édesanya egy másik orvosnál szült. Júniusi forróságban.
A szülés simán indult, a gyermek halk sírással érkezett. Ahogy a fent említett fiatal lány esetében is, ennél a középkorú asszonynál is apró jelek vártak értelmezésre. Felszisszenések és nézeteltérések a szülőszék körül. Jelek, amiket egy vajúdó, kifáradt anya, kábán, nem képes értelmezni. Csak elönti a félelem, a gyanú, az ösztönei működnek csupán. A gyermek felsírt, de azonnal elvették az anyától. Félórával később halottnak nyilvánították. Minden gond közlése nélkül, az édesanya korábbi figyelmeztetése nélkül.
Az utolsó vizsgálatokon még egészséges babát egy zacskóba tették – igen, mert így történt, akármilyen elképzelhetetlen is. A gyermek holttestét ezután az ÉDESANYA szobájának mosdókagylója alá tették be, és több mint egy napon át állt ott!

Az anya nem értette a történteket, bizonyos volt benne, hogy baleset, hiba történt, s szeretett volna magyarázatot kapni - legalább ennyit, a gyász könynebb feldolgozásához - , de mindenki elfordult tőle és nem kapott válaszokat. Amikor a szülészorvos meglátogatta már dühödten rivallt rá, hogy magyarázatot követel, s sejti, hogy valami hiba történt, és szeretne választ kapni gyermeke elvesztésének okára. Egyértelművé tette, hogy az orvost tartja hibásnak, legfőbbképpen a tájékoztatás hiányosságai miatt. A gyermek élete ugyancsak az ő kezében volt. Az orvos így válaszolt: Ha be tudja bizonyítani, levághatja a fejemet egy baltával!

Az ominózus mondat most először került nagyközönség elé. Az édesanya kérésére az anonimitás minkét fél részéről megmarad. Az "orvos" (?) pökhendisége megbotránkoztató szégyenletes és elrettentő. Őszintén reméljük, hogy időközben sikerült egy másik -például kórboncnoki - állást betöltenie a gyilkos doktor úrnak. A második gyermek halálakor boncolás nem történt, mert bizonyíték - meglepő módon - gyakorlatilag alig állt rendelkezésre, a gyermek testét engedték ugyanis elmúlni.
Később az édesanya saját szülészorvosán keresztül értesült, mert egy segéd szülésznő elmondta az igazságot: "Az orvos gyakorlatilag teljesen abszurd módon összenyomta a gyerek fejét. A kicsi így vesztette életét. De az állásom féltem, ezért ha arra kerül sor az anya mellett tanúskodni nem fogok." Na igen- ő is úgy van vele, mint az egyszeri hóhér, akitől megkérdik, hogy kezdte a pályáját. Ő is csak azt felelheti: gyerekfejjel!

Az eset így nem derült ki.
A család nem tépdesi saját sebeit, próbál felejteni. A történetet négy héttel ezelőtt osztotta meg velem az édesanya, amikor tanácsadásra érkezett. A tanulság, hogy a kórházi szüléseknél mindenképpen érdemes orvost választanunk, s ha választunk, érdemes a szívünkre, ösztöneinkre hallgatni. Hangsúlyoznánk, a legtöbb nőgyógyásztól nem erre számíthatunk! De kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az anya mellett jelen lehessen segítő, aki ellenőrzi az eseményeket. Az anya számára lehetőséget kell adni, hogy bármikor másik orvost hívjon, akár a szülés közben is! Ha pedig az édesanya úgy érzi magát biztonságban, akkor megtehesse, hogy otthon, bábával, és anyai döntési jogkörével élve, a további felelősségre vonástól való félelem nélkül hozhassa világra gyermekét.

Végezetül egy tanács: Ha az orvos eleve pénzt kér, igyekezzünk mielőbb egy másik doktort is találni, mert vélhetőleg nem elhivatottságból, vagy emberi korrektségből szeretnének plusz vagyonhoz jutni. A keresést természetesen nem kell elárulni neki!

A fent említett asszony esete, két elveszített gyermek története a Szent Rókus kórházban történt Budapesten, több, mint 3 esztendővel ezelőtt!

Kép: Mednyánszky László - Halott gyermek, 1889