Szépségideálok rabjai

Szeretjük azt képzelni, hogy külsőnket -- legalábbis részben -- magunk határozzuk meg. Nem kedveljük az olyan munkahelyeket, ahol egyenruhát kell viselni, és a legtöbb nőnek el van rontva a napja, ha kedvenc pulóvere szembejön vele az utcán. A modern ipari társadalom alapvető értékei az egyéniség és a kreativitás: mindenki azt állítja, hogy ezek a tulajdonságok megvannak benne. Mindez viszont nem magyarázat arra, miért látunk annyi majdnem-egyforma embert az utcán.

Szeretjük azt képzelni, hogy külsőnket -- legalábbis részben -- magunk határozzuk meg. Nem kedveljük az olyan munkahelyeket, ahol egyenruhát kell viselni, és a legtöbb nőnek el van rontva a napja, ha kedvenc pulóvere szembejön vele az utcán. A modern ipari társadalom alapvető értékei az egyéniség és a kreativitás: mindenki azt állítja, hogy ezek a tulajdonságok megvannak benne. Mindez viszont nem magyarázat arra, miért látunk annyi majdnem-egyforma embert az utcán.

Konformizmus – akarva, akaratlan
Szépségideálok mindig is voltak, és minden kultúra a saját szépségideálját tartotta egyedül esztétikusnak és elfogadhatóak. Mint egy kultúra minden eleme, szépségideáljai is sokat elárulnak a benne uralkodó alapvető értékekről. A következő rövid eszmefuttatásban a modern nyugati társadalom ideáljainak, elsősorban nőideáljainak rejtett jelentéseiből próbálok felfedezni néhányat. Ha egy egyén viselkedése egy egyén vagy csoport vélt vagy valós nyomásának a hatására változik meg, azt konformizmusnak nevezzük (Aronson 56). Csakhogy a konformizmus csúnya szó, és kevesen hajlandók saját magukra alkalmazni. A legtöbb nő saját állítása szerint nem azért követi a divatot (öltözködésben, frizurában, sminkben), hogy másokra hasonlítson, hanem mert ,,neki személy szerint ez tetszik’.

De miért tetszik neki?
Mert minél többet látunk valamit, annál inkább megkedveljük; mert az ember hajlamos a különbözéstől való félelmét azzal palástolni, hogy többé vagy kevésbé meggyőződésből a trend híve lesz. A szépségideálok követése általában ilyen öntudatlan módon zajlik le. A mi kultúránk nemcsak áruk, hanem önkifejezési módok tekintetében is elárasztja az embert tömegcikkekkel, elhiteti vele, hogy bizonyos fajta személyiségnek bizonyos fajta külső egyértelműen megfeleltethető. Ha valaki nő, ebből egyenesen adódik, hogy kedvelnie kell a szexis ruhákat és a sminket.

Az árnyalatok kifejezése
Az árnyalatok kifejezésénél ugyanez a tendencia érvényesül. Ha valaki fiatalosnak érzi magát, ennek az érzésnek a társadalmilag elfogadott kifejezési módja, ha az illető karcsú, és farmerban meg sportcipőben jár. Vagyis a külső egy bizonyos mértékig alkalmas az önkifejezésre, körülbelül annyira, mint a szirupos slágerszövegek. Besorol egy kategóriába, de ezen belül nem differenciál. Egy divatos nő külsejéből egyértelműen megtudjuk, hogy ő egy divatos nő -- de semmi többet. Ha valaki úgy alakítja ki a külsejét, hogy nem sorolható be a közismert kategóriákba, az különc. Ha pedig valaki olyan ruhát vesz fel, amely nem az ő kategóriáját fémjelzi, felkészülhet a kritikákra, hogy ,,ez nem illik hozzá’. De az ilyen folyamatok is nagyrészt öntudatlanul mennek végbe.

Milyen kulturális értékek olvashatók le tehát korunk szépségideáljairól?
Először is feltűnő a ,,természetes ember’ középpontba állítása. Az ideálok karcsúak és izmosak, bőrük napbarnított (amelyben eltérnek pl. a korábbi századok polgári szépségeszményétől), mintha a kalandregények szabad ég alatt háló, erőnlétet kívánó életmódot élő hősei lennének. Ez a férfi- és később nőtípus a múlt században kezdett ideáltípussá válni, mint a testi igényeket elfojtó viktoriánus erkölcs alóli szabadulás lehetősége, és századunkban népszerűsége egyre növekszik. Mintha korunk szürke, elgépiesedett nagyvárosokban robotoló átlagembere így tudna kapcsolódni a mitizált ,,szabad élet’-hez, amelynek altípusai (Vadnyugat, Robinsonok, őserdei felfedezők stb.) mindannyiunk számára ismertek a ponyvairodalomból és a kalandfilmekből. Ez a ,,természetes’ ideál persze csak akkor elfogadható, ha mesterségen alakítottuk ki, hiszen egy valódi cowboynak sosem olyan arányosan kisportolt a termete (és ugyanakkor csiszolt a modora), mint az őt alakító színésznek, aki e célból órákat tölt konditermekben. Különböző bonyolult gépekkel és módszerekkel elérhetjük azt az ideális külsőt, amely a természetben sosem valósulhat meg -- ezért van az, hogy a ,,legtökéletesebb’ testű férfiak izomzatukat általában erőgépeken alakították ki, nem pedig nehéz fizikai munkával -- hogy a különböző izomfejlesztő készítményekről ne is beszéljünk. Bizonyára mindannyian ismerünk olyanokat, akik nyári kánikulában szoláriumba járnak, ,,mert az egyenletesebben barnít’. A divat pedig egyre többet enged láttatni a férfi és a női testből egyaránt, tehát aki meg akar felelni az ideálnak, annak egyre többmindenre kell odafigyelnie.

Közvélemény és a nők
Érdekes megfigyelni, hogyan változik ez a követelmény a nőkkel kapcsolatban. A fizikai erőt és a kalandvágyat kultúránk elsősorban férfias attribútumnak tartja, és eleinte a fent leirt ideáltípus kizárólag férfiakra vonatkozott. A harmincas-negyvenes-ötvenes évek westernfilmjeiben (persze kevésbé markánsan más műfajokban is) egyértelmű az erős férfi és a gyenge, védelemre szoruló nő szembeállítása. A hatvanas-hetvenes években megindult női emancipációs hullám következtében azonban a férfi és a női ideálok közelebb kerültek egymáshoz. Mai kultúránkban ez úgy jelentkezik, hogy egy férfinél a ,,nőiesség’ (esetleg néhány tulajdonságot, pl. hosszú haj, leszámítva) negatívnak minősül, egy nőtől viszont sokkal elfogadottabb, ha (nőiességének bizonyos mértékű megőrzése mellett) közel áll a férfiideálhoz. Ma már egy nőnél a napbarnított bőr, ha nem is alapkövetelmény, de mindenesetre általános standard, és egyre elfogadottabb az is, ha egy nő sportol vagy ,,gyúrni’ jár. Ugyanakkor érdemes megfigyelni pl. a különböző női alakformáló tornák főhangsúlyait. Bár ezek is bizonyos izmokat erősítenek, a cél nem a látványos izomzat, hanem a zsírréteg eltüntetése. Persze az elhízástól való viszolygás és félelem ugyanehhez az ideológiához tartozik (az oly sok fáradtsággal kialakított karcsú, arányos testet kiáltják ki ,,természetesnek’), de ezen belül a nő még mindig sokkal inkább egy karcsú, törékeny lény, akinek fizikai erőt megkívánó helyzetekben még mindig a férfi segítségére van szüksége -- gondoljunk csak arra, mennyien táplálnak ellenérzéseket a női body building-bajnokságok iránt. Ennek szolidabb verziója, a fitness sportág pedig kimondottan a nőiességet helyezi előtérbe: a California Fitness magazin példaképül állítja azt a hölgyet, aki országos harmadik helyezése mellett gyakorló anyuka (California Fitness Magazin, III/11., 7.) -- vagyis a ,,tökéletes külső’ modernebb változatát a hagyományos női szereppel kombinálja.

Béres-Deák Rita