13 tipp az olcsó és szuper esküvőért!

Nem is olyan régen hangos volt a média egy angol pártól, akik az esküvőjüket igen olcsón, ügyesen és sikeresen kihozták kevés pénzből, mégis mesés lett az ünnep. Természetesen fontban fizettek, de Forintba átszámolva 144 ezerből oldották meg a mennyei lagzit. Te hogyan valósíthatod meg? 13 garantált tipp a szuper esküvőért, ami nem kerül sokba!

A mára már világhírű pár büszke teljesítményére, és állításuk szerint semmit sem nélkülöztek mindössze odafigyeltek, mire mennyit költenek. Nem kell mindenből a legdrágább, ugyanis sokszor az olcsóbb jobb.

Töprengtünk, osztottunk, szoroztunk, és persze megkérdeztünk néhány most frissen házasodót. Egy 100 fős lagzi ma Magyarországon kb. 1,5 millió forintba kerül, és akkor még az alap, közép árkategóriáról beszéltünk. Értettük is, nem is mi kerülhet ennyibe egy éjjelen, végül úgy döntöttünk összefoglaljuk azokat a lehetőségeket, amivel spórolni lehet.


Fotó forrása: Pixabay

1. A legfontosabb, hogy időben kezdj hozzá a szervezéshez, mert a későn megkezdett esküvőszervezés többe kerülhet! Egyszerűen magasabbak az árak, vagy magasabb árú termékekre kényszerül az ember. Továbbá sok dolog, ha magunk készítjük szebb és értékesebb, személyesebb, viszont időigényes, így csak akkor megoldható, ha hagyunk rá időt!

2. Az esküvő a gyűrűkkel kezdődik. Csodásak lehetnek az ékszerbolti alapáruk, minták, de sokszor többe kerül, mintha ötvös készíti el neked személyre szabottan, bármilyen hihetetlen is. Az hogy egy termék sok kézen megy át, mindennek felviszi az árát. Keresd a mestert! Spórolni azonban azon, amit egy életen át viselnél, nem érdemes, így ezen túl már valóban olyat válassz, ami tetszik neked.

3. Az esküvő első pontja, a meghívók. Meseszép meghívókat készíthetsz, vagy készíthet neked egy-egy kézműves ember mellékállásban, aki amúgy is kis fizetés-kiegészítésre szorul épp kis hazánkban. A bolti, előre gyártott meghívók nem mindig a legszebbek, és nem mindig személyesek. Készíttetni nagyüzemben is lehet persze, de a legjobb, ha te magad gyártod le, a viccestől az egészen csodaszépig. Használj a papír mellett tüllt, selymet, szatént, szalagokat, apró virágdíszeket, egyéb ötleteket, a borítékba csomagolhatsz konfettit, beillatosíthatod, vagy csillámporral díszítheted. Ne csak ragassz, vágj ki ablakokat, kereteket, használj előzetesen az Internetről kinyomtatott sablonokat, ugyan több napod benne lehet de, máris spórolsz!

4. A menyasszonyi ruha kölcsönzése szép szokás, de sokszor teljesen felesleges. Meseszép ruhakölteményeket varrathatsz magadnak ugyanabból a pénzből, amelyet utána eltehetsz emlékbe. Ha a külsőre pedig, még ennél is kevesebbet adnál, válassz hófehér kosztümöt, 3 rétegű fehér géz ruhát, akár natúr kiegészítőkkel. Egy megfelelően elrendezett kalappal, egy mesés virágcsokorral önmagáért beszél, szép, természetes. Ha egészen extrém lennél, akkor színekben bővelkedőt is választhatsz. Vagy akár öltözhetsz száriba, esetleg szivárványszínű, batikolt ruhákba.


Fotó forrása: Pixabay

5. Menyecskeruhán még többet spórolhatsz piros, bordó elegáns ruhák ugyanis százával vannak. Ha előnyös darabot választasz, később is érdemes hordanod, vagyis több legyet ütsz egy csapásra. A menyecskeruhát azonban illendőség szerint maximum ünnepekkor viselheted, esetleg ezüst, arany lakodalmadon.

6. A koszorúslányok öltözete még nehezebb kérdés, ők ugyanis többnyire legalább hárman vannak. Koszorúslányoknak végképp nem szükséges túlságosan habos, vagy barokkos ruha, csak ha ragaszkodsz hozzá. Ha nekik, egy egyszerűbb, elegáns ruhát választanátok, akkor is nézd hozzá menyasszonyi ruhádhoz, hogy passzoljon, ha fodrászhoz is elmennének választott leányaid, fonjátok be hajatokat, vagy érdemes besütni is pár tincset, s élő virágokkal díszítsétek a hajkölteményeket.

7. Amin nem érdemes spórolnod, az az élelmiszer. Mindenképp változatos, minőségi menüt válassz, azonban reálisan nézd az egy főre jutó adagok árát. Van, ami megéri, és van, ami nem. Sok helyen komoly gondot okoz az alkohol, ami szinte egyetlen esküvőről sem hiányozhat manapság. Jobb helyeken a konyhára nagyobb mennyiségben is lehet bevinni tömény italokat, sört és bort is, így egy gyors fuvarral egy-egy napos bevásárlással megúszhatod a borsos árat, és olcsóbban is itathatod a násznépet.
Ha esetleg nem egész éjszakás lagzit szeretnél, hanem sokkal inkább egy szolid ebédet, vacsorát, akár egy nagy létszámú, de könnyű, svédasztalos menyegzőt is kerekíthetsz. 

8. A díszítés ismét magáért beszél, lehet igazán drága és egészen olcsó is. Vannak elemek, amelyek teljesen feleslegesek egy esküvőn, és olyanok is, amelyek ugyan illendőek de túl drágák. Válassz olcsó díszítést. Ha virágosnál külön készítteted, előre alkudod ki az árat, csodás asztali csokrokat készítenek. Tőzegtéglába ezek a csokrok több napot is kibírnak épen, szépen, érdemes élő virágokkal díszítened ezért.  A falakat díszítheted méteráruban vásárolt, az esküvőd színeihez illő leplekkel, kelmékkel. Az asztalra mindenkép helyezz valami emléket, hímzett szalvétát, vagy csak egy emlékkártyát, amit akár magad is készíthetsz. De süteményes kanálba is karcoltathatsz, vagy a pezsgőspohárba, amit a koccintás után a pincérek elvisznek, elmosnak, majd szétosztanak a vendégek között. 

Mindemellet, az asztalra készíttethetsz fonott díszeket, egyedi darabokat kukoricacsuhéból, nádból, ha az ezüst vagy arany lenne a színed, akkor pedig, mákvirágot, mákgubót, nádat és gazdagságot jelképező virágokat is befújathatsz színes lakkal, bronz, ezüst, vagy aranyfénnyel, üvegvázába helyeztesd az asztalra vagy nagyobb darabokat álló vázába földre.

9. Az esküvőnek apró kiegészítői lehetnek az ékszerek. Ezt teljesen felesleges ruhakölcsönzőben keresned, ma már meseszép darabok vehetők bármelyik bizsusnál, ha pedig gyöngy, ezüst, vagy arany ékszert szeretnél, menj szakkereskedésbe, esetleg ásványboltba, ahol természetes és elegáns darabokat kapsz.


Fotó forrása: Pixabay

10. Az esküvői torta szintén jelentősebb kiadás lehet, ezen szintén nem érdemes csak úgy spórolnod. Érdemes legfinomabb süteményt elkészíttetned, viszont díszítést magad is készíthetsz, ha ügyes vagy, marcipánból, cukorhabból rácsokat, és akár gótikus mintákat gyárthatsz előre, egy alufóliára, amely lehet a torta díszítő eleme, de élő virágokkal is díszheted a tortád, vörös vagy fehér rózsákkal, liliommal, margarétával. Éppen így főként, ha gyümölcsös tortát választasz, mennyei költemények készülhetnek néhány mentalevéllel és a piros, vörös és lila erdei gyümölcsök segítségével.

11. A zenekaron is könnyű spórolni, ha tehetséges ismerősökből álló bandát hívsz. Ma már annyi zenész van a világon, mint égen a csillag, így a kedvenc számaidat könnyedén megtanulhatják, ha időben szólsz nekik. Szintén jó lehet, ha egy saját ismerőst kérsz meg a zenegép üzemeltetésére. Számítógépet is összeköthetsz hangfalakkal, vagy kérhetsz hozzá külön hangtechnikát. Mindenesetre, ha nem kész cd-ket és zenei anyagot kérsz, hanem te magad állítod össze meglévő zenéidből a listát, anyagilag is jobban jársz, és biztos lehetsz benne, hogy a kedvedre való lesz a muzsika!

12. Ha az estnek szeretnél egy csúcspontot, fénypontot, akkor ne hivatásos és idegen fellépőket hívj, hanem ismeretségi körödben kutasd fel azokat a tehetséges művészeket, akik énekkel, zenével, versel, történettel, darabbal - esküvőd hangulatától függően - képesek kellemesen elszórakoztatni környezetedet, családotokat. Ezen szintén spórolhatsz, ráadásul egy bemutatkozási lehetőséget teremtesz a tehetséges művésznek. Amatőrök esetén azonban kérj előzetes bemutatót, és írjatok részletes tervet.

13. Végül de nem utolsó sorban, meg kell jegyezni, hogy az esküvő szervezése elsősorban pár és család feladata. Ma nagyon nagy divat esküvőszervezőt fogadni, ami azonban komoly anyagi befektetés lehet, és nem mindig hatékonyan veszik ezt igénybe a párok. Fontos, hogy találd ki az ötleteidet, igényeidet, írd össze elvárásaidat és a programötleteket, és csak a végső verziót, a valóban szakembert igénylő feladatokat hárítsd át egy harmadik emberre. Ezzel szintén megspórolhatsz keveset, másrészt elkerülheted, hogy egyszerre több szálon keresztbe szervezzetek, és a másik ötleteibe belegondoljatok valami oda nem illőt!

További kreatív ötletelést!