Abszurd és felháborító kijelentés: Pusztuljon New Orleans!

Feleslegesen ölnek dollár milliárdokat a város újjáépítésébe. Tudósok és politikusok szólították fel az amerikai kormányt, hogy ne költsenek több pénzt New Orleans megmentésére, mert semmi értelme sincs a természet elleni harcnak.

Még mindenki emlékszik arra, mit tett a Katrina nevű hurrikán New Orleansszal három évvel ezelőtt. A várost a földig rombolta a hurrikán és az azt követő árvíz. Majd’ 2000 halott, és egy teljesen romba dőlt város. Ami megmaradt, az víz alatt van, ami nincs víz alatt, ott mindenki fosztogat. A szörnyű katasztrófa után csak lassan indul meg az újjáépítés, és sokan mondogatják már akkor is, hogy semmi értelme. Inkább hagyni kéne veszni, ami már úgyis elveszett, és a milliárdokat inkább a károsultaknak adni: kezdjenek belől új életet egy biztonságosabb városban. 

HarmoNet tipp: National Geographic különszám >>

Nemrég 1 millió embert telepítettek ki a mai napig romos városból, mert 3 évvel a Katrina után ismét katasztrófa fenyegetett. A Gustav névre keresztelt hurrikán pár napja érte el a várost, ám szerencsére addigra erős viharrá szelídült, és nem okozott túl nagy pusztítást. A lakosság elköltöztetése mégis hatalmas összeget emésztett fel, és már készülőben van két újabb pusztító trópusi vihar, Hanna és Ike. Utánuk pedig újabbak és újabbak jönnek. Sokan bíznak abban, hogy a megerősített gátrendszer megvédi a várost, ám a kutatók szerint erre nem sok esély van.


Beverly Cigler, a Pennsylvania Egyetem professzora szerint minden fillér kidobott pénz, amit a városra költenek. „New Orleans a víz szintje alatt fekszik, körülvéve a tengerrel, a legtöbb hurrikán által sújtott térség kellős közepén. A kitelepítés, az újjáépítés milliárdokba kerül az államnak, ráadásul ez kidobott pénz, hiszen évente jönnek újabb hurrikánok. Ezt a pénzt inkább a károsultaknak kéne adni, hogy egy biztonságosabb helyen új életet kezdhessenek, New Orleanst pedig inkább hagyják veszni. A természettel felesleges harcolni.” – nyilatkozta a professzor. Dennis Hastert képviselő szerint buldózerekkel kéne lerombolni a várost, ahol a mai napig 65 ezer ház van romos, életveszélyes állapotban, az adófizetők pénzét pedig értelmesebb módon felhasználni, mint szélmalomharcot vívni a természettel.


HarmoNet tipp: Eszeveszett pusztítás Törökországban >>

Sokan persze ragaszkodnak Amerika egyik legpatinásabb, történelmi városához, ám egyre többen vannak, akik értelmetlennek tartják milliárdok felesleges pazarlását egy olyan városra, amit előbb utóbb végleg elpusztít a természet. A lakosok közül nagyon sokan nem költöztek vissza a lerombolt New Orleansba, és akik maradtak, azoknak is be kell látni, hogy semmi nem tart örökké. Még egy legendás hírű város sem.

Akik a környezet pusztulásában és a természeti katasztrófákban még mndig nem látják az emberi felelőtlenséget kérjük olvassák el a cikket még egyszer! - a szerk.