Magyar Mézkirálynő - tejjel, mézzel folyó Kánaán a Móra Múzeumban

Újabb különleges program kíséri a négymilliárdos értékű kincseket bemutató bibliai műkincs-tárlatot a Móra Ferenc Múzeumban. A bájos magyar mézkirálynő jelenlétében igazi "Tejjel, mézzel folyó Kánaán" és bibliai lakoma várja a látogatókat november 5-én, szerdán a szegedi Kultúrpalotába.

A program kora délután kezdődik. 14 óra 30 perctől a Magyar Mézkirálynő, Szabó Zsuzsanna oszt mézet pici, díszített üvegcsékben egy kosárkából a múzeum előtt.

A Magyar Mézkirálynőt évtizedek óta minden év augusztusában, Jászberényben, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó keretében választják meg. Alapfeltétel az előzetes jelentkezésnél a méhészeti-, illetve mézismeret, de figyelembe veszik az elvégzett iskolákat, sőt még a nyelvtudást is. A Mézkirálynőt 1 évre választják a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján. A győztes pedig „uralkodása idején" a magyar mézet, és méhészetet képviseli, népszerűsíti.

A gyönyörű királynőt november 5-én két méhecske jelmezbe öltözött kisgyerek kíséri majd. Közben pedig az Artstab alkot „zümmögőkórust" a Móra parkban. 

15 órától 18 óráig a múzeum aulájában folytatódik az esemény. A bibliai ételkóstolás keretében egy terített asztalról csemegézhetnek a látogatók. Válogathatnak az eredeti, Jézus korabeli recept alapján készült lepényekből, lesz az asztalon pászka, dió, mandula, gránátalma, füge, szőlő és datolya is.

Közben, szintén az aulában folytatódik a mézkóstolás, természetesen a Mézkirálynő segítségével. Olyan különlegességeket ízlelhetnek meg kicsik és nagyok, mint a napraforgóból, gesztenyéből és medvehagymából készült méz. De kedveznek a hagyományos finomságok kedvelőinek is – készülnek akác-, vegyes-, repce- és hársmézzel is. Mindez a Méhész Egyesület közreműködésével valósulhat meg.

A mézeket a kóstolók pici poharakból, illetve ostyán ízlelgethetik végig, míg a háttérben egy „mini kiállítást" is megnézhetnek: paravánokon különböző képeket láthatnak, és rövid ismertetőket olvashatnak a bibliai ételekről.

A rendezvény alatt a bibliai műkincs tárlat termeiben, 4-5 helyen olvasnak fel részleteket a Bibliából az Artstab tagjai.

A délután folyamán, tehát 14 óra 30 perctől, egészen este 6 óráig ingyen nézhetik meg a bibliai műkincs-tárlatot a látogatók. A Tejjel, mézzel folyó Kánaán est keretében két alkalommal, 15, illetve 17 órakor ingyenes tárlatvezetést is tartanak.