Amatőr Mikulások a kéményben - Abszurd esetek önkéntes Télapókkal!

Mint tudjuk, a Mikulás a kéményen keresztül mászik be a házba, hogy ott elhelyezze a gyerekek számára az ajándékot. A történet az egész világon ismert, és időnként vannak, akik elhiszik, hogy amire a Télapó képes a mesében, arra ők is képesek a valóságban. Többen, több okból kísérelték meg, hogy a Mikulást utánozva a kéményen át közlekedjenek, akinek szerencséje volt, élve megúszta a kalandot. Vidám és kevésbé vidám kalandok pórul járt kémény mászókról.

Kizárva a házból – irány a kémény?
Texasban történt nemrég, hogy egy család kizárta magát a házból – érdekes módon pótkulcs sem volt sehol, senkinél, az ajtót meg csak simán be lehetett csapni, de nyitni már csak kulccsal. Az ajtó előtt rekedt család kivételesen épeszű anyósa lakatost akart hívni, ám kevésbé normális veje lebeszélte erről, és nekiindult a tetőnek. Mark Vaughn talán a családot akarta elképeszteni akrobata mutatványával, amikor a kéménybe mászott, hogy aztán a kandallón kibukkanva beengedje a házba a kint rekedt családot. A mutatvány persze nem sikerült, a kéménybe szorult Markot a tűzoltók szabadították ki 5 óra alatt, az egész kéményt le kellett bontaniuk, hogy a hős családfőt kiszedjék szűk börtönéből. "Ha neki és a Télapónak is mindig sikerül, akkor nekem is összejöhetett volna" – mondta Mark, aki szerencsés, és csak horzsolásokat szenvedett.

Kétszer egy este – ez már a rendőröknek is sok(k) volt
Jóval furcsább az az eset, ami korábban történt szintén az Államokban: egy srácot egy éjjel kétszer szedtek ki a kéményből, először elengedték, másodszor már a rendőrségen kötött ki, mondjuk, egy jóval kényelmesebb cellában, mint amilyen a szűk kémény volt. Első alkalommal a fiatalember azt mondta a tűzoltóknak, akiket a szomszédok hívtak ki meghallva kiáltásait, hogy egy macskát akart megmenteni, eközben került – vajon hogyan? – a kéménybe. Szabadulása után nem sokkal azonban megint kihívták a tűzoltókat ahhoz a házhoz, ahol először is ki kellett menteni a fiút. Ekkor már késő éjjel volt, egy még nyitva tartó kocsma vendégei hallották meg nagy sokára a kétségbeesett kiabálást. A tűzoltók nem hittek a szemüknek, amikor megint ugyan azt találták a kéményben, mint pár órával azelőtt: egy zavart és megszeppent fiút, aki nem tudta megmagyarázni, mit keresett másodszor is ott. A srác végül a rendőrségen kötött ki, szerencséjére élve és sértetlenül.  

Segítőkész biztonsági őr, a zsarukat is kihívta
Szintén szerencsésen megúszta a kéményes kirándulást Argentínában egy betörő, aki így próbált bejutni egy házba Villa Carlos Paz városában, hogy kirabolja. A szerencse ezúttal is az volt, hogy élve ki tudták szabadítani a beszorult jómadarat a tűzoltók, a szerencsétlenség pedig az, hogy egy biztonsági őr, aki a kiabálást meghallotta nem csak a tűzoltókat, a rendőröket is kihívta. A betörő 5 órányi raboskodás után került át cellájába, hogy ott jóval tovább vesztegeljen.



Szándékosan a háztetőn - véletlenül a kéményben

Holland kollégája szintén előbb a kéményben, majd a börtönben végezte, ám az a betörő legalább nem önszántából csinált akkora baromságot, hogy bemásszon a kéménybe. A 33 éves férfi, miután kirabolt egy házat, a tetőn keresztül próbált elillanni, de a sötétben belebotlott a kéménybe, belezuhant, (jókora kémény lehetett…) és félúton a földszinti kandalló felé bele is szorult. Kényelmetlen helyzetéből a őt is a tűzoltók szabadították ki, ám a szabadság csak addig tartott, amíg kattant a csuklóján a bilincs. Így is mázlija volt, hogy a házban lakók meghallották a kiabálását, és nem csináltak belőle füstölt kolbászt.

HarmoNet tipp: Három perc alatt a Föld körül- karácsonyi érdekességek >>

A pucér Mikulás esete

7 órán át raboskodott a kéményben egy fiatalember, ráadásul pucéran az észak-angliai Wigan városban. A bevásárlóközpont kéményében talált pucér pasas nem tudott számot adni arról, hogyan került szűk csapdájába, és arról sem, hová lettek a ruhái. A 22 éves fiatalembert szintén a tűzoltók – ugyan ki más? – szabadították ki, majd kórházba vitték, biztos ami biztos. Mivel nem volt rajta sérülés, és elméjét is épnek találták, a fura Mikulás imitátort átadták a rendőrségnek. Mivel a srác nem tudta elmondani, miért és hogyan került a kéménybe, és ruháiról sem tudott számot adni, betörés gyanújával őrizetbe vették.  

10 óra fogság, több napos némaság
Még hosszabb, 10 órás fogságra ítélte magát egy ausztrál betörő. Ő egy szállodát próbált éjjel kifosztani, ám szerencsétlenségére bennragadt abban a kürtőben, amin keresztül bemászni igyekezett. Igen kényelmetlen magzat pózban – térdei a mellkasába nyomódtak, és se előre, se hátra – szenvedte végig, amíg a tűzoltók légkalapáccsal kiszabadították. Persze mázlista ő is, hogy egyáltalán meghallották a mászás közben keltett zajokat a szálloda alkalmazottai, és hogy nem hagyták bosszúból még tovább szenvedni – azonnal szóltak a rendőröknek és a tűzoltóknak. A kaland végeztével a férfit mentők vitték kórházba, 10 órán keresztül alig kapott levegőt, és a bezártság is alaposan megviselte. A sokkos állapotban lévő betörőt kihallgatni is csak napok múlva tudták, az eset után ugyanis képtelen volt megszóllani.
 

Szerencsés 2 óra a kéményben
Jóval szerencsésebb volt az a betörő, akit azután tartóztattak le a Hargita megyei Kozmáson, hogy az betörés közben beszorult az általa kirabolni kívánt üzlet kéményébe. A kéményből hallatszó jajgatásra a járókelők lettek figyelmesek, akik hamarosan kihívták a rendőrséget, és alig két órán belül a csíkszeredai tűzoltók kiszabadították szorult helyzetéből. A visszaeső rabló végült kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, de a rendőrség letartóztatta, mivel feltételezik, hogy bűnelkövetési szándéka miatt került a kéménybe.

Akinek már csak a csontváza került elő

Kevésbé, sőt egyáltalán nem volt mázlija annak a férfinak, akit az amerikai Mississippi állambeli Natchez történelmi belvárosában találtak meg. A férficsontvázra egy régi ház renoválásakor bukkantak a kéményben. Az "illető" szabályosan fel volt öltözve, és zsebében ott lapult tárcája is. Abból derült ki, hogy az 1985-ben eltűnt Calvin Wilsonról van szó, aki korábban betörőként szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban. Ő az előbbi esetektől eltérően nem órákat, hanem éveket töltött szűk fogdájában, amely egyben sírja is lett egy időre.
Annak idején a házban – amely egyébként csaknem másfél évszázaddal ezelőtt épült – ajándékbolt működött. Wilson a kéményen keresztül akart bejutni, hogy kirámolja az üzletet, ám beszorult a kéménybe, és ő nem volt annyira szerencsés, hogy bárki meghallotta volna. A pórul járt betörő a kéményben lelte halálát.  

HarmoNet tipp:
Vár a MikulásGyár! >>

A legszomorúbb tragédia

Még tragikusabb annak a férfinak a sorsa, aki családjának próbált meg örömet szerezni azzal, hogy Mikulásnak öltözve a kéményen keresztül lepi meg őket. Az ünnep napján eltűnt családapát napokig kereste a rendőrség, ám csak jóval később került elő. A kandallóból visszacsapó füst miatt a magára maradt feleség kihívta a kéményseprőt, az pedig a rendőrséget. A történetet magunk is kitalálhatjuk: a férj beszorult a kürtőbe, hátán a zsákkal, melyben a gyerekeknek szánt ajándékok voltak. Nem tudott kiáltani, vagy nem hallották meg? A kéményseprő az ő holttestét találta meg a családi kandalló kürtőjében, mikulásruhában, zsákkal, ajándékokkal…

Szóval kedves olvasók, a kéményes kalandokat inkább hagyják meg a mesék világának és a Mikulásnak, mert még ha sikerül élve meg is úszni a kis kirándulást, több órás kényelmetlen fogságra számíthatnak. A sérülésekről és lelki megpróbáltatásokról nem is beszélve, és még mindig a legjobb eset, ha egyáltalán kikerül valaki az igen szorult helyzetből. A kémény CSAK a Mikulásnak való.

Regele Tímea