Csepp a tengerben - víz és lélek kapcsolata

Biztosan hallottad már, hogy olyanok vagyunk, mint csepp a tengerből. A keleti tudományok úgy értelmezik az elmét, mint egy tavat. A megvilágosodott elme olyan, mint a rezzenéstelen, hullámok nélküli, tiszta tó. A zavaros elme pedig olyan tó, aminek felszínét hullámok tarkítják, és vize átláthatatlan a felkavarodott iszaptól.

„Ki úgy fogadja valamennyi vágyát, miként folyóit a hatalmas tenger: velük telt, maga változatlan, nem vágyva vágyat, nyugalomra az lel.” - írja a Bhagavad-Gitá. (Ford.: Vekerdi)
 
Az ember is olyan, mint a víz: a gondolataink, a minket érő külső benyomások, az érzések, melyek ránk hatnak, mind egy-egy hullám. A felszín alatt rejtőző tudattal gondolataink pedig mind egy-egy kavics, kő vagy szikla, ami a hullámokat lentről a mélyből is befolyásolja, visszaveri, átalakítja.

A vízről Szabó Judit író, médium és ezoterikus tanító szavait idézem. Bemutatása helyett pedig álljon itt pár mondat filozófiájáról, saját szavaival, hiszen az embert filozófiája által ismered meg a legjobban:

„E felfogás további fontos vonása, hogy szellemi (spirituális) lénynek tekinti az embert, aki bizonyos okok miatt ölt fizikai testet ezen a földön, de egész életét szelleme határozza meg. Könyveimben az egyik alapvető spirituális tétel az, hogy legfőbb célunk az Egységhez való visszajutás, és minden, amit teszünk bármely világban, időben és síkon, ezt az egyetlen és legfontosabb célt szolgálja.”



Most pedig nézzük a lélek és a víz kapcsolatát!

„A lélek és a víz analogikus kapcsolata a hagyományokból már régóta ismert. Ezen az analógián belül, egy kevésbé ismert, nehezen megfogható területet szeretnék kiemelni: a finom érzékelések világát, amely szoros kapcsolatban van a víz tulajdonságaival. A tudattalan szinten, mint a mélységek óceánja és földalatti vizei, a hétköznapi tudatszinten, mint az érzések folyói, a tudat feletti szinten pedig a legfinomabb, legmegfoghatatlanabb égi harmat formájában van jelen az élet vize”.

Hogy jelenik meg vajon mindez a tudatos szinten?

„Ez a hétköznapi tudatállapot szintje, ahol a víz minőség – az érzések – közvetlenül érzékelhető formában áramlanak, és jelennek meg. A számunkra kellemes légkört testünk a következő módon jelzi: izmaink ellazulnak, leoldódik rólunk a stressz, testtartásunk kiegyenesedik, mélyebbeket és nyugodtabban lélegzünk, testünket könnyűnek érezzük, a fejünk kitisztul, könnyedén és világosan gondolkodunk, jó kedvünk lesz, jó érzések járnak át, biztonságban érezzük magunkat.”

És ami nem tudatos...

„Az itt megnyilvánuló finom érzékelések közül az égi vezetésre való ráhangolódást szeretném bemutatni, mivel ez többnyire nem jár ijesztő látomásokkal, jelenésekkel. A hétköznapi életet élve időnként végigtekintünk eddig megtett utunkon. Aki egy kicsit is hajlamos a szemlélődésre, észreveszi, hogy az élete egy bizonyos irányba tart, és többnyire olyan sorsfordulók vannak benne, amelyet „külső, befolyásolhatatlan erők” irányítottak. Némi elmélkedés után rájöhet arra is, hogy valójában jó, hogy minden így történt, és hogy a nagy csapások közepette nem is tudta, hogy milyen jó dolog fog ebből kikerekedni. Így lassan összeáll bennünk életünk értelme, az események összefüggései, és meglátjuk, hogy valamit megélünk, valami történik rajtunk keresztül, amit nem a hétköznapi énünk irányít, hiszen képtelen lenne rá.

[kapcsolodo_cikkek] 
Életünk mintája csak ebből a magasabb, emelkedettebb szemszögből rajzolódik ki, amely már rámutat a sors erőire, s azon keresztül az égi erők vezetésére is. Az élet második felében, a bölcsesség kibontakozása során az ember rájöhet erre, s egyre nagyobb biztonsággal bízhatja magát a láthatatlan vezetésre.

Ehhez a bizalomhoz azonban tapasztalat kell, hiszen az életben többször is érzékeljük a „sors üzeneteit”, de úgy gondoljuk, hogy csak véletlen, csak képzelődünk, vagy reménykedünk – így nem vesszük figyelembe. A keserű tapasztalatok révén egyre jobban megérlelődik bennünk, hogy megnyílhatunk ennek a vezetésnek, és rábízhatjuk magunkat, még akkor is, ha nem tudjuk, hová vezet. Ez pedig a víz egyik legcsodálatosabb képességével függ össze: az áramlással. Ezen az emelkedett szinten a víz megtanít bennünket együtt áramlani az élet folyójával, ami nem azonos a sodródással.

Úgy hangolódhatunk össze a sorsunkat vezető erőkkel, hogy nem veszítjük el egyéniségünket és akaratunkat, hanem megtanulunk, különbséget tenni a megváltoztathatatlan és a formálható életesemények között. Ha ez sikerül, akkor életbölcsességre teszünk szert, amellyel tudjuk, hogy két lábon állva a földön mikor küzdjünk valamiért, és belső szentélyünkben imádkozva mikor bízzuk rá magunkat a sorsra.”
    
Kép: Petr Ganaj / Pixabay