Súlyosan megsérült Jessica Lange

Alaposan összetörte magát Jessica Lange, a még mindig nagyon csinos, szőke filmszínésznő. A sérülései súlyosak, de mégis szerencsésnek érzi magát, hogy tragikus körülmények közt elhunyt kolléganőjével, Natasha Richardsonnal ellentétben ő legalább túlélte a balesetet.

Az 59 éves színésznő súlyos balesetet szenvedett, pedig se autóba nem ült, még csak síelni sem ment, sőt, ki sem tette a lábát otthonról. Szinte komikus, de egy egyszerű háztartási baleset végződött kis híján tragédiával. Jessica takarítás közben szédült meg, és lezuhant a házuk emeletéről. A színésznő éppen a lépcső mellett állt az emeleten, amikor hirtelen fordult egyet vele a világ, ő pedig átzuhant a korláton, és a lépcső alján találta magát. Sérülései komolyak, a válla és a kulcscsontja is eltört, karja kifordult, több helyen zúzódásai vannak, homlokán felrepedt a bőr. Azonnal kórházba szállították, és bár orvosai szerint jól van, még hetekig bent tartják. Jessica a történtek ellenére jókedvű, sőt, kijelentette, hogy boldog, amiért szinte karcolásokkal megúszta az esést, ami simán végződhetett volna tragédiával is. „Kész csoda, hogy élve megúszta, és törtem halálra magam! Szerencsés vagyok!” – mondta Jessica. Ellenben megfogadta, hogy a takarítást, főleg ha magas helyekről van szó, ezek után már a bejárónőre bízza.