Még mindig nincs meg Győzike - csak pár órája van az Erotika Parádéig

Hetek óta keringenek a hírek arról, hogy Győzike lesz a most pénteken zajló Tavaszi Erotika Parádé és Pornó Oszkár Gála hivatásos speakre, aki folyamatosan szóval tartja majd a közönséget, cselekvésre buzdítja és arra, hogy mindenki érezze nagyon jól magát.

Jelen pillanatban azonban nagyon úgy fest, hogy Győzike szava nem több mint üres frázis, hiszen egyetlen az eseményt beharangozó megmozduláson nem sem vett részt, sőt mondhatni nyoma veszett. A telefont nem veszi fel, a megkeresésekre nem reagál.

Ami pedig nagyon nagy baj – mondja Tomor András, hiszen szerződésünk van vele a rendezvény mindhárom napjára, és ha nem tartja be akkor komoly pert akasztok a nyakába. Az Erotika Parádé szervezője joggal dühös, hiszen ez egy mindkét fél számára előnyös megállapodás volt. Mást sem hallani, mint Győzike panaszát mennyire rossz neki most, hogy válság van – mondja a parádé szervezője. Aztán ha kap egy komoly felkérést azt meg látszólag nem teljesíti, sőt mi több nem korrekt módon zárja le az ügyet.

Hogy mi lesz a konfliktus végkimenetele az még kérdéses, mi mindenesetre mindent megteszünk annak érdekében, hogy Győzike ott legyen a parádén és a vendégek jól érezzék magukat a holnap kezdődő rendezvényen.