Bogyós gyümölcsökkel a napégés ellen

Talán már tudta, hogy a bogyós gyümölcsök tápértéke magas. Azonban egy új kutatás szerint a bennük, továbbá az olajos magvakban és más gyümölcsökben található egyik anyag segíthet megelőzni a ráncokat és kijavítani a napsugárzás által okozott károsodásokat.

Koreai kutatók a földieperben, málnában, áfonyában és gránátalmában megtalálható ellagic savat adtak laboratóriumi körülmények között emberi bőrsejtekhez, illetve olyan szőrtelen egerek bőrére kenték fel, amelyek erős ultraibolya sugárzásnak voltak kitéve. Az emberi sejtekben az ellagic sav csökkentette a kollagén lebomlását és a gyulladásos választ, vagyis a ráncok kialakulásának két legfőbb okát. Hasonló eredményeket értek el négyhetes egerekben, amelyeket gyakran használnak bőrgyógyászati kísérletekhez, mivel bőrük hasonló az emberéhez.

HarmoNet tipp: Napozás.lap >>

Nyolc héten keresztül 12 szőrtelen egeret tettek ki hetente háromszor egyre növekvő erősségű ultraibolya sugárzásnak. Ez az erősség embereknél napégést és bőrkárosodást okozott volna, állítják a dél-koreai Hallym Egyetem kutatói. Az egerek felének bőrére naponta ellagic savat tartalmazó kenőcsöt kentek azokon a napokon is, amikor nem voltak UV-sugárzásnak kitéve. A többi egérre nem kentek ilyen kenőcsöt.

Azoknál az egereknél, akik nem kaptak ellagic savat tartalmazó kenőcsöt, ráncok alakultak ki és bőrük megvastagodott, ez mutatja a bőr károsodását. Az ellagic savat kapott egereknél kevesebb ránc képződött, állítja a New Orleansben rendezett Kísérletes Biológia 2009 gyűlésen kedden előadott tanulmány.

HarmoNet tipp: A napozás szabályai >>

Emberi bőrsejteken az ellagic sav úgy véd az ultraibolya sugárzás ellen, hogy gátolja a mátrix metalloproteáz enzimek termelődését, amelyek lebontják a kollagént és gátolja a gyulladási folyamatokban résztvevő ICAM molekula képződését is.

Medipress