Rihanna vs. Cris Brown: ki ütött először?

Ma délután tartják az év botrányperének tartott ügy első tárgyalását, melyben Chris Brown-nak kell magyarázatot adnia a Rihanna arcán éktelenkedő sebekre. A sztár állítólag készen áll a válasszal.

Ma délután minden bizonnyal fotósok, és érdeklődök hada fogja ellepni a tárgyalótermet, mikor a bíró megnyitja az első tárgyalási napot a Chris Brown kontra Rihanna ügyben. Az egykori pár botrányos veszekedéseiről, szüntelen civakódásairól híresült el. Chris Brown-ról már korábban is az a hír járta, hogy e nézeteltéreseket előszeretettel zárja le egy jókora pofonnal.


Rihanna megelégelve az erőszakot, elhagyta a sztárt, és feljelentést tett ellene. A szépség fényképekkel is tudja bizonyítani a bántalmazást. Pár hete az egész világasajtót bejárták az énekesnő brutálisan összevert arcáról készült felvételek.

Chris Brown jogászai minden bizonnyal éjt nappallá téve dolgoznak,hogy ezt valahiogy kimagyarázzák. A 20 éves R&B sztár azt állíja: valójában ő volt rendszeres erőszak elszenvedője, s az ominózus estén csak visszaütött, igaz, jó alaposan.

Bár a sajtó jelen lehet a tárgyaláson, a bíró a televíziós és internetes élő közvetítést megtiltotta. Hogy az esküdtek mennyire adnak hitelt Chris magyarázkodásának, nem tudni. Az azonban valószínűnek látszik, hogy a két sztár nem egytárgyalásos ügy elé néz, s így a bulvársajtó még hónapokig nem szenved hiányt zaftos részletekben.