Italos kartondobozért kedvezményes belépő jár a veszprémi állatkertben!

Magyarországon 100 italos karton dobozból összesen 12 kerül a szelektív hulladékgyűjtőkbe annak ellenére, hogy ennek a csomagolóanyagnak a 75%-a papír, ezáltal pedig újrahasznosítható lenne.

Az italos karton doboz szelektív gyűjtésének és hasznosításának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés által indított "Vidám Doboznapok" elnevezésű akció, amelynek keretében a szervezők kedvezményes állatkerti belépőkkel jutalmazzák azokat, akik szelektíven gyűjtik, és a veszprémi állatkerthez visszahozzák az italos karton dobozokat július 24-től 26-ig.

A "Vidám Doboznapok" akció megnyitóján beszámolnak a kezdeményezésről és bemutatják az italos kartondobozok újrahasznosításának lehetőségeit.

Az eseményen Dióssy László mellett részt vesz és felszólal:
Baka Éva
, Ügyvezető Igazgató, Italos karton Környezetvédelmi Egyesülés, Czaun János, Elnök, Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Göttlinger László, Vezérigazgató, "VKSZ" Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. Török László, Igazgató, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Kht.

Dióssy László környezetmegőrzési szakállamtitkár részt vesz és felszólal a "Vidám doboznapok" rendezvényen 2009. július 24-én (pénteken) 10.00 órától.

Helyszín: Veszprémi Állatkert, Veszprém Kittenberger utca 17.