Mi micsoda? A harissa

Nem harisnya! Harissa! Ettél már gyrost a töröknél? Akkor már volt szerencsét ehhez a különlegességhez, csak nem tudtál róla. Az a piros, iszonyúan csípős, paprikás valami, amit úgy kínálnak neked: "keersz hoza csipost?" - nos ez nem más, mint a harissa.

Az egész arab világban elterjedt csípős szósz. A mi Erős Pistánk analógiája, melyet minden arab háztartásban tartanak. Ritkán készítik házilag, általában ők is készen veszik a boltban. A marokkóiak a kuszkuszra, a szírek, algériaiak, törökök a húsokhoz kínálják. Józan magyar ésszel mindenhez jó, amihez Erős Pistát tennél - és még néhány speckó arab kajához.

Mártogatásnál vigyázz, ha túl sok kerül a kajádra, kétszer fog csípni. (Befelé és kifelé is!) Én már eredeti magyar halászlébe is tettem - isteni íze volt, bár mindkét asztalnál ülő nép minden tagja (arabok és magyarok) szentségtörést kiabált, minden vallási alap nélkül.

Eszik fokhagymával, olíva bogyóval, vagy olíva olajjal, vagy pusztán magában, keverik paradicsommal is, hogy a szósz üdébb ízű legyen. Ilyen paradicsommal higított változatot kínálnak általában az eredeti gyros mellé a jobb helyeken. (Rosszabb helyeken valami Erős Pista klónt szintén higítva.) Joghurtosan kevert változata nem áll el sokáig, azonnal - aznap-másnap - meg kell enni. Viszont ebben a joghurtos keverékben pácolhatunk többféle húst is. 

harissa
Nézzünk, hogy készül egy eredeti Harissa! A recept:
12 szárított piros csili paprika,
1 ek. koriander mag,
2 tk. köménymag, (római kömény a jó, nem az édeskömény!!!)
2-3 gerezd fokhagyma,
1/4 tk. só,
5 ek. olívaolaj.

Elkészítése:
A csili paprikák szárát és magjuk egy részét eltávolítjuk, 30 percig meleg vízben áztatjuk, hogy megpuhuljanak. Szárazon megpirítjuk a magokat, megőröljük. A fokhagymát elkeverjük a sóval, felaprított csilivel. Hozzáadjuk a fűszereket, fokozatosan adagolva az olajat is, majd addig keverjük, míg majonéz sűrűségű lesz. Zárjuk üvegbe, hűtőben tároljuk, ahol 3-3 hétig áll el. A tetejére olívát töltve hűtés nélkül is ugyanennyi ideig eltartható.

Készen minden nagyobb török és arab élelmiszerboltban megvásárolhatjuk.