Környezetvédelmi kitüntetések augusztus 20-a alkalmából

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából szerda délután köztársasági elnöki kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át Budapesten.

A miniszter az ünnepségen a köztársasági elnök megbízásából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét adta át. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter miniszteri elismerő okleveleket is adományozott.

Szabó Imre miniszter javaslatára a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést adományozta:

Dr. Dublecz Károly egyetemi docensnek, a Pannon Egyetem Georgikon Kar dékánjának, az egyetemi oktatásban a környezetvédelem, a vízvédelem és a természetvédelem középpontba helyezésével megvalósított „zöld” paradigmaváltás érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.


Szabó Imre miniszter javaslatára a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta:

Dr. Cserei Pálnak, a Békés Megyei Környezet- és Természetvédelmi Kft. ügyvezetőjének, a civilekért hosszú időn át végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységéért, a térségi NATURPARK működtetése érdekében kifejtett munkásságáért, nyugállományba vonulása alkalmából,

Holló Gyulának, a KvVM Vízgyűjtőgazdálkodási főosztály főosztályvezetőjének, a vízgyűjtő-gazdálkodás, a vizek védelme területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáért, a Víz Keretirányelv hazai bevezetése érdekében kifejtett tevékenységéért, a hazai vízgazdálkodás érdekeinek hatékony nemzetközi képviseletéért,

Dr. László Ferencnek, a Vízgazdálkodási Kutató Intézet Kht. vízminőség-védelmi szakági igazgatójának, a vízminőség-védelem területén végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai, vezetői tevékenységéért,

Nagymegyeri Andrásné Dr. Megyeri Máriának, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főosztályvezető-helyettesének, a vízügy, különösen a vízminőség és vízi-környezetvédelem érdekében kifejtett magas szintű szakmai és vezetői munkája elismeréseként,

Dr. Szalai Sándornak, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlatkutatójának, a statisztikai klimatológiai kutatások terén végzett nemzetközileg is elismert, színvonalas munkájáért,

Székely Kingának, a KvVM Barlangtani osztály nyugalmazott osztályvezetőjének, a magyar karszt- és barlangkutatás, a barlangok hasznosítása és bemutatása, a barlangvédelem népszerűsítése ügyében kifejtett több évtizedes, nemzetközi szinten is kimagasló munkájáért.

Szabó Imre miniszter javaslatára a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta:

Dr. Ambrus Andrásnak, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakreferensének, a lepkék és szitakötők védelme érdekében hosszú időn át kifejtett tevékenységéért,

Béres Lászlónénak, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesének, vízgazdálkodási és környezetvédelmi területen végzett közel két és fél évtizedes kiemelkedő színvonalú munkájáért,

Bodnár Mihálynak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének, a Borsodi Mezőség és a Kesznyéteni Tájvédelmi Környezet kialakítása, vizes élőhelyeinek rehabilitációja, megőrzése, bemutatása érdekében végzett munka elismeréseként,

Marjovszky Istvánnak, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség osztályvezetőjének, vízügyi, illetve környezetvédelmi hatósági területen hosszú időn át végzett magas színvonalú munkája elismeréseként,

Somodi Istvánnak, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi tájegységvezetőjének, a Tiszavölgy természeti értékeinek megőrzése, népszerűsítése érdekében hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Széll Antalnak, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjének, a Dél-Alföld madárvilágának megóvása, bemutatása, különösen a túzokvédelem érdekében kifejtett több évtizedes tevékenysége elismeréseként,

Szigligeti Barnabásnak, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság folyószabályozási csoportvezetőjének, a vízügyi ágazatban töltött több mint négy évtizedes kimagasló szakmai munkája elismeréseként.


Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Posztomusz Vásárhelyi Pál Díjat adományozott a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Abért Lászlónak, a Nyugat-dunántúli KÖVIZIG volt műszaki igazgató-helyettesének, több mint három évtizedes munkássága során  a vízgazdálkodás fejlődése, a határvízi kapcsolatokban a  magyar érdekek  képviselete, a Nyugat-Dunántúli régió árvízi biztonságának megteremtése, a vízi környezet értékeinek megőrzése területén élete utolsó pillanatáig végzett tevékenysége elismeréseként.


Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:
Bacsó Lászlónénak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főmunkatársának, adminisztratív feladatainak kiemelkedő színvonalú ellátásáért,

Balázs József Árpádnak, a  Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyintézőjének, beruházási, magasépítési területen több mint két évtizeden át végzett kiemelkedő tevékenységéért,

Czomba Gábornak, a  Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vízgazdálkodási referensének, árvízvédelmi és folyószabályozási létesítmények engedélyezése területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Cserkúti Andrásnak, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesének, vízrendezési, vízhasznosítási, árvízvédelmi területen  hosszú időn át végzett magas színvonalú munkájáért,

Demeter Lászlónak, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetőjének, a Hajdúság - Dél-Nyírség élőhelyei megőrzése, fajvédelmi programjainak megvalósítása során végzett munkájáért,

Dr. Dernei Lászlónénak, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ügyintézőjének, a vízminőség védelme érdekében végzett három évtizedes kiemelkedő tevékenységéért,

Diószegi Eszternek, az Északdunántúli Vízmű Zrt. ellenőrzési és minőségügyi vezetőjének, a víziközmű szolgáltatásban hosszú időn át végzett magas szintű szakmai munkájáért,

Dorogi Valériának, a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ügyintézőjének, vízügyi igazgatási területén végzett több, mint két évtizedes kiemelkedő tevékenységéért,

Farkas Lászlónénak, az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyintézőjének, közel négy évtizedes példamutató tevékenysége elismeréseként,

Fehér Józsefnek, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkavédelmi és tűzvédelmi vezetőjének, kiemelkedő, közel negyven éves vízügyi szolgálata elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából,

Gaál Lászlónak, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság főenergetikusának, vízkárelhárítási területén végzett kiemelkedő logisztikai tevékenysége elismeréseként.

Hegyi Györgynek, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki biztonsági szolgálat vezetőjének, négy évtizedes vízügyi szolgálata, főként az árvízvédelem területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából

Horváth Brigitta Évának, a KvVM Természetmegőrzési főosztály vezető-tanácsosának, a főosztály titkársági, ügyiratkezelési feladatainak gondos, lelkiismeretes ellátásáért,

Horváth Dezső Bencének, a  KvVM Vagyongazdálkodási és vagyonkezelési osztály szakmai főtanácsadójának, közbeszerzési, beruházási területen hosszú időn át végzett munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából,

Dr. Horváth Szilviának, a KvVM Stratégiai főosztálya tanácsosának, a második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásában, és a harmadik program kidolgozásában végzett magas szintű munkájáért,

Imréné Kovács Hajnalkának, a Közép-dunántúli  Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség csoportvezetőjének, hulladékgazdálkodási,  hatósági engedélyezési  területén végzett kiemelkedő munkájáért,

Jóna Zoltánnak, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezető-helyettesének, a vízügyi ágazatban végzett közel négy évtizedes kimagasló szakmai munkájáért,

Kajuk Boglárkának, a KvVM Fejlesztési Igazgatósága osztályvezetőjének, a KEOP támogatással megvalósuló környezetvédelmi beruházások lebonyolítása érdekében végzett munkájáért,

Karlné Menráth Rékának, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai referensének, a környezeti nevelés területén végzett sikeres elméleti és gyakorlati munkájáért,

Katona Csabának, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség felügyelőjének, a Zöldkommandó akciósorozattal összefüggésben végzett magas színvonalú munkájáért,

Kocsnyer Aladárnénak, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. oktatási előadójának, közel négy évtizedes munkássága, különösen a vízügyi szakmunkások képzése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként,

Koritár Laura Lillának, a  KvVM Vízgyűjtő-gazdálkodási főosztálya fogalmazójának, a szennyezett területek környezeti kármentesítése érdekében végzett munkájáért,

Kószás Árpádné titkárnőnek, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság munkatársának, több mint három évtizedes kiemelkedő titkársági munkája, közösségi tevékenysége elismeréseként,

Kosztra Andrásnak, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság majorságvezetőjének, a Nemzeti Park füves élőhelyeinek fenntartásáért, az őshonos magyar háziállatok tenyésztésében elért eredményeiért,

Kóti Gyulának, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság gátfelügyelőjének, a berettyóújfalui szakaszmérnökség területén végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként,

Kranczné Horváth Évának, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség bérelszámoló TB ügyintézőjének, három és fél évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként,

Kravinszkaja Gabriellának, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csoportvezetőjének, a balatoni vízrajzi észlelő hálózat üzemeltetése, fejlesztése terén végzett kiváló munkájáért,

Márkus Andrásnak, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság botanikai referensének, a botanikai és élőhelyi értékek felmérésében, a Natura 2000 területek kijelölésében kifejtett tevékenységéért,

Németh Szaniszlónak, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi felügyelőjének, négy évtizedes szakmai munkája elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából,

Némethné Dr. Katona Judit főiskolai docensnek, a Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar intézetigazgató-helyettesének, az oktatás több szintjén és területén végzett több évtizedes környezeti nevelői, környezetpedagógiai tevékenysége elismeréseként,

Pál Szabó Ferencnek, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület vezetőjének, a fülöpházi Buckavidéken végzett két és fél évtizedes munkája elismeréseként,

Pap Gyulának, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Üzemigazgatóság üzemigazgatójának, közel négy évtizedes kiemelkedő vízi-közmű irányítói tevékenysége elismeréseként,

Pecze Imrének, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság túravezetőjének,
a védett természeti értékek, barlangok bemutatása, népszerűsítése érdekében hosszú időn át végzett tevékenységéért,

Pocsaji Anikónak, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ügyintézőjének, közel két évtizedes hatósági ügyintézői munkája elismeréseként,

Romenda Lászlónénak, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csoportvezetőjének, közbeszerzési, beruházási területen végzett négy évtizedes eredményes munkájáért,

Szentkuti Annának, a KvVM Sajtó osztálya sajtóreferensének, lelkiismeretes, alapos és gyors munkájáért, elsősorban a természetvédelmi témák sajtóban való megjelenítéséért,

Szűcs Mártának, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság irodavezetőjének, több évtizedes magas színvonalú szakmai tevékenységéért,

Tomity Zoltánnak, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségség osztályvezetőjének, ellenőrzési, felügyeleti tevékenység szervezése, végrehajtása során végzett kiemelkedő munkájáért,

Tóth Péternek, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság osztályvezetőjének, az intézmény telephelye és műszaki eszközei zavartalan működtetése érdekében végzett munkájáért,

Urbán Lászlónak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területi felügyelőjének,
a Mátrai Tájvédelmi körzet értékeinek megőrzése, bemutatása során végzett munkájáért,

Vágvölgyi Györgyikének, a KvVM Levegő, Zaj és Közlekedési osztály vezető-főtanácsosának, a légszennyezettségi mérőhálózatok működtetése, pályázatok előkészítése során végzett tevékenységéért,

Vasas Ágnesnek, a KvVM Nemzetközi kapcsolatok osztálya vezető főtanácsosának, a minisztérium nemzetközi együttműködési tevékenységét elősegítő, magas színvonalon végzett titkársági munkájáért,

Velekeyné Kránitz Andreának, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. call center csoportvezetőjének, több évtizedes ügyfélszolgálati tevékenysége elismeréseként,

Versné György Editnek, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság oktatási szakreferensének, a természetvédelmi szemléletű oktatás erősítése érdekében, elsősorban a Tihanyi-félszigeten végzett munkájáért,

Zalán Györgynek, a  Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség csoportvezetőjének, környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási területen  több évtizeden át végzett színvonalas munkájáért.

Gratulálunk!

HarmoNet tipp: Zölden 10 éve!

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium