Jön a Csiribiri! - Elkészült a Halász Judit film

Tizennyolc megjelent lemez után először egész estés film készült Halász Judittal. Rózsa János alkotása, a Csiribiri október 8-ától látható a mozikban.

Rendhagyó film készült a gyerekek és a felnőttek nagy kedvencéről, Halász Juditról.

„Amióta a közszolgálati televízió feladta azt a szent feladatát, hogy gyerekeknek is csináljon műsorokat, azóta az én dalaimból sem készültek felvételek. Mindig is szerettem volna, ha a gyerekekkel és szülőkkel való találkozásaimnak, élményeimnek, és az ő reakcióiknak azok is részesei lehetnének, akik nincsenek ott a koncerteken. Ez most megvalósulhat” – mondta a színművész.


Rózsa János egész estés koncertfilmjét október 8-ától vetítik a mozik.