Corky Laing, a Mountain dobosa

Mindössze 15 éves volt, amikor már minden szabadidejét a dobok mögött töltötte. Első saját csapata a Starlights volt 1963-ban. Nevet változtattak és Souls néven játszottak tovább minden különösebb visszhang nélkül, 1965-ben New York klubjaiban. Még egy zenekarban, az Energy-ben dobolt ezt követően, melynek producere Pappalardi volt, azután pedig a Mountain dobszerkója mögött találjuk. Ez volt számára a nagy lehetőség!

Az amerikaiaknak ezzel a bandával sikerült meggyőző választ adni a Cream-től kapott sokkra. A Mountain 1969-ben alakult, a zenekar két vezéralakja az olasz bevándorló szülőktől származó Felix Pappalardi és a szintén New York-i Leslie West volt. 1967-ben az Atlantic Records felkérte Pappalardit, hogy vállalja el a helyi Vagrants együttes kislemezének produceri munkáit. A csapat nem volt túl jó, viszont a hatalmas, testes szólógitáros, Leslie West elkábította játékával, de ekkor még nem társultak, mert Pappalardi, Jack Bruce szólóalbumánál, a Songs For A Tailor-nál dolgozott Angliában.

Felix Pappalardi visszatérve Európából nem sokat teketóriázott, hanem Leslie-vel gyorsan megalakította - az album címe után - a Mountain nevű formációt. A billentyűs Steve Knight (ex-Devil's Anvil) lett, a dobos pedig Norman Smart. Később Corky Laing személyében találták meg végleges dobosukat.

1969 júniusában léptek fel először a San Franciscó-i Fillmore West-ben, ahol szenzációsan szerepeltek, csakúgy, mint egy hónap múlva a Woodstock-i fesztiválon. 1970 elején a Windfall Records kiadta első albumukat, Mountain Climbing címmel. A kritikusok kivétel nélkül az utóbbi évek legjobb hard-rock lemezének tartották a munkát, - augusztusra aranylemez is lett. A Mississippi Queen című kislemezük pedig hónapokig szerepelt a slágerlistán. Nem kellett sokáig várni az újabb LP-re, mert 1971 elején megjelent a Nantucket Sleighride. Májusra - nem fogják kitalálni - ez is aranylemez lett, mint ahogy a Woodstock II. is, amelyen az együttes szerepelt.

1970-71-ben sorra járták az amerikai koncerttermeket és fesztiválokat, mindenütt felfokozott várakozással tekintettek szereplésükre. A banda képességeit jól tükrözte a Stormy Monday Blues előadása, melynek 19 perc 32 másodperces változatát az atlantai Pop Fesztiválon rögzítették lemezre. Angliát és Nyugat-Európát is azonnal meghódították. A Melody Maker rockszakírója Leslie Westet a legjobb szólógitárosnak nevezte! 1971 novemberében a londoni Rainbow Színházban tartott koncertjük után, azok is elnémultak, akik eddig csak a Cream-et istenítették. 1971 végén piacra dobták harmadik nagylemezüket a Flowers Of Evilt, mely hasonlóan szerepelt a listákon, mint az előzőek. 1972-ben még egy LP-re futotta erejükből, melynek címe The Road Goes Ever On, de ezt következően Pappalardi a saját útját kívánta járni, így feloszlottak.

A Mountain felbomlása után West és Laing, Jack Bruce-szal a londoni Island stúdióban találkozott egy kis jam session keretében. A közös zenélés olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek, együtt folytatják. Ezzel létrejött a rocktörténelem egyik legjobb bombatriója West, Bruce & Laing néven. Pappalardi ezt követően szóló munkákat jelentetett meg és producerként dolgozott, de szörnyű tragédia törte ketté pályafutását. 1983-ban, New Yorkban a felesége lelőtte.

A West, Bruce & Laing trió beépítette zenéjébe a Mountain és a Cream muzsikájának értékeit, mégis sikerült egyéni hangzást elérniük. Agresszív, kemény blues-rockot játszottak, a szakemberek és a közönség legnagyobb örömére.

Első albumuk a Why Don't Cha 72 végén jelent meg, a második a Whatever Turns You On rá egy évre, mindkettő igen keresett volt az igényes zenét kedvelők körében. Ennek ellenére Bruce mégis távozott a trióból. A Live 'N' Kickin 1974-ből már posztumusz lemezük volt. Időközben a Mountain is feléledt halódó poraiból, de a 73-as csapatban Corky Laing még nem vett részt. Ott volt viszont Leslie West 75-ös és 76-os szólólemezeinél, a dobok mögött.

1981-ben az ismét újjáalakuló Mountain bandában találjuk Lainget, amely később megjelenteti a Go For Your Life című nagylemezt. Ezt követően több személyi változás is lezajlott a bandában és Leslie West szólóalbumokat is megjelentetett. Az elmúlt évtized egyik legérdekesebb fejleménye volt, hogy 1994-ben West és Laing felvételeket készített az ex-Jimi Hendrix basszusgitáros Noel Redding-gel, amelyek közül kettő az Over The Top című nagylemezen hallható. Saját bandát is szervezett The Cork Band néven, amelyben Eric Shenkman és Mark White voltak a társai a Spin Doctors korábbi zenészei. Rajtuk kívül a neves rockgitáros, Richie Scarlet is beszállt hozzájuk időnként a koncerteken.

Kapcsolata azonban továbbrra is megmaradt Leslie Westtel, újra együtt nyomják majd nyáron az USA-ban a Hippie Fest turnén a 60-as évek újra aktivizálódó hírességeivel: The Turtles, Flo and Eddie, The Zombies, Rod Argent, Mitch Ryder, Country Joe McDonald, Felix Cavaliere, Joey Molland (Badfinger), Denny Laine (Moody Blues,Wings). Nyáron 40. évfordulója lesz a woodstocki fesztiválnak, így bizonyára még sokan felbukkannak majd a korszak még élő hőseiből.

Géczi László