Hangosan szeretkezett: elítélte a bíróság

A nő ellen 25 feljelentés érkezett a szomszédoktól, maratoni szeretkezéseit ugyanis állítólag még a szomszédban élő hallássérült lakó is hallotta. A bíróságon a hallássérült nő arra panaszkodott, hogy két éve nem tud egy jót aludni. A Cartwright házaspár 2007-ben költözött a házba és a tanúk szerint rögtön az első éjszaka hajnali háromig hangoskodtak.
 
 
Újabban viszont inkább reggel szexelnek, általában fél hattól kilencig. Az egyik alkalommal a helyi önkormányzat közegészségügyi hivatalának a képviselője a szomszédban elhelyezett magnóra vette a zajt, amit aztán a bíróságon lejátszottak. A lakók is készítettek felvételeket, amelyeken jól hallatszik a nő sikoltozása.
 
Steve, a hangos nő férje megúszta büntetés nélkül, mert ő nem volt annyira hangos, mint a szexbe nagyon belefeledkező nő.
 
aqui.la