Bharata Nátjam - Dél-India klasszikus tánca

Az évezredek során egymásra települt különféle eredetû népek hozták létre India kultúrájának messze földön híres sokszínûségét. A táncok sokfélesége hûen igazodik ehhez a képhez. A törzsi-népi csoportos táncoktól a templomi, szakrális szólótáncokon át a kifinomult klasszikus táncdrámáig széles a paletta.

Az évezredek során egymásra települt különféle eredetû népek hozták létre India kultúrájának messze földön híres sokszínûségét. A táncok sokfélesége hûen igazodik ehhez a képhez. A törzsi-népi csoportos táncoktól a templomi, szakrális szólótáncokon át a kifinomult klasszikus táncdrámáig széles a paletta. Az Indián kívül, még tánctörténeti szakkönyvekben is gyakran használt "indiai tánc" kifejezés tehát valójában nem hordoz sok információt, hiszen egyaránt jelenthet egymástól függetlenül kialakult, más-más funkciót betöltõ, technikailag is egymástól teljesen különbözõ klasszikus, illetve népi táncokat.Jelenleg Indiában 7 klasszikus táncstílust különböztetnek meg. Ezek a Bharatanátjam, a Kathakali, az Odisszi, a Kathak, a Manipuri, a Kucsipudi és a Móhiní Áttam. A Bharatanátjam India legõsibb, és a történelem során legjobban nyomon követhetõ táncstílusa.

Történelmének sok száz éve során a technika, leglábbis nagyvonalakban, változatlan maradt ugyan, ám a mûfaj nevérõl ez már nem mondható el. Szadiráttam, dászíáttam, kuttu., hogy csak néhányat említsek a korábban használatos elnevezések közül. Jelenleg használatos nevét azonban csak e század elsõ felében, a stílus rendszerezésekor, megreformálásakor kapta. Vajon mi is volt a szerepe ennek a ma bharatanátjam névvel illetett táncnak az elmúlt évszázadokban?

Két egymástól erõsen eltérõ szerepérõl biztosan tudunk. Az egyik egyfajta táncdráma, melynek utódait a dél-indiai népi színjátszásban kell keresnünk. A darabok között voltak mitológiai ihletésûek és teljesen világi témájúak is. Nem tudunk sokat róluk, hiszen rendkívül kevés maradt fenn közülük. A szerepeket eleinte férfiak is és nõk is játszották. A 18-19.sz-tól azonban a nõi szerepeket is férfiak jelenítették meg. A kuttu elnevezés valószínûleg a tánc e színházi változatát takarja. A másik egy szakrális templomi nõi tánc. Innen a dászíáttam elnevezés, melybõl a dászí szó a dévadászít, az isten szolgálónõjét jelzi. A táncosnõ a templomban élt és tevékenyen részt vett annak mindennapi életében, szertartásaiban, ünnepeiben. Táncolt és énekelt az istenszobor elõtt, jelenléte jótékonyan hatott az egész közösség életére.

A dévadászí rendszer a 12-13.sz-ban élte fénykorát. Ekkor a gazdag, dél-indiai városok templomai sok táncost és zenészt tudtak eltartani. Ezek a templomok - mai kifejezéssel élve - a kor mûvészeti központjai voltak. Dél-Indiában - földmûveskultúra lévén - a termékenységkultusz, a nõk, mint szakrális lények tisztelete rendkívül erõsen élt, és bizonyos fokig él a mai napig. A dévadászí rendszer azonban megfelelõ anyagi háttér hiányában a 18.sz-tól kezdve erõs hanyatlásnak indult. A táncosok nagy része kikerült a templomokból. A 19.sz-ra az egykor rendkívül tiszteletre méltó foglalkozás lenézetté vált. A táncosok a megélhetésükért többnyire királyi udvarokba kerültek, egy részük prostituáltként kereste kenyerét. Tisztességes lány még a 20.sz. elején sem találkozhatott egykori dévadászíval, arról nem is beszélve, hogy a tánctanulás tiltott terület volt a számára. Érdekes tehát, hogy alig 70-80 év alatt mekkorát változott a tánc megítélése Indiában.

Ma egy középosztélybeli nõ neveltetéséhez hozzátartozik a zene vagy a
klasszikus tánc tanulása. De idáig hosszú volt az út. A változás az 1920-as évek végén kezdõdött és furcsa módon külföldiek nélkül nem bontakozott volna ki. Képzett indiai táncosok kerültek be Európai és Amerikai balett elõadásokba. Az elõadómûvészetekben is megkezdõdött a "misztikus kelet" dicsõítése. Az otthon lenézett - többnyire férfi - táncosok külföldön nagy sikereket arattak. Ennek hatására Indiában is elkezdõdött a tánc megmentésére szervezõdõ mozgalom, melynek résztvevõi vagy a legmagasabb társadalmi rétegekbõl kerültek ki, vagy Indiában élõ angolok indiai feleségei voltak. Õk tudták és merték vállalni azt a társadalmi felháborodást, ami a táncok iránti érdeklõdést, azok összegyûjtését, tanulását esetleg elõadását követte.

Érdekes olvasni az ebbõl az idõbõl származó indiai újságokat. Azok a napilapok, amelyek manapság a táncfesztiválok, elõadások helyét, idejét tudatják velünk, riportokat közölnek a híresebb elõadókkal és büszkék a magas színvonalú tánckritikai rovatukra, a harmincas években felháborodott cikkeket közöltek a tánccal és annak elõadásával kapcsolatban. A madraszi zeneakadémia elsõ táncelõadását is nagy botrány követte. Ennek hatására kapott a tánc új nevet, jelezvén, hogy bár a technika a régi, az utóbbi évszázadban hozzá kapcsolódott negatív dolgokat nem szabad hozzákötni. Új név, új megítélés.

A bharatanátjam elfogadtatásáért és modern kori népszerûségéért talán
Rukminí Déví tette a legtöbbet. A híres orosz balerina Anna Pavlova tanácsát megfogadva kezdett foglalkozni saját tamil hazájának hagyományos táncával. Gazdag angol férje segítségével földterületet vásárolt a madraszi (ma Chennai) tengerparton, ahová iskolát épített. Meghívta a még élõ dévadászíkat és zenészeket tanítani. Tudósokat fogadott, akik a szanszkrit és tamil nyelvû kéziratok segítségével hozzájárultak a bharatanátjam régi technikájának és repertoárjának felidézéséhez. Hosszú évek munkájának eredményeként jött létre az a stílus, amit ma - a Rukminí Déví által alapított iskoláról - Kalákshétra stílusnak hívnak. Persze más központok is alakultak a tánc megmentésére, ahol más-más stílust alakítottak ki.

A bharatanátjam sem egységes tehát. Hasonlóan más klasszikus mûfajokhoz ez a tánc is a különféle iskolák által képviselt dialektusok és variációk mindegyikét magába foglalja.Az elmúlt pár évtizedben óriási utat tett meg ez a tánc. Lenézett, elfeledett indiai mûfajból nemzetközileg is ismert és elismert táncstílus lett. Világszerte táncolják. Elõadói egyrészt tartják a hagyományt, az eredeti technikát, másrészt használják drámai kifejezõ erejét más mûfajok, sokszor modern darabok elõadásához.

A bharatanátjam technikája két részbõl tevõdik össze.
Tiszta táncból és abhinajából. A tiszta tánc bonyolult lépéskombinációkra, virtuóz ritmusképleteket követõ lábtechnikára épül. A lépéseket a szem, fej, kar, kézfej és láb mozgatásának koordinációja hozza létre. Az abhinaja egy szinte bármi elmesélésére alkalmas mozgásrendszer: jelentéssel bíró kézjelekre, arcjátékra és a színészi játék egyéb elemeire épül.
Somi Panni

Következõ elõadásunk:

TÁNCEST - KÉT MÛFAJ EGY ESTE

2004. 04. 28. 19óra
XII. KERÜLETI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT (MOM)
Bp. XII. Csörsz u. 18. Tel.: 319-98-54

I. RÉSZ
BHARATA NÁTJAM - Indiai klasszikus tánc
Elõadja: Somi Panni és a Sivasakti Kalánanda Táncszínház

II. RÉSZ
FLAMENCO TÁNCFANTÁZIÁK - Elõadja: Lippai Andrea és társulata
Közremûködik a Latidos Együttes