Gyógyító növények prosztatabántalmakra

A férfiak jelentős részének tudomása van a prosztatája létezéséről, ugyanis számtalan kellemetlen tünet okozója lehet ez a szerv. Amíg jól működik, jelenléte teljesen észrevétlen marad. Fontos tehát, hogy megóvjuk egészségét tudatos életvitellel, intimtornával és akár a táplálkozással is.

A prosztatavédő élelmiszerekről, természetes anyagokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.

Kicsi, de jelentős szerv
A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége miatt kitapintható a végbélen keresztül és duzzanata következtében nagy nyomást tud gyakorolni a rajta áthaladó húgycsőre, ezt tapasztalhatják a prosztata megnagyobbodással küzdő férfiak a vizelési nehézségeikben.

A méretbeli növekedésen kívül a prosztata jellemző betegsége lehet, a gyulladás és akár a rák is. A megnagyobbodás olyan gyakori jelenség, hogy az 50 év feletti férfiak 50 százalékát érinti, hiszen a jóindulatú elváltozás hátterében az öregedés folyamatában lejátszódó hormonális változások is állnak. Jellegzetes tünetei a vizeletürítési problémák, illetve az utócsepegés. A sűrű vizelési inger, a vizelési képtelenség, a fájdalom, a hidegrázás, a láz akut prosztatagyulladást jelezhet, amely orvosi kezelést igényel. A krónikus gyulladás tünetei nem ilyen feltűnőek, hiszen ott nincs láz, jelentős fájdalom, de a problémák állandóan jelen vannak. Mindenképpen kivizsgálást igénylő állapotról van szó, hiszen akár daganatos elváltozásnak is alapja lehet.



A jó  hír, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású.
(Érdekes megfigyelés, hogy a többnejűséget engedélyező országokban jóval alacsonyabb a prosztatabántalmak aránya.)

Védő hatású élelmiszerek
A torontói egyetemen jó  ideje vizsgálják az élelmiszerek és tápanyagok egészségre gyakorolt hatását. A prosztatarák megelőzése céljából is tesztelték már számos élelmiszer védőhatását, hogy még teljesebbé tehessék a betegség terápiáját. Különös figyelmet fordítottak az E-vitamin, a szelén, a D-vitamin, a zöld tea, a szója és a likopin emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatására.
Sajnos vannak olyan élelmiszerek, amelyekről még nem készült megfelelő számú vizsgálat, pedig feltételezhetően nagyon jó hatással vannak a prosztatabetegségekre, ilyen például a gránátalma.

Egyelőre sajnos a táplálékok hatóanyagairól még csekély számú adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy minden lehetséges védőfaktorra fény derüljön, de a közeli jövőben egészen biztosan megszületik majd egy bővebb „lista” azokról a természetes összetevőkről, amelyek a prosztatarák megelőzésében és a gyógyításában is kiemelt szerepet játszhatnak. Addig érdemes odafigyelni a bizonyítottan jótékony hatású élelmiszerek fogyasztására.

Tökmag és kisvirágú füzike
A prosztata megnagyobbodása lassabban kialakuló tünetekkel járó folyamat, amelynek megelőzésében és kezelésében a már említett rendszeres nemi életen kívül ajánlott módszer az intimtorna (ennek már férfiaknak kidolgozott változata is van), és a szűk alsónemű, nadrág kerülése.



Akár erről a jelenségről, akár gyulladásról van, van néhány olyan természetes anyag, amelyek gyógyhatásai bizonyítottak:

Oxygenmedical.hu
Orvost Keresek >>

Képek:
piqs.de: tiFive - Shadow Man
piqs.de: MaierKlaus - Titel:     Kürbisse - Farben