Túlsúly és depresszió - az ördögi kör

Valóban mosolygósabbak a kövér emberek? A legújabb vizsgálatok szerint korántsem, sőt a kutatók úgy vélik, nem is lenne szabad két különálló problémaként kezelni az elhízást és a depressziót, ugyanis komoly kapcsolat van a jelenségek közt.

Dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője az összefüggésekre és a megoldásokra világít rá.

A túlsúlyosoknak alacsonyabb az önértékelése
A londoni és az Adeleide-i egyetemeken is folyó kutatások szerint nagyon fontos lenne az elhízás és a gyakori mentális problémák közti kétirányú összefüggések és kockázatok ismerete, ez ugyanis kulcsot jelenthet a hatékony kezeléshez és a prevencióhoz. Bár ez a terület még meglehetősen ismeretlen, a kutatásoknak ki kell terjedniük az életmódbeli, a pszichológiai és a szociológiai tényezőkre is, hogy feltárhassák ezt az összetett kapcsolatot.

A kövér emberek –  különösen azok, akik elhízottnak is tekintik magukat – gyakran tapasztalják a súlyukhoz kapcsolódó előítéleteket és diszkriminációt, és ez döntően alacsony önbecsüléshez, önértékeléshez és bűnösség érzéshez vezet. A kövérség ráadásul összekapcsolódik a társadalmi-gazdasági hátránnyal és a fizikai aktivitás alacsony szintjével is, amelyek viszont szoros összefüggést mutatnak a depresszió megjelenésével.



Az elhízás  tartós stresszes állapot

Másik aspektusa is van a túlsúly és a depresszió kapcsolatának: mivel az elhízás valóban egészségügyi kockázatok sokaságát is magával vonzza (szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség), ezek jelentős részével maguk az érintettek is tisztában vannak, és tulajdonképpen betegként kezelik magukat. Sokan tudat alatt alacsonyabb életkort is várnak maguktól. A nők különösen érintettek ebben a problémában, hiszen ők fokozottan ki vannak téve a média sugallta, irreális elvárásoknak, így a nyomás szinte állandósul rajtuk.
Emiatt az elhízás megalapoz egyfajta állandósult stresszes állapotot, ami gyakran okoz jelentős pszichológiai diszfunkciókat, vagyis depresszív hangulatot és ehhez kapcsolódó tüneteket. A kutatások szerint a kevés mozgás és a túlzásba vitt evés – főleg a zsírban és cukorban gazdag gyorsételeké – elterjedt szokás a depressziós és ideges páciensek közt. 
Ráadásul mivel ezek az ételek rendszerint nem kerülnek túl sokba, a gazdasági és szociális tényezők is megerősíthetik az egészségtelen táplálkozási formát.  

A felelősséget vállalni kell
Holisztikus szemlélettel kell közelítenünk a betegek felé, elsősorban az egészséges életmódra koncentrálva. Ehhez persze társadalmi szinten is „reklámozni” kell, és főleg elérhetővé kell tenni a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás lehetőségeit, de az egyén felelőssége óriási. – mondja dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.

Már kutatási eredményekkel is bizonyítható, hogy a fizikai aktivitás enyhíti a depresszió  és a kimerültség tüneteit. Emögött az áll, hogy ha sportolunk – és sportolás alatt nem élsport, hanem rendszeres testmozgás  értendő – hatékonyabbnak érezhetjük magunkat és megerősödhet a hitünk abban, hogy elérhetjük a céljainkat, ahogy fizikailag, úgy lelki szinten is irányíthatjuk az életünket. A saját hatékonyságunkba és erőnkbe vetett hit már olyan egyszerű gyakorlatokkal is megszilárdulhat, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk néhány emeletet lépcsőzni vagy körbefutni a háztömböt megállás nélkül – és meg is tesszük. Ezek a tulajdonságok pedig csökkentik a depresszió és a kimerültség rizikóját még a krónikus betegséggel küzdőknél is (ahogy ezt az Illinois-i Egyetem kutatói megállapították 192 mellrákot túlélő személy, és 292 sclerosis multiplex-es beteg vizsgálatánál).



Megoldás a komplex kezelés

Mivel az elhízás és a depresszió összefüggései szinte ördögi körként jelentkeznek, a kezelésnek is kétoldalúnak kell lennie. A stresszmenedzsment és a kognitív tréning a depressziós állapot „agyi áthangolását” célozzák, és a lelki mélypontról segítenek kibillenteni az érintetteket. A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik. Vagyis minél inkább sikerül beépíteni az életünkbe a mozgást (és persze a kiegyensúlyozott táplálkozást), annál nagyobb eséllyel szabadulhatunk meg a túlsúlytól és a depressziótól.  

Oxygenmedical.hu
Orvost Keresek >>

Képek:
piqs.de: Colin Palmer - Four People
piqs.de: paddy patterson - nice spot for people watching