Gyógymódot találtak a bőrrákra

Egy gyógyszer, amelyet már klinikai teszteknek vetnek alá, jó eséllyel meggyógyítja a melanomát, akár előrehaladott stádiumban is.

Az OncoVEX nevű vakcinával a szervezetbe juttatott vírusok ugyanis megtámadják a rákos sejteket, miközben éritetlenük hagyják az egészségeseket és erősítik a szervezet védekezését is a rákkal szemben.


Dr Howard Kaufman, a chicagoi Rush egyetem professzora szerint évente sok ezer életet menthetnek meg. Mind mondja, kutatásaik szerint néhány melanomás beteg előrehaladott állapotban is meggyógyítható a szerrel, de a többieknek is használ.

A tesztek során 50 olyan beteg kapott a gyógyszerből, akiknek az orvosok szerint kevesebb mint kilenc hónapjuk volt hátra. 16 % teljesen meggyógyult, további 28 % esetében a daganat a felére zsugorodott.

A gyógyszer engedélyezése pár éven belül várható. A melanoma a leggyakoribb rák fajta a fiatal felnőttek között.

A rák ellenes szer felfedezése a véletlennek köszönhető: az OncoVEX eredetileg a herpesz vírus ellen kifejlesztett oltás. Egyszer azonban egy laborban véletlenül rossz petri csészébe tették a vakcinát: egy olyanba, amelyben herpesz vírus által fertőzött sejtek helyett melanoma ráksejtek voltak... Miután felfedezték a tévedést és azt, hogy a ráksejtek jó része elpusztult, elkezdték erre a célra fejleszteni az oltást.