Buddhista templom sörösüvegből (Elképesztő fotókkal!)

Házi régi raktárból, repülőből, vagy éppen vallási központ alkoholos üvegekből. Sokkoló? Inkább ötletes! Az ember vagy épp a szellemiség, esetleg Isten háza is lehet környezetbarát háztartás. Ökonómia testközelből.

Fenntartható fejlődés, újrahasznosítás, tudatos vásárlás mind megannyi kifejezés, amit nap mint nap hallunk. Oda is figyelünk rá, megváltoztatjuk élemódunkat, szokásainkat, napi tevékenységünket ráhangoljuk a környezetvédelemre. Hihetetlen pazarló világunkban minden ötlet jól jön, amit mások már kiviteleztek. Nézzünk szét a világban,mire képesek az emberek. Szívesen bemutatunk hazai példákat is. Ha rátalálunk a közeljövőben.

Thaiföld, buddhista tempom
Látják ezt a buddhista templomot? Thaiföldön készítették egymillió palack sörösüvegből. Természetes fényt is kap, hisz az üvegek átlátszóak, és beszűrődik a fény.


Texas, konzervdobozház

Közel ötvenezer konzervdobozt használt fel ez a texasi nyugdíjas, hogy felépítse házát.
Le a kalappal John Milkovisch előtt.


Torontó, fémhulladék
Roncstelepről szedte össze háza elemeit egy kanadai lakos, és Torontótól 90 percre ebben az idilli környezetben építette fel álmai házát.


Egyesült Államok, gumiabroncs
Évente millió gumiabroncs landol a hulladéklerakókban (szerencsétlen esetben az erdő szélén). Az újrahasznosítása megoldott, hisz autópálya építéseken, játszótereken már hasznosítják. Mivel hihetetlenül szilárd anyag, télen hővisszatartó, nyáron hőszigetelő, ezért tökéletes anyag egy ház felépítésére. Kerítésnek sem utolsó.

 
Lakóhajók
Hogy lehetne jobban kihasználni, újrahasznosítani egy kiöregedett hajót, mint kihúzni a partra és tovább élni benne. Kicsit fura látvány, első pillantásra meglepő, de mintha odatervezték volna.
 

Kartonházak
Alapanyaga újrahasznosított papír. A külsejét vékony műanyag védi az időjárás viszontagsága ellen. Katasztrófák esetén átmeneti szállást biztosíthat jópár embernek.


Konténer házak

A tervezők eddig nem találtak ötletet a hajózási konténerekben. De a példa mutatja mindennek eljön az ideje. Gyönyörű otthonokat, irodákat lehet létrehozni belőlük.



Fa-raklapok

Bőségesen akad raklap kishazánkban is, amit már nem tudnak felhasználni, hisz a szállítás nem biztonságos benne. Hogy lehet mégis újrahasznosítani? Hát így. És még a fény is átszűrődik benne.


Repülőház

Nem a szó szoros értelmében. Mire is használjuk fel egy kiöregedett Boing 727-est? Újítsuk fel, a törzsében alakítsunk ki 2 szobát. Egy 50 méteres talpazaton ál, minden kényelmet biztosító megmentett dél-afrikai Air flotta egyike.


Silóház
Ki gondolta volna, hogy egy gabona siló lehet ilyen gyönyörű? Tartós, olcsó és környezetbarát.


Forrás: http://www.szelektiv.hu
(http://webecoist.com/)