10 sokkoló tévhit a tejfogyasztásról

Az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, mert a fehérje, kalcium, D-vitamin, foszfor, tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. A tej nagyon könnyen és jól emészthető táplálék, ezért része különböző diétás terápiáknak is.

"Puszta babona a tej értékéről vallott nézet, de annyira meggyökeresedett, hogy szinte lehetetlen megingatni." – ezt nem más mondta, mint Mahatma Gandhi, India politikai és spirituális vezetője, aki a békés ellenállás jelképévé vált világszerte.(Meglepő, hiszen Ő is, a szent tehén tején nevelkedett, ami Indiában köztudott, hogy az agy remek tápláléka – a szerk.) Az ő szellemében békésen vehetjük tudomásul, hogy egy tejipari vállalat által szponzorált kutatás azt állapította meg, hogy a tej tökéletesen egészséges és tökéletesen alkalmas az emberi fogyasztásra, még akkor is, ha a témában tájékozott, anyagilag nem érdekelt emberek vélekedése szerint ez nem így van.

„A tej élet, erő, egészség”, „egy pohár tej – tiszta fej” – ezekkel, és ehhez hasonló jelmondatok tömkelegével sokunk feje tele van. Olyan ez, mint egy kitörölhetetlen, program. Tejet ittak szüleink, nagyszüleink, azok szülei is, mindenki tejet iszik, akkor az biztos jó – gondoljuk sokan. Ennél mélyebbre a népesség döntő többsége nem hatol. A tejforgalmazó cégek örömmel fogadják az átlagemberek nemtörődömségét.

Mi, magyarok előkelő helyen állunk tejfogyasztásban megelőzve olyan nálunknál sokkal fejlettebb „nyugati”  országokat, mint Ausztria, Franciaország, Hollandia, vagy Görögország, állítják büszkén a tejforgalmazó cégek. A másik oldalon állók szerint ez inkább azt jelenti, hogy ezekben az országokban többen foglalkoznak az egészségükkel.

Annak ellenére, hogy 68,9 literes évenkénti fogyasztásunkkal, hazánkban az emberiség e több ezer éves tradícionális élelmiszerének fogyasztása az elmúlt 4 évben közel 3%-kal csökkent. E csökkenés miatt készítettek egy felmérést, miképpen vélekednek a magyarok a tejről. El szeretnék oszlatni a tévhiteket, amik urban legendként élnek a vásárlók tudatában, mint például, hogy a tartós tej nyilván attól tartós, mert tartósító szer van benne, vagy az, hogy a tejet vizezik, stb. Ez a felmérés azoknak készült, akik elhiszik, amit mondanak nekik.

A felmérés tudományosan bebizonyította, hogy az emberi szervezet a legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, mert a fehérje, a kalcium, a D vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. E közismert egészségügyi és élettani előnyei ellenére, a magyar fogyasztók körében számos tévhit él a tejjel kapcsolatban. Ezért az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársai megalapozott és hiteles válaszokat adnak a fogyasztóknak.

A tej az írott történelem előtti idők óta az emberiség egyik legfontosabb tápláléka. Ez a „csúnya” ellentábor viszont azt állítja, hogy az ember csecsemőkorban iszik tejet, amikor nincsenek fogai és emésztő rendszere nem képes még szilárd táplálékot feldogozni. Ekkor olyan enzimek működnek a testben, amelyek az emberi anyatejet fel tudják dolgozni. Később ezen enzimek működése megszűnik, ez okozza pl. sokaknál a laktóz érzékenységet, a hasmenést, amit a tej vált ki. Tehát szerintük a tej a csecsemők tápláléka, nem a felnőtt embereké. Népegészségügyi okból a tejet régóta kívánatosnak tartják, ugyanis élelmiszerhiány idején ez volt az egyetlen könnyen és olcsón elérhető vitamin és ásványi anyag forrás. Azonban a minőség romlása (műtrágyázás, környezetszennyezés okán) és az ipari feldolgozás a tej minőségét teljesen lerontotta, bár még eredeti állapotában sem igen lenne alkamas – állítják az ellenlábasok.



“A tej jótékony hatással van az egészségre. – mondta Miháldy Kinga, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet dietetikusa. - A táplálkozástudomány egyértelmű álláspontja, hogy a tejre egyértelműen mindenkinek szüksége van. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, mivel a tej proteint, kalciumot, D vitamint és más, az egészségre jótékony anyagokat tartalmaz. Ezért a tejet csak azok nem fogyaszthatják, akik allergiásak a tejfehérjére vagy érzékenyek a tejcukorra“


Az emberi szervezet legkönnyebben a tehéntejből jut kalciumhoz, mert a fehérje, kalcium, D-vitamin, foszfor, tejzsír és a tejcukor csak a tejben található meg együtt, a megfelelő arányban. A tej nagyon könnyen és jól emészthető táplálék, ezért része különböző diétás terápiáknak is. Ha az egyénnek gondot okoz a tej megemésztése, akkor a bélben lévő, cukorbontó enzimek hiányáról van szó, ami nem általános jelenség, hanem csak az egyén egészségügyi problémája. Ez az úgynevett laktóz intolerancia, ami az európai lakosság 2–10%-nál fordul elő.

A tejnek alacsony a zsírtartalma, zsírsav összetétele pedig kiváló, még lipáz enzim hiányában is hasznosul. A tej zsírtartalma a lefölözés mértékétől függ. A félzsíros tejben például 1,5% a zsírtartalom. Más tejtermékekkel összehasonlítva a tej zsírtartalma elenyésző (pl. a sovány sajtok zsírtartalma 20-30%, a camembert sajté legalább 40%, a félzsíros túróé pedig 11%. Itt jegyezzük meg, hogy a tejfogyasztás ellenzői). A tej koleszterin tartalma arányos a tejzsírtartalmával; 100 ml tej mindössze 10 mg, míg 1 db tojás például 200 mg koleszterint tartalmaz. Egy pohár (200 ml) félzsíros tej energiatartalma két alma energiatartalmának felel meg!

„A tejfogyasztással, a tejek különböző típusaival, illetve a tejek hőkezelési eljárásaival kapcsolatban nagyon sok tévhit él a lakosság körében“
– mondja a dietetikus, - „holott a tej azon kevés élelmiszerek egyike, amelynek beltartalmi értéke a nagyüzemi termelés ellenére sem változik és továbbra is az egészséges táplálkozás alappillére, főleg gyermekkorban.“

A dietetikus állítása szerint tévhit például, hogy a tej túl sok kalóriát tartalmaz, ezzel szemben tény, hogy a tej zsírtartalma a lefölözés mértékétől függ. Egy pohár (200 ml) félzsíros tej energiatartalma (132 kcal) 2 nagyobb alma (40 dkg) energiatartalmának felel meg!

Tévhit, hogy a pasztőrözés és UHT kezelés során elvesznek a tejből a fontos tápanyagok, ezzel szemben tény, hogy a tejet fehérje és ásványi anyag, valamint D vitamin tartalma miatt fogyasztjuk. A tej vitamin és ásványianyag tartalma a hőkezelés során gyakorlatilag változatlan marad, annak hatására a tejből legfeljebb 10% tápanyag vész el.

Tévhit, hogy a boltban kapható tejet vízzel hígítják, mint ahogy azt a lakosság 61%-a képzeli. A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezése alapján csak arra a termékre lehet ráírni, hogy „tej“, ami kizárólag tejet és semmi mást nem tartalmaz. A tej egyes alkotóelemeinek mennyiségét élelmiszernormák írják elő a különböző lefölözési fokozatokra (zsíros 3,5%, félzsíros 1,5 %, zsírszegény 0,5 %).

Tévhit, hogy a házi, kimért tej a legegészségesebb (a lakosság 82%-a szerint), ezzel szemben tény, hogy a házi, kimért tej egészségre káros mikroorganizmusokat tartalmazhat. A bizonytalan háttér miatt igen nagy a fertőzés veszélye, ezért a csomagolt tej biztonságosabb, mint a házi, kimért tej, amelynek hőkezelése szintén javasolt. A tejet az érvényes szigorú normák szerint veszi át és kezeli az ipar, így az teljesen biztonságos, nem tartalmazhat semmilyen veszélyes mikroorganizmust és vegyi anyagot sem.

Tévhit, hogy az UHT tej tejpor és víz keveréke (a lakosság 55%-a szerint), mivel az UHT tej kizárólag friss tejből készül. A friss tej csak UHT hőkezelésen megy át, és aszeptikus (csíramentes) körülmények között aszeptikus csomagolóanyagba kerül, mely hosszú ideig (3-6 hónapig) megőrzi a tej minőségét

Tévhit, hogy a friss tej egészségesebb az UHT tejnél (a lakosság 86%-a szerint), mert a friss tej és az UHT tej makro és mikro tápanyagtartalma majdnem ugyanaz, a proteinek, vitaminok és ásványi anyagok aránya pedig gyakorlatilag nem különbözik a két hőkezelési eljárással kezelt tej esetében. A hőkezelés nélküli házi, kimért tej kórokozókat, pl. tuberkulózist tartalmazhat. Ezzel szemben az UHT és a pasztőrözött tej garantáltan biztonságos, nem tartalmaz kórokozókat.


Tévhit, hogy az UHT tej kevesebb vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, mint a friss tej (a lakosság 70%-a szerint), ezzel szemben tény, hogy az UHT módszerű hőkezelés során a tej vitamin-, és ásványi anyag tartalma jóformán változatlan marad. Hőkezeléssel a tejből legfeljebb a hőre érzékeny vitamin tartalom kb.10%-a vész el. A tej makro és mikro tápanyagtartalma majdnem ugyanaz marad, a proteinek, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége pedig majdnem változatlan!

Tévhit, hogy az UHT tejben több az „E”, azaz a nem természetes anyag, ahogy azt a lakosság 68%-a hiszi, mert a tejgyártók azt állítják, hogy az UHT tej nem tartalmaz adalékanyagokat. Az aszeptikus kartondobozaba csomagolt UHT tej semmilyen tartósító szert nem tartalmaz. A tej az UHT típusú hőkezelésnek (Ultra High Temperature Treated) és a speciális csomagolásnak köszönheti a tartósságát. Ez minden baktériumot kiöl a tejből, és megakadályozza, hogy a tej fénnyel és levegővel érintkezzen, ezért nincs szükség tartósítószerre.

Tévhit, hogy az UHT tej tartósítószereket tartalmaz (a lakosság 75%-a szerint), ezzel szemben tény, hogy az UHT tej semmilyen tartósító szert nem tartalmaz. A tej az UHT típusú hőkezelés következtében nem tartalmaz baktériumokat, a 6 rétegű kartondoboz pedig megakadályozza, hogy a tej fénnyel és levegővel érintkezzen. Emiatt áll el hosszú ideig hűtés nélkül is. Ez a tévhit nagyban köszönhető a „tartós tej“ elnevezésnek, melyből a tartósítószerre asszociálnak a fogyasztók, és nem a tej hosszú ideig való eltarthatóságára. A helyes elnevezés: UHT tej.

„Az aszeptikus csomagolásba töltött tejet akár szobahőmérsékleten is tárolhatjuk. Az aszeptikus csomagolás lényege az, hogy az élelmiszereket – az UHT kezelést követően - légmentesen zárt, aszeptikus gyártósorokon, steril dobozokba töltik. Ez az eljárás megbízhatóan elpusztítja a kórokozó baktériumokat és azok csíráit, de az élelmiszer tápértéke, minősége és íze megmarad” – mondta Várallyai István, a csomagolást végző cég marketing vezetője.

Habár a kutatásnak a környezetvédelem nem volt tárgya, közkeletű tévhit az is, hogy az aszeptikus, italoskarton csomagolás nem környezetbarát. Ezzel szemben tény, hogy az italos kartondobozok 100%-ban újrahasznosíthatók, minden italos kartondoboz legalább 75%-ban ugyanis jó minőségű papírt tartalmaz, amit világszerte közel 100 papírgyárban lehet újrahasznosítani, míg a dobozok alumínium és polietilén rétegei, szétválasztás után újra felhasználására kerülnek.

A témáról szóló sajtótájékoztató végén megnéztünk egy rövidfilmet arról, hogy miképpen kerül a tej a tehénből az iskolás gyerekek hasába. Nem átallották mutatni a szerencsétlen tehénkét, aki rétet sose látott még, helyette egy akkora kaszniban tölti le posvány életét, ahol még megfordulni se tud. Ezzel is azt kommunikáljuk, hogy birtokunknak tekintjük a nálunknál alacsonyabb szinten élő állatokat, akikkel azt csinálunk, ami nekünk tetszik. Jól elhallgatjuk a híreket, amik arról szólnak, hogy valójában nem igaz, hogy az állati termékek fogyasztása életfeltétel az ember számára, hiszen törzseket találtak, akik a higiénia hiánya mellett, napi 25-35gramm növényi fehérje fogyasztásával kitűnő állapotú egészségnek örvendenek, semmilyen civilizációs betegség nem található náluk, és hogy az átlag életkoruk 90-100 év közt van, és akár tíz gyereket is szülnek, és nevelnek fel – hiszen ebben semmi üzlet nem volna.

A nyugati emberek világában aránylag újnak számít az a keleten bizonyos körökben évezredek óta fennálló nézet, hogy ne együk meg az állatokat, hiszen az állatok is élőlények, mint mi, emberek. A társadalmat mindig is megosztották a vallással, Istenhittel kapcsolatos gondolatok. Sokak életét meghatározza az Istenhit, míg mások úgy érzik magukat modernnek, önállónak, ha tagadják Isten létezését. Csupán pár évtizede fogalmazták meg tudományos szinten a Darvin-elmélet cáfolatát, ezzel együtt mára már számos követője van annak a gondolatnak, hogy a világ nem „véletlenül” lett olyan, amilyen most, hanem a háttérben intelligencia áll. 

Ezekkel párhuzamosan vannak olyan elgondolkodtató (költői) kérdések, hogy ha egyszer a média szünet nélkül nyomatja a híreket arról, hogy a dohányzás ilyen káros, olyan káros, halált okoz, betegséget, szenvedést, akkor az állam miért engedi, sőt, támogatja, miért nyerészkedik belőle, ha egyszer egészségre bizonyítottan ártalmas? Ugyanez az alkohollal, és még folytathatnánk. Mi emberek meg csak nézünk, mint a borjak, s kagylózzuk, hogy ki mit mond, mert gondolkodni azt lusták vagyunk. Aztán mindenki arra figyel oda, aki a legszimpatikusabb, azt az irányzatot követjük – és ezt nevezzük „szabadságnak”! 

ZKZ

Képek:
piqs.de: Knipsermann - Gesund!
piqs.de: Bonsei - 04277- Kuh