Tudatos talajelőkészítés - a szép kert titka

Akik igazán tudatosan kertészkednek, azok már az előző évben megkezdik a felkészülést a következő évre. Többek között a talaj előkészítésével. Most sincs azonban késő. Lássuk, hogyan!

Ha tavaly elmúlasztottad, most írd be előre a naptáradba. Lássuk a kertészet csodás körforgását. Ősszel érdemes kiszedni, ami nem oda való, majd a kultúrnövény-maradványoktól mentes talajt beszántani vagy beforgatni.  Még az ősszel el lehet tervezni, hogy mit vetünk, ültetünk jövőre a kertbe.

Télen pihen a talaj. Érdemes mulcsozni szalmával, mert akkor tavasszal a föld vajpuha lesz. A mulcs védi a kiszáradástól, és gátolja a gyomok növekedését. Ha ősszel megtrágyáztuk a talajt, akkor a téli hónapok alatt „emésztgeti”, amit beleraktak. Ha nem, akkor a talajerő utánpótlást tavasszal kell elvégezni. Méghozzá lehetőleg érett trágyával. 

Hogy honnan tudjuk, hogy érett-e a trágya?

Biztosan érett, ha sötét színű, nincs szaga, nem zöld, nem nyálkás, és sok giliszta is van benne. Az érettség nagyon fontos, mert a friss trágya kiégeti a növényeket. Komposzt is berotálható a talajba, vagy pedig kombinálhatók is.

Krisna-völgy kertészetében idén 20 cm trágyát hordtunk rá a talajra, kevés földdel elkeverve.

Szántani főként a nagyobb, összefüggő területeken szoktunk, 25-28 cm-es mélységben, és nem minden évben. Ha a talaj minősége nem rossz, akkor elég ezt 5 évente megtenni. Más területeinken rotációs gépet használunk. Ez finomabbra dolgozza, meglevegőzteti, fellazítja a talajt.

Mi magunk késő ősztől kora tavaszig más missziós tevékenységekkel vagyunk elfoglalva. 

Ezért általában nincs időnk a késő őszi talajelőkészítésre. Bár jobb ősszel (a fagyokig) felszántani, nálunk ez tavaszra marad. Néhány, télen is szedhető kultúrnövény esetében ez nem jelent hátrányt, például a bimbóskelt még februárban is szüreteltük.

Folytatjuk!

Madireksana deví dásí