Eltiltották Darth Vadert a fellépésektől

A brit színész, aki az első három Csillagok háborúja filmben játszotta Darth Vadert, többé nem léphet fel a rajongók előtt. Állítólag felbosszantotta George Lucas rendezőt.

A 75 éves David Prowse-t barátai szerint azért büntetik, mert felbosszantotta George Lucas rendezőt.

Az eredeti Darth Vader a saját weboldalán kér elnézést a rajongóktól, amiért többé nem vehet részt olyan találkozókon és eseményeken, amelyeket a Csillagok háborúja filmsorozat készítője, a Lucasfilm rendez. Mint írja, csak annyit közöltek vele indoklásul, hogy túl sok hidat égetett már fel maga és a Lucasfilm között.


A The Sun brit bulvárlap szerint a konfliktus még a filmek forgatásának idejéből származik.

David Prowse végig úgy játszotta Darth Vadert, hogy rajta volt a fekete maszk, a hang pedig nem az övé volt, hanem egy másik színészé.

George Lucas megígérte neki, hogy látható és hallható lesz a végén, amikor lekerül Darth Vaderről a maszk. Nem így történt, azt a jelenetet egy másik színésszel vették fel, ami kiborította David Prowse-t.


Tavaly azt is szóvá tette, hogy nem kap részesedést a Jedi visszatér jegybevételeiből, mert a film ráfizetéses.

Egy barátja most azt mondta a The Sunnak, hogy David Prowse soha nem kapott sok pénzt a szerepéért, és mindig mellőzték. Élete értelmét a rajongókkal való találkozók jelentették, ettől megfosztani "szívfacsaró".