A harmonikus kapcsolat 7 alapköve

Rendszerint párkapcsolati válságokról, válásokról, kapcsolaton belüli problémákról olvashatunk. Kevés szó esik azonban jól működő együttélésekről, harmóniában élő párokról. Azt mondják a boldogság unalmas és a drámákról szeretnek olvasni az emberek. Igen, ebben van valami.

Azonban úgy gondolom szemléletváltásunk egyik apró lépcsőjeként érdemes minél több jó dologról, követendő példákról is tudnunk, amik inspirálnak, bátorítanak bennünket, megőrzik a hitünket, reményünket abban, hogy igenis létezik jó kapcsolat. Már az elején elárulom a jó hírt: Igen, bizony létezik örömteli, hosszantartó, szeretteljes párkapcsolat.

A kevésbé kényelmes hír azonban az, hogy mindez nem hullik az ölünkbe csak úgy. Még ha sikerül is egy csodás találkozásnak kapcsolattá fejlődnie, azt bizony meg is kell tudni tartani, tenni kell érte.

Ismerős-e az a szó: játszmázás?

Azt jelenti, hogy különféle energetikai pingpongmeccseket játszunk egy másik emberrel (legyen az párkapcsolat vagy egyéb ismeretség) azért, hogy igazolást nyerjünk saját tetteinkre, elvárásainkra, ezáltal – rövid időre – energiát nyerünk.

Na ez az, amit elsőnek el kell hagyni!!

Energiát (jó érzést, kellemes állapotot, kiegyensúlyozottságot) csakis magunk tudunk megteremteni önmagunk számára. Amennyiben egy másik ember figyelméért harcolunk akár tudattalanul, akár tudatosan, abból csak morzsák érkezhetnek és nem hoznak tartós örömöt.



Egy jó kapcsolathoz egyetlen, legfontosabb dolgot tehetsz: kerülj harmóniába önmagaddal.
Amennyiben egyedül jól megvagy, elégedettségben tudsz élni, úgy egy párkapcsolatban is meg tudod ezt tenni. Egy másik embert magunk mellé engedni mindenképp egy érdekes és kihívásokkal teli élmény. Akkor tud két ember közös térben békében létezni, ha a szeretet és az elfogadás, a nyitottság adott mindkettejükben egyaránt.

A hétköznapok rutinosak, néha unalmasnak tűnhetnek. Munkába járás, házimunkák, kötelező elintéznivalók szürkíthetik az együttlétet. Azonban apróságokkal megőrizhető a szeretet folyamatos jelenléte. Az alábbi pár példa mindkét félre érvényes, egy kapcsolatban mindig kettőn áll a vásár. Tedd meg a magad részét, mutass jó példát!


Igen, létezik harmonikus, hosszútávú párkapcsolat, házasság.

A harmónia nem egyenlő a folyamatos, zavartalan rózsaszín boldogsággal. A harmónia önmagad újra és újra átélése a pillanatban és a választásaidért vállat felelősség nyugalma.
Valamiért az életed részévé tetted a másik embert, emlékezz miért döntöttél így és minden nap élj ezzel a nyitott, szerető szívvel.

Tara

Képek:
piqs.de: j_g - Rose
piqs.de: downhiller2008 - Wir