Akik a legtöbbet adják - önzetlenül

A nagyszülők, ha szerencsések vagyunk, még sokáig jelen vannak az életünkben, segítenek, számíthatunk rájuk, de nem akarják a gyereken keresztül megváltoztatni a világukat. A nagyszülők világában békesség van. Legalábbis én ezt tapasztaltam.

Mit csinálhat együtt egy 6-10 éves kislány és egy hetven éves bácsi? Nagyon sok mindent. A nagyapám műszerész és lakatos volt. Vagyis: ezermester. Nem volt a házban olyan eszköz, amit ne tudott volna megjavítani. Eközben szívesen vette, ha az unokái körülötte vannak, és magyarázhat nekik. Hetvenhat éves koráig gyárban dolgozott, de oda is elvitt minket, hadd tapasztaljuk meg, milyen a munkások közössége. Ahol megjelent, mosolyogtak, mert soha nem volt ellensége, még haragosa se. Azzal dicsekedett, hogy a lányok megpuszilják a munkahelyen. És tényleg ezt tapasztaltuk. A valódi barátságok azonban a férfimunkatársak között alakultak ki.

Hajnali négykor kelt minden nap, hatra járt dolgozni, s ha hazajött, ledőlt egy kicsit pihenni, közben mi ott üldögéltünk körülötte, s ő képzeletben elvitt minket a világ minden tájára. Legjobban talán az óceánok vidékét szerette, vele utaztunk az általa készített tengeralattjárón. A hajónak minden részét pontosan ismertük, mivel ő tervezte és a barátaival közösen hozták létre – gondolatban.



A családban

Délutánonként számbavett minden javítani valót a házban. Vizet, villanyt, liftet, mindent megjavított. Általa ismertük meg a szerszámokat. Több szerszámosládája volt, hiszen minden szakmához más kellett: a nagy vízhálózat javító kulcsoktól a pici villanyszerelő csavarhúzóig. Ő tanított meg fát vágni: a pincében volt a tüzelőfa és szén, hatalmas rönköket hoztak nagy kocsikkal, és azokat kellett a pincében hasábokká és gyújtóssá aprítani. Nem féltett minket se a nagy baltáktól, se a fejszéktől. Ott vágtunk egymás mellett gyufavékony szálakat is. A pince is varázslatos hely lett meséi által. Mindig valamit tervezett, leginkább perpetuum mobilét. Sikerült is néhány ismerősét kicsit megkopasztani, mert ők is segítettek a várható Nobel-díj reményében.

Hét végén a Dagályba mentünk, ott találkozott a munkatársaival. Jó volt látni, hogyan mókáznak, viccelődnek idős és fiatal férfiak. Az egyik húsz év körüli fiú nyakába vette nagyapámat és belebukfenceztek a vízbe. Máig is őrzöm a régi fényképet róluk.

Hogyan lehet megőrizni a lelki tisztaságot?
Csodálatos nagyanyám mellett a férjének mindig az első hely jutott. Volt saját ágya, heverője, karosszéke, és övé volt a csirkének a combja. Felesége mindig azt főzte, amit a férje szeretett. Amikor pedig a nagyanyám testvérének meghalt a férje, és ott maradt öt gyerekkel (négy lány és egy fiú), nagyapám természetesnek tartotta, hogy az ő fizetéséből ezentúl tizenegyen esznek. Az egyszoba-konyhás lakás asztala körül tizenegyen ültek vasárnap. És nagyanyám főzte a bablevesét, a grenadírmást, palacsintát, hat levél tésztát gyúrt naponta s az ágyra terítette őket, hogy jobban lehessen metélni.

Nagyanyámék hatan voltak testvérek a „régi békeidőkben”. Apja egy szállodát bérelt, és nagyanyám a konyhán szeretett dolgozni, egyébként pedig alsónemű-varrónőnek tanult. Míg dolgozott, énekelt, Minden népdalt, műdalt, operettet ismert, esténként pedig együtt énekelt a család, nagyapám szépen tercelt. Svábnak nevezte magát, ott minden dalt tudnak tercelni.


Hat gyerek is szép szám, de nagyapámék huszonketten voltak testvérek. Mi ismertük a legidősebb Franci bácsit, s a legfiatalabbat: Karcsit. Egy 99 éves hölgyrokon él még a családból, ő is szívesen mesél erről a különös múltról, ahol a közös dédnagymamánk 22 gyereknek adott életet, s a legtöbbjük átélt két világháborút katonaként vagy gyerekeket nevelve.

Mit tanultunk tőlük mindnyájan?
A család összetartó erejét. Ebben a családban senki se éhezhetett a legnehezebb időkben sem. Barátot, rokont befogadtunk éjszakára, néhány hétre vagy évre. Szerencsére apám is ilyen családból származott, így nálunk is lakott néhány rokon, és zsíroskenyér mindenkinek jutott egyformán. Azt ette a vendég, amit a családtagok.

Nagyapám kórházban halt meg rákosan. Naponta bejártunk hozzá. Már nem akart mellső fekvőtámaszokat csinálni, de a szobatársakkal ott is viccelődött. Nyolcvanegy évesen azt mondta, hogy anyám a felesége, nagyanyánk pedig az anyja. Nagyanyám pedig mosolygott, mint mindig, amikor nagyapám nagyokat mondott. Nem javította ki, semmiért se sértődött meg. Egyszerűen csak szerette.

Dobosy Ildikó

Képek:
piqs.de: cyberdemon - Live The Moments
piqs.de: kk+ - Ricky