Állatábrázolás a művészetekben

Mitológia, festészet, szobrászat, kerámia, zene, irodalom, később pedig a filmművészet is olyan remekműveket köszönhetett a különböző állatfajoknak, melyek méltán gazdagították az egyetemes kultúrát.

Az évezredek során a művészet - és annak különböző ágai - örökzöld témára lelt az állatvilágban. Irányzatoktól függően a téma megközelítése és a hordozott üzenet változott ugyan, a téma azonban állandóan visszatért. Mitológia, festészet, szobrászat, kerámia, zene, irodalom, később pedig a filmművészet is olyan remekműveket köszönhetett a különböző állatfajoknak, melyek méltán gazdagították az egyetemes kultúrát. Bár a különböző kultúrkörök eltérő módon közelítettek egyes állatokhoz, felruházva azokat pozitív személyiséggel, vagy éppenséggel a gonosz megtestesítőjeként ábrázolva egyiküket-másikukat, az állatok ihlető szerepe kultúrától függetlenül felbecsülhetetlen.

Talán a barlangrajzokkal kezdődött? Vagy akár azt megelőző korokba nyúlik vissza a kényszer, hogy az ember kifejtse valamilyen módon véleményét az őt körülvevő természetről - ezen belül az állatvilágról? Ezt talán soha nem tudjuk eldönteni, tény azonban, hogy dokumentálhatóan az ősközösségi rendszerek primitív társadalmainak prehistorikus kora "nyúlt" a témához.

Művészettörténészek és pszichológusok találgatják a barlangrajzok állatfiguráinak kapcsán, mi lehetett az emberi indíttatás. A "stílus" erősen kezdetleges, talán nem tévedünk, ha leginkább gyerekrajzokban találjuk meg azt az egyszerű és közvetlen, mégis erősen elvont kifejezési módot, amelyik a legközelebb áll e kor művészetéhez. Nem csoda, hisz az emberiség maga is a gyerekkorát élte, őszintén rácsodálkozva az őt körülvevő világra, annak megmagyarázhatatlan jelenségeire. Valószínű tehát, hogy jó irányból közelítjük meg a témát, feltételezve, hogy az előbb megfogalmazott hasonlóság a témaválasztás indíttatására is érvényes. Miről is rajzol hát a gyerek? Miért pont az a választott téma? Választ adva erre a kérdésre, megfejtettük - az előbb kifejtett elmélet szerint - az ősember ábrázolásainak a gondolatvilágát is.

Ez a válasz pedig egyértelműen az érthetetlen, de a fejlődő szellemet lenyűgöző, megbabonázó lények és jelenségek irányába vezeti a kutatót. Bálványozó tisztelet vagy rettegés egyaránt mozdíthatta az alkotó kezét, tény viszont, hogy az ábrázolt állatok nem hagyták hidegen az ősembert. Ugyanakkor az is biztos, hogy közösségi üzenetről volt szó, nem pedig a művész egyedi világlátásáról. Ez lényeges eltérés a modern korok művészetéhez képest. Egy sziklára festett (vagy éppen csontba faragott) vadállat (engesztelő) ima lehetett ahhoz a fenevadhoz, mely rettegésben tartotta az ősközösség szinte fegyvertelen - tehát kiszolgáltatott - emberét, de az ima szólhatott a vadászat (bálványként imádott) istenéhez is, kérve annak nagyvonalú ajándékát - természetesen elejthető vad formájában.

A művészet történetében igen hosszú, fennmaradt dokumentumokban mégis viszonylag szegényes korszakról van szó. Szellemiségében leginkább a mitológia csodálatos világa áll közel az e korból örökölt értékek rendszeréhez. Megállapítható, hogy a korai barlangrajzokon ritkán fedezhető fel macska, kutya, vagyis a modern kor emberének háziasított állatai. Igaz ugyan, hogy a kutya háziasítási folyamata már elkezdődött akkor, de igen alacsony szinten állhatott, ráadásul a viszonylag megszelídített állatok mellett az embernek kapcsolata lehetett a vadon élő - morfológiailag semmiben sem különböző - társakkal is.

Macska háziasításáról még kevésbé beszélhetünk. Más szóval nincs értelme annak, hogy e kor művészetének tematikájában vadállatot háziállattól különválasszunk. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az ősember által lerajzolt állatok vadállatok voltak.

A barlangrajzokat lezáró fejezet azonban már vadászebként jeleníti meg az ember első szövetségesét. A Catal Huyuk melletti település feltárásakor talált falfestmények kutyaábrázolása ilyen értelemben jó előzménye a hellén- valamint a római antik kultúra jóval fejlettebb stílusú kutyaábrázolásainak.
Egyperces