Hogyan csökkenthető a helyes életmóddal a mellrák kockázata?

A mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés a bőrrák után. 100 nő közül körülbelül 15-nek van hajlama erre a betegségre. Éppen ezért nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogyan csökkenthetjük a kockázatát - tájékoztat dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! program kidolgozója.

Az életmód három pillére
Attól függetlenül, hogy volt-e a családban mellrákos beteg vagy sem, van néhány olyan életmódbeli tényező, amellyel csökkenthetjük a mellrák rizikóját. Ezek pedig a rendszeres mozgás, a testsúlykontroll és a visszafogott alkoholfogyasztás – áll a New York-i University of Rochester Medical Center tanulmányában. A kutatók 85 ezer, menopauzán átesett nőt vontak be a vizsgálatokba, amelyekben az összefüggéseket térképezték fel.
 
„Fontos, hogy a nők tudják: a családban öröklődő hajlamot rettenetesen felerősítik az egészségtelen életmódbeli szokások. Persze nehéz pontosan megbecsülni, milyen mértékben hat egy személyre a genetika, a környezet és az életmód, de azt a tanulmányunk is bizonyította, hogy az egészségesebb életet élő nők még akkor is védettebbek, ha a mellráknak van családi előzménye.” – nyilatkozta a kutatás egyik vezetője.



A rizikó csökkenthető

Egy 1993-ban indult tanulmánysorozatban olyan 50 és 79 év közti nőket követtek nyomon, akiknek a családjában korábban nem volt 45 év alatti mellrákos megbetegedés. A többieket éppen azért nem vonták be a kutatásba, mert azt szerették volna látni, hogy csupán a táplálkozás, a mozgás és az alkoholfogyasztás milyen hatással van a mellrák kialakulására.
Ezek után két csoportra osztották a résztvevőket: olyanokra, akiknek a családjában volt 45 év felett kialakuló mellrák, és akiknek nem. Ezek után különböző kisebb csoportokat alkottak, aszerint, ki mennyire tartotta be a szakemberek által tett életmódbeli ajánlásokat.

Az ajánlások így szóltak:
Miután 5,4 évig követték a résztvevőket, a következő megállapításokra jutottak:
Az eredményekből kiderül, hogy a helyes életmód akkor is nagyobb védettségséget ad a mellrák ellen, ha van erre genetikai hajlam és akkor is, ha nincs.



Az orvosoknak is ismerniük kell az eredményeket

A nőknek és az orvosoknak is tudatában kell lenniük azzal, hogyan lehet csökkenteni a betegség kockázatát. Különösen azoknak kell felhívni a figyelmét a rendszeres mozgás, a táplálkozás és a visszafogott alkoholfogyasztás jelentőségére, akiknek a családjában már előfordult ez a daganatos betegség. Annak ellenére viszont, hogy leginkább a menopauzán már átesett korosztály a veszélyeztetett, a jóval korábban bevezetett egészséges életmód természetesen növelheti a védettséget. – tette hozzá dr. Babai László.

OxygenMedical

Képek:
piqs.de: vienetta - Im Einklang der Natur
piqs.de: amentet - Sehnsucht