Van élet a Megasztár 5. után is!

A hétvégén több mint tízórányi munka után, leforgatta első szóló videó klipjét a Megasztár5 egykori versenyzője, Gino. A tehetségkutató versenyzői közül ő az első, aki klipet készít, ráadásul saját dalából! A szám címe: Szemedbe nézek!

Gino neve már nem ismeretlen a zeneszeretők körében, hiszen az úriember már több mint 10 éve színesíti a hazai zenei palettát. Sokan egy duett kapcsán ismerték meg, melyet Ginával adott elő, Te vagy az életem címmel. A legrégibb rajongói még a BlackJack zenekar tagjaként is emlékezhetnek rá.


Most 2010.-ben elérkezettnek látta az időt, újra a közönség elé lépjen. Jelentkezett a Megasztár 5. tehetségkutatójába, ahol bekerült a legjobb 30 közé, majd az ott szerzett új rajongók tanácsára, elkészítette vadonatúj dalát!



A szám címe, Szemedbe nézek, egy teljesen újfajta zenei világot mutat meg Ginotól, hiszen elektronikus aláfestés és érzelmes szöveg elegye lett a dal.


A klip egy letisztult imigeklip, melyben Gino többféleképpen mutatkozik be. A videóban feltűnik egy egzotikus szépség, Amina is. Miután Gino már hosszú ideje szingli, hevesen próbálkozott a hölgynél, de hogy meddig jutottak az ismerkedésben, az a készülő videó klipből derül majd ki!


A profizmusra és eredetiségre garancia a rendező, Éder Krisztián, azaz SP neve, aki már olyan előadóknak készített klipet, mint például Gáspár Laci, Gitano, Brasch Bence és Flour Tomi!

Már csak pár hetet kell aludni és mindenki láthatja a megújult Gino bemutatkozó videóját!