Képek a szülés valódi természetéről

A változtatásra nyitott jogalkotói szándékot jelzi, hogy elsőként a Képviselői Irodaház ad otthont annak a vándor fotókiállításnak, melynek fókuszában háborítatlan körülmények között szült anyák és gyermekeik vannak. A válogatás az elmúlt 22 év 3500 sikeres hazai és néhány külföldi kórházon kívüli szülése közül mutat meg képeket a megszületés örömteli pillanataival. A szül(et)és valódi természete című kiállítás nem csak arra irányítja a figyelmet, hogy több ezer egészséges, boldog kisgyermek született idehaza biztonságosan, kórházon kívül, bábai szaksegítség mellett, hanem arra is, hogy mindez helyszíntől függetlenül, kórházban, születésházban vagy otthon is elérhető a megfelelő szakmai szemlélettel.

„Ezeken a szép, háborítatlan szüléseket ábrázoló amatőr képeken keresztül szeretnénk megmutatni az élettani szülés szépséges pillanatait. Hisszük, hogy ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szülés helyszínétől függetlenül egyre több családnak lehessen része háborítatlan szülésben-születésben.” – írják a szervezők.

Ajándék a kormánynak
Krisztus eljövetelének ünnepe egyben a szeretet ünnepe is. Ilyenkor a szülés, születés is középpontba kerül, figyelmünket szeretteink, gyerekeink, szüleink, a családunk felé fordítjuk. A háborítatlan szülés élményét átélt édesanyák és családjaik szeretettel nyújtják át ajándékukat, a vándorkiállítás képeit azoknak a politikusoknak, aki 22 év után megértették és lehetővé tették számukra, hogy büszkén, bujkálás nélkül tegyék közszemlére élteük talán legfontosabb élményét.



A háborítatlan szülés képei a Képviselői Irodaház aulájában

A változtatásra nyitott jogalkotói szándékot jelzi, hogy elsőként az Képviselői Irodaház ad otthont annak a vándor fotókiállításnak, melynek fókuszában háborítatlan körülmények között szült anyák és gyermekeik vannak. A válogatás az elmúlt 22 év 3500 sikeres hazai és néhány külföldi kórházon kívüli szülése közül mutat meg képeket a megszületés örömteli pillanataival. 

„A szül(et)és valódi természete” című kiállítás nem csak arra irányítja a figyelmet, hogy több ezer egészséges, boldog kisgyermek született idehaza biztonságosan, kórházon kívül, bábai szaksegítség mellett, hanem arra is, hogy mindez helyszíntől függetlenül, kórházban, születésházban vagy otthon is elérhető a megfelelő szakmai szemlélettel.

Orbán Viktor kormánya megteremti a biztonságos választás lehetőségét
Bár a szülés helyszínének megválasztására lehetőséget ad az Alkotmány,  az intézményen kívüli szüléseket kísérő szakemberek tevékenységét tiltják a jelenlegi jogszabályok. Az átfogó jogi szabályozás 22 éve késlekedik ugyan, ám most először nyitott a politika az anyák felé, és vezette sikeresen tárgyalóasztalhoz mindazon szereplőket, akiknek feladata kidolgozni az intézményen kívüli szülés jogi hátterét. A Semmelweis Mozgalom örömmel üdvözölte Szócska Miklós államtitkár bejelentését arról, hogy az Egészségügyért Felelős Államtitkárság elkészítette az intézeten kívüli szülést szabályozó rendelet tervezetét, melyet még az idén közigazgatási egyezetésre küld, és  várhatóan április elején életbe is lép.


Ezzel együtt most először nyílt valódi lehetőség arra, hogy Magyarországon is elfogadottá váljon a többi európai országhoz hasonlóan a bába szakma, amely kórházban és azon kívül is a háborítatlan szülés-kísérés legfőbb támogatója.

Időközben házi őrizetre változtatták Geréb Ágnes előzetes letartóztatását, így remélhetőleg nemsokára saját otthonában, szerettei körében ünnepelheti a karácsonyt a doktornő.

A kiállítást január 5.-ig tekinthetik meg a Képviselői Irodaház aulájában a politikusok, majd 2011.-ben országos turnéra indulnak a képek.

A kiállítás honlapja: http://www.aszulesvaloditermeszete.eu

Képek:
piqs.de: Robert Gaadt - Semi A.
piqs.de: ronny - Unser Sonnenschein