Négyszeres hangsebességű repülő - tíz év múlva

A dolgok mostani állása szerint még tíz évet kell várni arra a repülőre, amely legalább négyszeres hangsebességgel képes szállni, és 15 percig a levegőben marad. Egy washingtoni tanácskozáson erre a következtetésre jutottak a hiperszonikus gépek fejlesztésével foglalkozó szakértők.

Tavaly májusban nagy feltűnést keltett, amikor hiperszonikus repülési rekordot állított fel az amerikai légierő X-51A jelű kísérleti gépe: hatszoros hangsebességgel több mint három percen át repült. Akkor azt mondták a szakértők: az elért eredmény olyan ugrást jelent a repülőgépes hajtómű-technológiában, mint amikor a második világháború után a légcsavaros technológiát felváltotta a sugárhajtás.

Az X-51A Waveridert egy B-52 Stratofortress bombázóról indították el Dél-Kaliforniában, 15 ezer méteres magasságban. A scramjet torlósugár-hajtómű 6 Mach sebességre gyorsította fel a gépet, amely 200 másodpercig haladt ilyen gyorsan. A légierő közlése szerint a scramjet korábbi rekordja 12 másodperc volt.


De az út egy kész hiperszonikus repülőgéphez még hosszú, és tele van akadályokkal. Washingtonban ezért először azt mérlegelik, hogy kidolgozzanak-e egy pilóta nélküli, kísérleti repülőgépet, az ún. HSRFRV-t. Ez az újrahasználható hiper-sebességű kutató repülőgép rövidítése. A kísérleti gép körülbelül negyed órán át képes lesz hiperszonikus sebességgel repülni, és - ha lehet - saját maga startol és landol.

Eddig az összes hiperszonikus kísérletet szélcsatornában sikerült végrehajtani, illetve olyan repülő testek segítségével, amelyeket vagy rakétákkal indítottak, vagy magasan szálló repülőről startoltak. Igen sokáig tartott az, hogy megoldják a meghajtás problémáját. Valójában a "hiperszonikus scramjet" motorja önmagában egy kis technológiai csoda: olyan motor, amely nem igényel mozgó alkatrészeket.

Ebbe a motorba a levegő előlröl, nagy sebességgel érkezik, majd felhalmozódik és sűrűsödik az égéstérben. Üzemanyagot fecskendeznek be a motorba, amely meggyullad, és a füstgáz nagy sebességű kipufogógáz-sugárként tolja előre a repülőt. Ez azonban egyszerűbben hangzik, mint amilyen a valóságban. a fejlesztés nagyon sokáig tartott, és mostanáig nem sikerült olyan motort szerkeszteni, amely huzamosabb ideig képes lenne működni. Így egyelőre várni kell arra az időre, amikor egy óra alatt át lehet repülni az óceánt Európából Amerikába.

Forrás: vilagtudomany.hu