Mi fán terem a fejlesztő pedagógia?

Iskolai gondok egész sora adódhat a korai mozgásfejlődés során bekövetkező zavarokból. Hogyan orvosolhatók a különféle problémák a fejlesztő pedagógia eszközeivel? A fejlesztő gyakorlatok a gyermeki mozgásfejlődés lépcsőit követik, új alapot teremtve a harmonikusabb működésért. A világ számos országában tanítók, tanárok, fejlesztő pedagógusok alkalmazzák napi gyakorlatukban, gyakorolják szülők gyermekeikkel (szakember kísérése mellett).

A ma embere igen széleskörű tájékozottsággal bír. Már az anyaságra készülve is számos könyvet, internetes oldalt böngészünk, fotókat, filmeket tanulmányozunk, utánajárunk annak, mit jelent egy-egy szakkifejezés. Igyekszünk a 21. század vívmányaira épülő és az új lehetőségeknek megfelelő módon élni, gondolkodni, nevelni.
Ugyanakkor manapság kevesen tapasztaljuk meg és visszük tovább azt a tudást, ami több generáció együttéléséből fakad. Így az a személyes tapasztalat-átadás is hibádzik, ami megkönnyíthetné szülői szerepünket. Az sem ritka, hogy a sok új és ismeretlen módszer, eszköz viszályt, meg nem értést szül a generációk között.

Egy anya mindig érzi, ha valami nincs rendben a gyermekével. És akkor addig nem nyugszik, amíg ki nem derül, mi a baj és hogyan orvosolható. Gyakori, hogy a különböző vizsgáló helyek szakemberei lelkiismeretes munkájuk ellenére sem találnak semmi megfoghatót. Különösen a rendkívül jó intellektuális képességű gyerekeknél marad rejtve, mivel ők azok, akik „máshogyan”, de megoldják a feladatot.

A korai fejlesztő pedagógus akár már a várandósság idejétől kíséri a családot (amikor már előre tudható, mire kell felkészülniük), a gyermek 7 éves koráig - a fejlődés különböző területeit segítve. A mozgásfejlődés mellett elsősorban az érzékszervi észlelést is célzó gyakorlatokkal, amelyeket lehetőség szerint a mindennapi rutinba igyekszünk beágyazni. Különösen fontos a jól kialakított napi ritmus, a táplál(koz)ás, az önállóság és a szociális kapcsolatok területe, mindez a család együttműködésére is pozitívan hat.


A szükséges és vállalható elemek összegyúrásával a szülők és a pedagógus olyan komplett fejlesztő programot állítanak össze, amivel a fejlődésbeli elmaradás jól kompenzálható.
A fejlesztő pedagógus elsősorban a tanulási nehézséggel küzdő iskoláskorúakat segíti. Leggyakoribb a diszlekszia, diszgráfia, diszkalkulia ( olvasás-írás-számolás zavara), amit kísérhet kialakulatlan kezesség (még nincs domináns kézválasztás) is. Ilyenkor célszerű a mozgásállapot felmérése.

Fontos feltárni a rejtett okokat
Mélyen megérint az anyák küzdelme. Aki hozzám jön, gyakran utolsó állomásként keres meg.
Fejlesztő pedagógusként nagyon fontosnak tartottam, hogy találjak egy olyan vizsgáló és képességfejlesztő módszert, amellyel feltárhatók a rejtetten megbúvó okok. Az INPP (Institute for Neuro-Physiological Psychology, Neurofiziológiai Pszichológiai Intézet programja) kutató gárdájának több évtizedes munkája nyomán megszületett vizsgáló és képességfejlesztő módszer ilyen biztonsággal és hatékonyan alkalmazható eszköznek bizonyult számomra.
Egyedisége abban áll, hogy a gyermeki fejlődés főbb állomásait ismételten végigjárva egy második fejlődési esélyt adhatunk a gyermeki agynak. Az INPP rendkívül egyszerű és láttató módon mutat rá azokra az érésbeli elmaradásokra, amelyek az idegrendszer működésében fellelhetők. A korai időszak hibáit az újra tanulással kiküszöbölve számos következmény megelőzhető.

Iskolai gondok egész sora adódhat a korai mozgásfejlődés során bekövetkező zavarokból.

Nehéz elfogadni, hogy egy jól sportoló gyereknek valamilyen „reflex-gondja” legyen. Pedig nem ritka, hogy a lépcsőzetesen egymásra épülő reflexek sorában valamiféle zavar akad.  Ennek következtében az akaratlagos mozgás kivitelezésébe reflexes mechanizmusok is beleszólnak. Fókuszált figyelem és sok energia szükséges ahhoz, hogy az akaratlagos szabályozás érvényesüljön.
Erősen szorongó, vagy tic-kel küzdő gyermekeket vizsgálva mindig találunk érési elmaradást az idegrendszer fejlődésében. Van olyan INPP gyakorlat, ami az izmok tudatos megfeszítésével és ellazításával hatékony segítség tic esetén (is).


Tiszteletre méltó, ahogy az anyák a munkahelyi feladatok után a háztartás gondjai mellett még gyermekük fejlődésének megsegítésében is helyt állnak. Mert ezzel többnyire egyedül maradnak. Az apák a pénzkeresés mellett általában képtelenek még ezzel is foglalkozni. A naponta ismétlődő tennivalók sorába az anyák illesztik be a szükséges gyakorló feladatokkal való foglalatosságot (logopédia, mozgásgyakorlatok, házi feladat).
Öröm, hogy van segítség.
Nehézség, hogy hosszú időn át igényel napi gyakorlást (reflexprofiltól függő).
Szerencse, hogy mindössze 5 percet kell szánni rá naponta.

A fejlesztő gyakorlatok a gyermeki mozgásfejlődés lépcsőit követik, új alapot teremtve a harmonikusabb működésért. A világ számos országában tanítók, tanárok, fejlesztő pedagógusok alkalmazzák napi gyakorlatukban, gyakorolják szülők gyermekeikkel (szakember kísérése mellett).

A fejlesztő pedagógus segíthet abban (is), hogy megtanuljunk tanulni: fontos, hogy ki-ki megismerje a számára leginkább hatékony tanulási módszert, elsajátítson tantárgyanként különböző tanulási trükköket, amikkel a bevésés és felidézés, a felelés és dolgozatírás eredményesebbé válik.

Bukovinszky Mária
kepesseg.com

Képek:
piqs.de: donenik - Mal schauen...
piqs.de: nadine_graupner - CJ