Japán utórengés: halálos áldozatok

A csütörtöki, a Richter skálán 7,4-es fokozatú utórengés a korábbi katasztrófa területét érintette és 3 újabb halálos áldozatot követelt. A sebesültek számát 130-140-re teszik.

A földmozgások epicentruma most is a japán fősziget észak-keleti partjának közelében, a Csendes-óceán alatt volt, Szendai városától 66 kilométerre keletre, 49 méteres mélységben. A hatóságok cunami riadót is elrendeltek, de ezt rövid idő után lefújták. Ez volt eddig a legerősebb utórengés a pusztító március 11-i földrengés óta.


A Tepco, a korábban súlyos károkat szenvedő fukusimai atomerőmű üzemeltetője közölte, hogy a reaktorok most nem szenvedtek el újabb kárt, a sugárszennyezettség mértéke nem nőtt.

A földrengés miatt 2,6 millió lakás és számtalan iroda, valamint üzem maradt egy ideig áram nélkül. Az áramkimaradás érintette a higasidori atomerőművet, de a generátorok segítségével el tudták látni árammal a hűtőrendszert. Aomori prefektúrában egy olyan üzemben is a diesel generátorok szolgáltatják átmenetileg az áramot, amelyben az atomerőművek kiégett fütőrúdjait dolgozzák fel.


A halottak között van egy 63 éves nő Jamagata prefektúrából, ő azért halt meg, mert az áramkimaradás miatt leállt a lélegeztető gépe az otthonában. Mijagi prefektúrában két idős férfi az egyik kórházban halt meg, a feltételezések szerint szívrohamot kaptak a földrengés alatt.

Forrás: NHK