Depresszióból rák? Előzd meg!

Még mindig nem túl sokan veszik komolyan korunk betegségét, a depressziót. Igaz, sokkal többen hivatkoznak rá, amikor még neve sem volt, és amennyien valóban szenvednek tőle. De azt már egyre többen tudják, hogy a pszichés betegségek fizikai tünetei akár olyan súlyos betegségeket hívhatnak elő, mint a rák.

Depis vagyok, vagy csak rossz kedvű?
A depresszió betegség, amely időnként komoly tünetekkel járhat, amelyek az életünk különböző szintjeit érinthetik. Így például egészen a pszichoszomatikus panaszokig, vagy például csak egyszerűen a munkaképesség elvesztéséig.
Hogy mégsem kezeljük még mindig megfelelő súllyal a betegséget, az több okra visszavezethető. Egyrészt a beidegződés, miszerint a depresszió úribetegség, de egyben az „agybajok” egyike is. Így akin jelentkeznek a tünetek szívesebben tagadja – akár egyre hevesebben -, és mondja inkább magát rossz kedvűnek, aminek számos okát fel is tudja sorolni. Csak hogy amíg az egyik hangulati  - és múlékony – elem az életünkben, addig a depresszió kezelésre szoruló betegség. Amely – ha nem figyelünk rá eléggé, akár előhívhatja a legsúlyosabbnak tartott betegségeket is: pánikbetegség, vagy akár a rákos sejtek elburjánzását a szervezetünkbe.
Másrészt a társadalom maga sem szívesen ismeri el a depressziót, mint betegséget, mert sokan valóban csak hivatkozásul használják – megmagyarázva ezzel sok esetben a lustaságot, a rossz indulatot, a hangulat ingadozást.
Így elengedhetetlen, hogy tudjuk: mi a különbség rossz kedv, és a betegség, a depresszió között.



Tünetek:

A betegség ingerlékenységben jelentkezik sok esetben – megmagyarázhatatlan okok, indokok nélkül. Többféle kiváltó oka is lehet (pl évszakváltás, a nap fényének folyamatos nélkülözése, szülésutáni hormonháztartás átalakulása, folyamatos kudarc érzés..stb), de nagyjából azonos tűnetekkel, bár a súlyossága mértéke a szélsőségekig is elmehet.
Álmatlanság vagy nappali álmosság egész nap; koncentrálás, döntésképesség csökkenése; öröm, érdeklődés elvesztése a legtöbb dolog iránt; testsúly gyarapodása vagy csökkenése; indokolatlan bűntudat; a halál visszatérő gondolata – ezek jellemzik általában a betegséget.
A legsúlyosabb fokozata, a mániás depresszió viszont már nehezen keverhető, bár épp az érintett nincs már abban a helyzetben, hogy felismerje a tüneteit, így elengedhetetlen az ismerősök, és a család figyelme. Ennek jelei:  memóriazavar, súlyos esetben hallucináció, becsmérlő hangok hallása, izolálódás, alvászavar, étvágytalanság jellemzi. A lehangoltságot követő mániás időszakban az egyén kifejezetten oldott, beszédes, sokszor öntelt és ingerlékeny, nehezen tolerálható. 

Gyógymódok, öngyógyítás:
A betegség – amíg csak mentális probléma – elég hatékonyan kezelhető. Hisz ha elfogadjuk, hogy nem akarunk súlyosabb – fizikai  tüneteket, és az életünkben felmerülő negatív következményeket, akkor minden lehetőségünk megvan a gyógyulásra is. De ehhez meg kell értenünk azt is, hogy a társadalmi előítéletek a betegséggel szemben épp csak súlyosbítják a helyzetünket, nem hogy javítanák. Ezért bizalommal kell fordulni a pszichológusokhoz, pszichiáterekhez, akiknek ez a szakmájuk, hogy segítsenek ezeken az elsősorban lelki betegségeken. Nem kell félni a gyógyszerezéstől sem, mert az már az a stádium, amikor a szakemberek beszélgetés, sok sok tanácsadás után úgy vélik: a szervezet kémiai szintjét is helyre kell állítani a betegség hatékony kezeléséhez. Így tehát elmondható, hogy ha időben megyünk szakemberhez, akkor valójában a gyógyszerezést, és akár a nagyon súlyos egyéb – akár szövődménynek is mondható betegségeket is elkerülhetjük.


És végezetül az öngyógyítás lehetőségeiről: Elmondható, hogy azok, akiknek sok a fizikai leterheltségük, vagy akár csak sokat sportolnak, mozognak, kevesebbszer jut eszükbe, hogy depressziósak. Talán ezért is alakult ki az előítélet is a betegséggekkel kapcsolatban, hisz őseinknek nem volt idejük rosszul érezniük magukat, nem juthattak az önkezű halál választásának lehetőségér, mert akkoriban meg ezt ítélte el a társadalom, akár egész generációkra megbélyegezve azt, aki ilyesmire adta magát.

Így javasolt a sok mozgás, és lehetőség szerint a hiányérzetek kiváltása számunkra elérhető forrásokból. Például a nap hiányát télen pótolhatja egy jó könyv, vagy egy meleg plédbe burkolózva, jó zene melletti meleg tea.

De ha van kisállatunk, vagy kertünk, akkor a velük való fizikai törődés nem csak a betegséget tudja  - akár tudományosan alátámasztva is – gyógyítani, de még a világot is szebbé tehetjük általa.

Képek:
piqs.de: Helvetica - Ein schöner Tag
piqs.de: Nils Mehlhorn - Brown Eyed Girl 2