Természetes csodaszer: az anyatej

Ma - augusztus elsején - van az Anyatejes Táplálás Világnapja. Az anyatej az, amitől az ember életben marad akkor, amikor a legsérülékenyebb: újszülöttként. Ezért ez az évben a "második anyák napja".

 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, augusztus első hetét, pedig a Szoptatás Világhetévé.

Ugyanis világszerte évente egymillió gyermek életét menthetné meg az első órában megkezdett, és az első hat hónapban kizárólagosan tartó szoptatás. A magyarországi anyák figyelmét fel kell hívni arra, hogy minél később hagyják abba gyermekük természetes táplálását, mert újszülöttjüknek ez a legtöbb és legjobb, amit adhatnak. Hazánkban a félévesnél idősebbek esetében már 10 babából csak maximum 4 kap anyatejet. Hiszen ahogy növekszik a mesterséges táplálás piaca, úgy szorulnak vissza az anyatejes tápláláshoz kapcsolódó tradíciók.

A világ legtermészetesebb dolga!
Pedig a szoptatás a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik, már az anyamell felépítése és működése pontosan olyan, amilyennek lennie kell. Az anyatej összetétele is aszerint változik, hogy az adott időben a gyermeknek mire van szüksége. Az anyatej összetétele egyetlen szoptatáson belül és a szoptatási időszak folyamán is változik, mindenkor a csecsemő, a kisgyermek igényeihez alkalmazkodik. A koraszülöttet világra hozó anya teje speciális összetételű, és mindig megfelelő hőmérsékletű.

 

3 fogást a babának! 
Egy táplálás során pedig egy háromfogásos menüt biztosít; először a kis kalóriatartalmú, szomjoltó első tej, majd a főzelékszerű főfogás, és végül a zsírban gazdag „nasi” csillapítja a baba éhségét. Kutatások bizonyítják, hogy a csecsemők számára a legmegfelelőbb táplálási mód a születést követő egy órán belül megkezdett szoptatás, amelyet kizárólagosan folytatni kell a baba féléves koráig, sőt azután is. 

 
„A császármetszés ellenére az első órától szoptatom a gyerekeimet, és mindig úgy gondoltam, hogy ez nem különlegesség, hanem teljesen természetes dolog. Ugyanakkor soha nem gondoltam volna, hogy lassan kétéves gyerekeimet is szoptatni fogom. Nagyon örülök, hogy így alakult. Köszönhető a kiváló gyermekorvosunknak, a szoptatási tanácsadónak, a család és a barátok támogatásának. Nem volt tudatos döntés, egyszerűen csak úgy alakult, hogy eddig egyetlen napot sem töltöttünk egymástól távol, a munkám mellett is megoldható, így mivel nekem és nekik is teljesen természetes, fel sem merült, hogy abba kéne hagyni. Természetesen tisztában vagyok a semmihez sem mérhető előnyeivel, és azzal is, hogy ezzel részben hozzájárulhatok ahhoz, hogy egészséges emberekké váljanak, részben pedig segíthetek abban, hogy bizonyos betegségek kisebb eséllyel alakuljanak ki Szonjánál és Matyinál” – mondta Erős Antónia, az AVENT sajtótájékoztatóján.
 
 
Világhírű asszonyok a szoptatás mellett
A tartós szoptatás elkötelezett hívei között világhírű művészeket is találunk, például: Catherine Zeta-Jones, Giselle Bündchen, Gwyneth Palthrow, Christina Aguileria, Angelina Jolie és Salma Hayek, aki nemcsak saját gyermekét, de egy afrikai út során egy Sierra leonei asszony éhező csecsemőjét is szoptatta a sajtónyilvánosság előtt, ezzel is felhívva a figyelmet a szoptatás fontosságára.
 

A babát legjobban az anyatej védi
Az anyatejben olyan, semmivel sem pótolható anyagok találhatók, amelyek védettséget nyújtanak a fertőzésekkel szemben, erősítik az immunrendszert, csökkentik a bölcsőhalál és az I. és II. típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, különösen akkor, ha a babákat kizárólag anyatejjel táplálják. Az anyatej élő immunanyagokat tartalmaz, amelyek segítik a csecsemő fejletlen védekező rendszerét és aszerint változnak, illetve módosulnak, hogy az anya környezetében milyen kórokozók és fertőzések fordulnak elő. Ha például a mama náthás lesz, az ellenanyagok rövid időn belül megjelennek a tejében is. Ennek köszönhető, hogy a szoptatott csecsemő vagy el sem kapja, vagy enyhe formában vészeli át a betegséget. 

Gyógyszerünk az anyatej
Klinikai tanulmányok egész sorában mutatták ki, hogy a tartósan szoptatott csecsemők lényegesen ritkábban szenvednek bélfertőzésekben, középfülgyulladásban, tüdőgyulladásban és felső légúti fertőzésekben. A szoptatás az allergiás megbetegedések kockázatát is csökkenti. Feltételezik, hogy ebben nem csupán a leggyakoribb allergének (tehéntej, szója, azaz a tápszeralapanyagok) mellőzésének van szerepe, hanem az anyatej gyulladáscsökkentő hatóanyagainak is. 
 
Az anyatej laktoferrin nevű fehérjéje megköti a vasat, így ez elburjánzásukhoz vasat igénylő kórokozók (pl. coli, staphylococcus, streptococcus) kevésbé tudnak elszaporodni. A laktoferrinnkek ezen túlmenően ún. immunmodulátor szerepe is van, vagyis fertőzés esetén beindítja a csecsemő saját interferon-termelését.

Használd orrcsepp, szemcsepp helyett!
Az anyatejet gyulladáscsökkentő összetevői arra is alkalmassá teszik, hogy náthás baba esetén orrcseppnek használjuk. A kisebesedett mellbimbóra is jó hatással van, illetve segít megelőzni a mellgyulladást is.  A szoptatott csecsemők esetében a gyermekágyi halandóság alacsonyabb értéket mutat. Az anyatej őssejteket is tartalmaz, sőt a HAMLET betűszóval jelzett rákellenes vegyület is megtalálható benne, ami segítségével a kutatóknak 40 különböző típusú rákos sejtet sikerült elpusztítaniuk laboratóriumi körülmények között. 
 
Emellett a szoptatás az anyának is jót tesz, mert csökkenti a mellrák vagy a csontritkulás kialakulásának kockázatát, illetve javítja én-képét így a szoptató anyák között kevésbé lép fel a szülés utáni depresszió, és a sclerosis multiplexben szenvedő anyáknak nagyobb az esélye, hogy betegségük tünetmentes legyen a szoptatás ideje alatt.