11 tuti tanulószoba dizájntipp egykéknek és tesóknak

Lakberendezési ötletek tanulóhely kialakításra. A tanuló sarok, illetve az egy szobában lakó tesók problémáinak megoldására.

 Olyan képeket válogattunk, melyek akár egy hazai lakótelepi, vagy nagypolgári lakásban is megállják a helyüket némi odafigyeléssel, pár ötlettel és egy ügyes asztalos, vagy ezermester apuka bevonásával.


 
Ezt az uniszex színvilágú szobát nem csupán a merészen alkalmazott színek dobják fel, mint a piros és a narancs szín együttes használata, hanem a menő, élék mentazöld színű linóleum (nem PVC!) padló. Azon túl, hogy az egész szobát menővé varázsolja, bátran alkothat a szoba lakója, nem baj, ha bármi is a padlóra folyik. A linóleum ugyanis remekül takarítható. A jelen elrendezés hibája, hogy a gyerek most háttal ül a fénynek. Ha saját szobát rendezünk be, ügyeljünk arra, hogy a gyerek saját árnyéka soha ne takarja ki azt, amin épp dolgozik! 

 

Ebben a szobában különösen izgalmas as sínen futó, polclap, amivel mindig azt a részt lehet eltakarni a polcin, amit éppen szeretnénk. A szoba erős színei és a színek kontrasztja talán nem a legszerencsésebb, mivel ezek a színek nyugtalanítóan hatnak a gyerekre. Ha ilyen színeket kedvelünk, tompítsuk fekete, vagy éjkék párnával, padlóval, esetleg a fiókok és a futó ajtó színét is változtathatjuk. Az íróasztal remek ergonómiájára is érdemes egy pillantást vetni. 

 

Különlegesen szép, élénk kontraszt színek a piros és a kék. Ha a szoba két lakója két nagyobbacska, eltérő nemű gyerek, akkor bizony jó választás lehet számukra ez a színvilág. A barna furnér falborítás és a jól alkalmazott, a teret megnövelő világos színű padló tiszta hatást kelt és nagyon jól takarítható - ami a kiskamaszok esetében bizony igen lényeges szempont. 


Ez az elrendezés azok számára nyújt különleges élményt, akik a nagypolgári lakások jókora belmagasságát szeretnék ügyesen kihasználni. Az íróasztal fölé helyezett ágy itt nem galéria, hanem a bútor szerves része. A zöld szín fiúk-lányok számára egyaránt lehet divatos, így akkor sem okoz gondot, ha eltérő nemű tesók lakják a teret. Néhány személyes kiegészítővel a tér nagyon szépen belakható marad. Ebben a megoldásban nagyon kell figyelni arra, hogy a gyerekek a felső szekrényeket biztonságosan elérjék (belső létra). Külön figyelmet érdemel az íróasztal helyes megvilágítása, ugyanis itt az ágy miatt a tanuló sarok védett vacka csak mesterséges megvilágítást kaphat. 



Ez az emeletes ágyas, két tanulóasztalos, nagyon világos, mégis unisex és színes, lendületes szoba önmagáért beszél. Az egyszerű, piros polcok, a csíkos szőnyeg, a kék-piros-fehér szín váltakozása és a grafitszürke falak akár egy kisebb lakótelepi szobában is jó megoldást adhatnak. A szoba kölön előnye, hogy nagyon jól takaríthtó, mindenhová befér a porszívó, a felmosó fej. A világos (fehér) padló megnyújtja az amúgy alacsony teret.


Ez az enteriőr egy kisebb, akár lakótelepi félszobában is jól mutathat. Narancs-zöld színvilága, rengeteg rakodó-felülete, a szekrények fölé emelt ágya igazán nagyoknak való. A haveroknak pedig babzsák fotel, vagy nagy párnák jutnak, amiket öszeszedhetünk, ha éppen másra kell a hely. Az asztal megvilágítására itt is ügyelni érdemes. 


Íme a bizonyíték, hogy egy rózsaszín szoba nem mindig giccses. A kislányok uralta birodalmak bizony gyakran túlkapásoktól hemzsegnek. Ennek a szobának a kiegyensúlyozottságát a zöld kiegészítők mellett a kontrasztos, sötét színű szőmyeg adja meg. A rózsaszínnel jól is bánhatunk tehát. hozzunk rá még egy példát! 



A temérdek romantika, a visszaköszönő szív forma a szekrényen, az ágytámlán és a szőnyegen szintén ízlésessé teszi az amúgy nehezen használható rózsaszínt. 

 
Hogy ne csak lányos szobát mutassunk, itt van ez a valóban fiús, egyedi, minimálra hasonlító tanuló sarok, ahol akár a haver is átjöhet aludni, mert a kényelmes vendégágy elő van készítve a számára. A kék egymást kiegészítő árnyalatai, a fémes színek határozottá, férfiassá teszik a tanulósarkot. Ez bizony nem a kisfiú szobája! (Ha mégis vágyna valamilyen dekoratív elemre, egy jól megválasztott falmatrica is sokat dobhat a szobán!) 

 
Ezt a merész színkompozíciót csak profiknak ajánlom, ugyanis az árnyalatokban rejlik a kisördög. A színekkel elválasztott térre azonban remek példa ez az enteriőr. A háló részt a lila, a nappali részt, ahol tanulunk és játszuk, a sárga szín uralja. Az egészet egy puha futószőnyeg köti össze. Akár egészen kicsi terekben is klassz megoldás lehet egy ilyen falfestéssel tagolni a teret. 

 
Ebben a narancs és barna tesó-szobában tényleg jól lehet játszani, tanulni és pihenni is - ám a példát a remek és praktikus íróasztal megoldás miatt hoztam ide. Egy ügyes apuka akár maga is elkészíthet egy ilyen asztalt, sőt két ilyen megoldással készült asztal egymásnak háttal fordítva is kitűnő megoldás a gyerekeknek. Ebben a térben a két ágy közti felső polcok nagyon rosszul elérhetők - lehetőleg ilyet ne rakjunk a gyerekek szobájába, mert úgy is csak a lom gyűlik majd benne. Napi használatra alkalmatlan. 

Váraljai Julianna 

Részletek és további fotók: http://deluxe-interior.com/