Veszélyes vegyi koktél az ágyunk alatt

Minden korábbinál nagyobb mennyiségben találhatóak veszélyes anyagok a hálószobákban a világ minden táján. Európai, afrikai és ázsiai hálószobák porának összetételét elemezte több civil szervezet - köztük a Levegő Munkacsoport -, amelyek tegnap hozták nyilvánosságra az "Édes otthon - mocskos meglepetések az ágy alatt" című jelentésüket. Ebben megállapítják: kiemelkedő az emberi hormonrendszer működésébe beavatkozó vegyi anyagok koncentrációja az otthonainkban. Ezeket az anyagokat az utóbbi időben számos egészségügyi problémával, így például meddőséggel, a magzati fejlődés zavaraival és daganatos megbetegedésekkel hozták összefüggésbe. Ezek a vegyületek már egészen alacsony koncentrációban is károsíthatják szervezetünket.

Az európaiak életük 90 százalékát beltérben töltik, ahol akár ezerszer nagyobb mértékben vannak kitéve az egészségkárosító anyagok ártalmainak, mint a szabadban. A hormonrendszer működésébe beavatkozó, endokrin károsító (EDC) kemikáliák a lakásunk porába, levegőjébe juthatnak számos tárgyból: bútorokból, elektronikai cikkekből, kozmetikumokból és játékokból is. Ezen anyagok a padlón játszó kisgyermekekre jelentik a legnagyobb veszélyt. Egyes kiemelkedően kockázatos anyagok koncentrációja (például a nonilfenol és néhány ftalát) az európai otthonokban a legmagasabb.


Magyarországon a hazai média egyik legismertebb házaspárja, Sarka Kata és Hajdú Péter hálószobájának porösszetételét vizsgálta a Levegő Munkacsoport. A mintában a DINP nevű ftalát mennyisége volt kiemelkedősen magas (879 milligramm kilogrammonként, azaz a minta közel 0,1 százaléka!). Ez a vegyület a PVC-padlóban, a lágy műanyag használati tárgyakban, sőt egyes kozmetikumokban is előfordul. Már számos ftalátról bebizonyosodott, hogy károsítja az emberi hormonrendszert, korai pubertást okoz, rontja a férfiak nemzőképességét, sőt hozzájárulhat a mellrák kialakulásához is. A ftalátok különösen a gyermekekre és a magzatokra jelentenek kockázatot, ezért az EU-ban már korlátozták ezeket a vegyületeket a gyermekkel kapcsolatba kerülő termékekben. A DINP például tiltott olyan termékben, amely 36 hónaposnál fiatalabb gyermekek szájába kerülhet. A mérések eredményei szerint a porban lévő teljes ftalátszint – a koktélhatást is figyelembevéve – magasabb, mint amit a hatóságok biztonságosnak tartanak. (A koktélhatás azt jelenti, hogy a vegyi anyagok együttes hatása gyakran más, sőt súlyosabb lehet, mint az egyes anyagok önálló hatása.)

„A vizsgálatok szerint teljesen általános, hogy kiemelkedően veszélyes anyagok mutathatóak ki az emberek ágyai alól, ezért az EU-nak és tagországainak határozott lépéseket kell tenniük. A jelenlegi uniós szabályozás nem védi meg az embereket ezen káros vegyi koktéltól” – jelentette ki Anne-Sofie Andersson, a nemzetközi pormérést koordináló svéd Nemzetközi Vegyi Anyag Titkárság (ChemSec) igazgatónője.


A tanulmány csak a porban található anyagokat vizsgálta, pedig számos más módon is ki vagyunk téve kockázatos vegyi anyagoknak. A civil szervezetek szerint mind az Európai Bizottságnak, mind a tagállamoknak ösztönözniük kell, hogy az EU vegyianyag-szabályozása, a REACH alapján minél hamarabb korlátozzák a hormonrendszert károsító (EDC) anyagok uniós felhasználását.

Forrás: Levegő Munkacsoport
A teljes jelentés angol nyelven >>

Kép: CapemayL / FreeDigitalPhotos.net