Egyszerű megoldást találtak a hidrogén tárolására

A hidrogént a jövő olcsó és környezetbarát energiaforrásának tartják, hasznosítása azonban egyelőre technikai akadályokba ütközik: német kutatók most nagy lépést tettek azok áthidalására egy olyan technológia kifejlesztésével, amely egyszerre kínál megoldást a gáz tárolására és visszaforgatására.

A hidrogén kinyerése céljából már egy ideje foglalkoztatják a tudományt a hangyasav (HCO2H) és sói, az úgynevezett formiátok. Az eljárás alapvető problémája a hidrogénnel együtt felszabaduló szén-dioxid leválasztása. Egy vaskatalizátor segítségével azonban most sikerült erre megoldást találni - közölte Matthias Beller, a rostocki Leibniz Katalízis Intézet igazgatója. A Science című folyóiratban bemutatott rendszert az intézet a Rostocki Egyetemmel és a svájci Lausanne-i Műszaki Főiskolával együtt fejlesztette ki.


Azáltal, hogy folyékony hangyasavból egyszerű, környezetbarát módszerrel lehet hidrogént előállítani, annak gázhalmazállapotban történő tárolása szükségtelenné válik. A hangyasav természetes, rovarokból és csalánból is kinyerhető sav, ezen kívül az ecetsav előállításának mellékterméke.

Az eljárás során különválasztott üvegházhatású szén-dioxid tárolásán a kutatók még dolgoznak. Az egyik lehetséges út, hogy a gázt sók, úgynevezett bikarbonátok formájában kössék meg.

A vaskatalizátoros módszer már szobahőmérsékleten jó hatásfokkal dolgozik, a legjobb eredmények azonban 80 Celsius-fokon érhetők el - fejtette ki Beller.
A hidrogén előnye, hogy tisztán és széles körben bevethető, égése során csak víz keletkezik. Eddig csak drága katalizátorok - például ruténium - vagy fénysugárzást igénylő rendszerek segítségével sikerült hangyasavból hidrogént előállítani - az új rendszer így tetemes költségeket takarít meg.