Mike Rutherford - Teremtés kétnyakú gitárral

A progresszív rock egyik legfontosabb zenekarának, a Genesisnek volt a gitárosa, sajnos, nem az ő hibájából, hozzáállásából beszélhetünk már csak múlt időben erről a bandáról.

Sosem volt a pletykarovatok kedvence, a színpadon sem ő volt az, aki folyamatosan villogott, mégis három évtizeden keresztül nélkülözhetetlen eleme volt ennek a csapatnak.

A nyurga, ma is ösztövér Michael John Cleote Crawford Rutherford néven született 1950. október 2-án az angliai Surrey grófságbeli Guilfordban. Hétéves korában kapott a szüleitől egy nyolc fontos, nylonhúros gitárt, amely a mai napig ujjainak fájdalmát juttatja eszébe. Szerencsére ez nem vette el kedvét a muzsikálástól, és amikor 1964-ben a még viktoriánus szellemet képviselő Charterhouse középiskolába került, természettudományos érdeklődése mellett rövid időn belül zenekart alapított. A szülők szerették volna eltiltani ettől, de mintha a falnak beszéltek volna…


Az iskola „lazulását” is jelzi, hogy 1966 júliusában már három banda játszott az évzáró bulin, a Climax, az ifjú Rutherford részvételével, az Anon, amelyben bizonyos Anthony Phillips gitározott, és a The Garden Wall, amelyben Peter Gabriel és Anthony Banks nevű diákok próbálták kifejezni önmagukat. Az őszi becsengetésre azonban mindhárom feloszlott, és a nevezettek hamarosan egy bandába találták magukat, amelyből két év múlva megszületett a Genesis.

Rutherford kényszerből lett basszusgitáros, mivel ott volt a csapatban a kiválóan pengető Ant Phillips. 1968-ban ők négyen, Ian Stewart dobossal készítették el első kislemezüket, a Silent Sunt, majd 1969-ben megszületett az első albumuk is, a From Genesis To Revelation, amely a rossz menedzselés miatt eléggé észrevétlen maradt. A következő évben azonban, a Charisma Records-szal kötött szerződés után a Trespass című lemezen (már John Mayhew dobossal) teljes fegyverzetben jelent meg a Genesis.


Az együttes – és az art-rock – nagy korszaka 1971-ben kezdődött, amikor Mayhewt Phil Collinst, Ant Phillips-et pedig egy hasonló kvalitású gitáros, Steve Hackett váltotta fel. A Nursery Cryme, a Foxtrot, és főleg a Lamb Lies Down On Broadway nagy ívű, összetett kompozíciói, köztük a Musical Box és a Supper’s ready, a rock, a klasszikus zene, az akusztikus és elektromos muzsika tökéletes összhangja tette a Genesist naggyá, Peter Gabriel egyszemélyes színháza mellett. Éppen ez utóbbi okozott válságot a zenekarban, mert a többiek egyre inkább úgy érezték, hogy Gabriel „kísérőzenekarrá” fokozza le őket. Talán éppen ezért nem hívtak új frontembert Peter 1975-ös távozása után, hanem „házon belül” oldották meg az énekes-kérdést, Phil Collins személyében. Ez persze hosszú távon a zenekar arculatának fokozatos átalakulását eredményezte. Két lemezen még folytatták a korábbi stílust (Trick Of A Tail, Winds And Wuthering), de Hackett 1977-ben szűknek érezte a Genesist és távozott a zenekarból. Ekkor jött el Rutherford igazi ideje.


Az …And There Were Three (1978) minden eddiginél tömörebb Genesis-lemez lett, amelyen Rutherford immár kedvére használhatta kétnyakú szólógitárját – a Gabriel/Hackett korszakban inkább csak akusztikus gitártudására volt szükség – és a stúdióban a basszusfeladatokat is vállalhatta, miközben a billentyűs Tony Banks-szel karöltve írták a dalokat, próbálván megmenteni az eredeti Genesis-hangot. Koncerten ekkor már a 3+2 formáció élt (nem keverendő egy hasonló nevű rémséggel), mivel a triót Daryl Struermer gitáros/basszusgitáros és Chester Thompson, a Frank Zappa együttesét és a Santanát is megjárt dobos egészítette ki. Rutherford és Stuermer ráadásul sűrűn cserélgették hangszerüket, mikor melyikhez volt hangulatuk.
 
Csakhogy a szerepébe nagyon belejött Phil Collins egyre inkább átvette a parancsnokságot, és az 1980-as Duke-kal elbúcsúzhattunk az igazi „art-rockos” Genesistől. Nem véletlen, hogy ettől kezdve fedezték fel a toplisták az együttest, amely persze még így is magasan felette állt a 80-as évek általános kínálatának. A „modern”, elektronikus hangzásokkal megbolondított, Genesis című 1983-as album ma is szenzációsan hat (Mama, Home By The Sea), és az 1986-as Invisible Touch-on, amelynek turnéjával a banda 1987-ben Budapestre is eljutott, is akadnak igen emlékezetes darabok (Tonight, Tonight Tonight, In Too Deep, Domino).


Azon a Népstadionbeli koncerten a Genesis iskolát adott abból, miként lehet a legszuperebb fénytechnikát teljesen a zene és a dalok mondanivalójának szolgálatába állítani, dramaturgiai funkcióval felruházva a színes lézer- és reflektor-show-t. Akkorra azonban már a Genesis munkásságában erősen dominálni kezdett a minél szélesebb körben való eladhatóság, és klipjeikkel az MTV-t is meghódították. 1986-ban például komoly versengés alakult ki Peter Gabriel szenzációs animációs klipje, a Sledgehammer és a Genesis gyurmafigurákra épülő politikai blődlije, a Land of Confusionja között.
 
Rutherford-nak közben más ötletei is voltak. 1980-ban elkészítette első, Smallcreep’s Day című, azóta is a progresszív Olümposzon nyilvántartott lemezét, rajta a 25 perces címadó szerzeménnyel, majd a funky elemektől sem visszariadó Acting Very Stranget. (1982). 1985-ben pedig már egyenesen külön együttest hozott létre, Mike & The Mechanics néven, amely dallamos, igényes pop-rockzenét játszott éveken keresztül.


A Genesis amúgy is a végét járta: az 1991-ben megjelent We Can Dance című albumról már inkább poénok maradtak – ma is hatásos a Jesus He Knows Me, a tv-evangelisták és más hamis próféták maró szatírája, vagy  az I Can’t Dance, amelynek klipjében a három zenész robotjárása szinte divattá vált. Az ezt követő két éves turné után, amelynek látványos emléke maradt az 1992-es knebworth-i fellépés lemez- és videófelvétele, az időközben pop-világsztárrá és sikeres filmszínésszé avanzsált Phil Collins távozott a zenekarból. (Azóta már Oscar-díjas filmzeneszerző is lett a Tarzan című Disney-rajzfilmnek köszönhetően).

Így Mike-ra és Tony-ra hárult az a reménytelen feladat, hogy megmentsék a Genesist. Az új énekes Ray Wilsonnak hiába volt szép hangja, hiányzott belőle Gabriel, de még Collins karizmája is. 1999-ben a zenekar végleg feloszlott. Rosszul alakultak a dolgok a Mike & The Mechanics-szal is, mivel annak énekese, Paul Young (nem azonos a 80-as évek „kékszemű soul-énekesével) ugyanebben az évben váratlanul meghalt.

 
Mike Rutherford az elmúlt évtizedben elsősorban a Genesis-archívum publikálásával foglalkozott, majd 2004-ben újra összehozta a „mechanikusokat”, - nagy sikert aratott Rewired címmel kiadott dupla CD-jük – majd turnézni indultak, előzenekari szerepet vállaltak Phil Collins több európai koncertjén. 2005 augusztusában Mike különleges koncert részese volt: Phil Manzanerának, a Roxy Music gitárosának esküvőjén muzsikált többek között olyan ászokkal, mint David Gilmour és Bill Bruford, aki a 70-es években egy turnén a Genesisben is dobolt és azóta nem osztotta meg a színpadot Rutherforddal.

A gitáros idén ismét összerántotta a Mechanics bandáját, áprilisban pedig kiadta a The Road című albumot és stílszerűen útnak is indult vele Európában. A csapatban Andrew Roachard és Tim Howar énekel, Luke Juby a billentyűs, Gary Wallis a dobos és Anthony Drennan játszik gitáron ls basszusgitáron..

Az „ötnevűről” azt tartják, hogy ma sem veszítette el érdeklődését a fizika iránt. Álmaiban a Harvardon tanít, hét egyetem díszdoktora és utazásra készül egy fekete lyuk közepébe.