Geréb Ági legyen szabad!

Szerdán 11-től demonstráció Geréb Ágnesért és bábatársaiért. Gyere el egy szál gerberával vagy bármilyen fehér virággal, hogy közösen hívjuk fel a figyelmet a visszás jogi helyzetre!

Eltelt egy teljes év azóta, hogy Geréb Ágnes börtönbe, majd házi őrizetbe került. A helyzet mostanra sem tisztázódott. A nyomozati szakasz azóta sem akar véget érni. A rendőrség a szükséges házkutatást sokáig nem rendelte el, tanúkihallgatások azóta sem történtek. Geréb Ágnes eddig példátlan módon börtönbe, majd házi őrizetbe került, amit újra és újra meghosszabbítottak a „nyomozásra” hivatkozva. Közben a bírósági tárgyalásokon is méltatlan helyzetek sorozatába került, kéz- és lábbilincsben kísérték a tárgyalóterembe. De nem csak ezekre nem volt még példa az orvosi perek magyarországi történetében. Arra sem, hogy egy szülészorvost végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt volna a bíróság, sőt előzetesbe sem helyeztek senkit „gondatlan veszélyeztetés” miatt, az övénél sokkal súlyosabb végkimenetelű esetekben sem.

Ezekre a tényekre alapozzuk, hogy az igazságszolgáltatás kettős mércét alkalmaz akkor, amikor Geréb Ágnes és bábatársai felett ítélkezik.

Az igazságtalanságnak véget kell érnie egyszer!

Geréb Ágnes legyen szabad!



Védje meg álláspontját a bíróság előtt szabadon, ne a megfélemlítés és a megtörés eszközeit alkalmazzák! Az igazságszolgáltatást olyan lélektani környezet vegye körül, amelyben tárgyilagosan, kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve születhet meg a döntés és végül az ítélet!

A demonstráció időpontja:
2011. október 5. szerda, 11h

Helyszín: Semmelweis Múzeum, I. Apród utca 1-3.

A délelőtti demonstráció megnyitásaként Szalóki Ágnes énekel.

Velünk lesz a háborítatlan szülés ügyéért elkötelezett Ékes Ilona képviselőasszony is, hogy kifejezze támogatását.

Ugyanezen a napon délután 4 és este 9 óra között a pesti alsó rakparton rendezett „teregető akció" hívja fel a figyelmet a visszás jogi helyzetre.



Álláspontunk szerint a helyzet rendezéséhez szükséges lépések:

Forrás: Szülők a Szabad Szülésért

Kép: David Castillo Dominici / FreeDigitalPhotos.net